Aoi

- Aoi-san! Uruha-san! Kérem, jöjjenek be! – szól be hozzánk a nagyfőnök. Felállok az asztalomtól, Uruha nemrég lépett be, éppen hogy belépett és lerakta a papírjait. Még arra se volt ideje, hogy köszönjön. De hát ő is elfoglalt, mint én. Mindketten szociális segítők vagyunk, akik egy-egy rosszcsont „kölyöknek” próbálunk meg segíteni, hogy újra rendes útra térjenek. Mondjuk ezek a rosszcsont kölykök már nem is annyira rosszcsontok, mint inkább rossz útra tértek, és egy-egy bandába csoportosulva próbálnak kitűnni a társadalomból.

- Miről lenne szó főnök? – lépünk be.

- Most szabadok vagytok mindketten, igaz?

- Igen – bólintunk.

- Akkor kaptok egy-egy srácot – mondja, majd átnyújtja az aktákat.

Én egy szőke hajú srácot kapok, aki elég vagányul néz ki. Suzuki Akira, de Reita néven szólítják a többiek. Belepillantok Uruha kit kapott, egy kedvesnek tűnő fekete hajú srácot, Uke Yutaka, Kai néven fut.

- Szeretném, ha odafigyelnétek rájuk. Te különösen Aoi! Azért adtam neked a szőkét, mert te talán meg tudsz vele ütni egy közös hangot, a múltadra való tekintettel – magyarázza döntését. – Uruha, neked kicsit bonyolultabb feladatod lesz.

- Miért? – ráncolja össze kecsesen szemöldökét.

- A fiú egyetemre megy, és neked vele kéne menned.

- Még mindig nem értem.

- Újra iskolába kell járnod, és kollégiumba kell járjál, hogy figyelemmel tudd kísérni a fiút.

- De miért? – háborodik fel, mire felnevetek.

- Ahogy te is látod, a gyanúnk szerint ő is árult anyagot, és a testéből él meg.

- Nem hiszem el, hogy egy kis kurva miatt kell megint iskolapadba üljek…

- De legalább az eseted – kacérkodok vele, mire rám emeli tekintetét, összeráncolt szemöldökkel.

- Téged, senki se múlhat felül! – suttogja felém búgó hangon, miközben végigsimít rajtam, mintha a főnök itt sem lenne. Én meg akarva-akaratlanul is felnyögök.

- Ti aztán szép kis páros vagytok! De ne előttem essetek egymásnak! Azt nem szeretem, tudjátok – tárja szét a karját. – Mellesleg… - néz rám. – Te is összeköltözöl a fiúval.

- MI??? Ne máááár! – kezdek el nyafogni, mire Uruha összeüti tenyereit, és nevetésbe tör ki.

- Te is szenvedj, ne csak én, édes!

- De nekem legalább nem kell iskolapadban ülnöm – nyújtom ki rá a nyelvem.

- Na persze, mert feltűnne a tanároknak, hogy megbuknál…

- Uruha! – mordulok rá nem tetszőn. – Azért nem vagyok buta!

- Azt senki se mondta…

- Na persze, kis eminens… mr. tökéletes…

- További jelzőkkel később lásd el, vagy az ágyban, de most kifelé! Sok dolgom van.

- És én mit csináljak a fiúval? – kérdezem.

- Nem tudom… ő nem akar főiskolára, egyetemre járni, úgyhogy keress neki valami munkát. A másik kölyöknek legalább meg volt a helye… ilyen szempontból ő egyszerűbb eset. Tessék! – nyújtott Uruha felé egy kulcsot. – A kollégiumi szobakulcsod – mondta a főnök, miközben Ruru sóhajtozva elvette.

- Mikor találkozunk velük?

- Holnap.

- Nagyszerű, legalább addigra kipihenhetjük magunkat, és rá tudunk készülni – helyeseltem magamban, mert semmi ötletem se volt, hogy hová is vigyem ezt a fiút.

Külsőre elég sportos volt, kicsit elkényeztetett képű, mintha mindent megkapott volna. Bár, ha anyagot terít, akkor ez elképzelhető. Ki tudja… még lehet, hogy szív is mellé.

- Ezt csakis azért mondod, mert semmi ötleted nincs, hogy hova vidd – markolt bele seggembe már kint, ahol hamar az asztalhoz nyomott, és felpakolt rá.

- Ilyen kanosak vagyunk?

- Mit szólnál, ha közösen töltenénk az estét?

- Benne vagyok – suttogtam ajkaira, ő meg egyből ajkaimra mart. – Mmmhh! Ne itt csináljuk!

- Menjünk haza! – mondta kéjesen, amitől mindig beindulok.

- Még… még jelentést kell írnom – húzódtam el egy kicsit távolabb tőle.

- Aoi… este nem fogok vigyázni a seggedre, ha így húzod az agyam.

- Én nem is húzom! – háborodtam fel.

- Dehogynem! Itt pirulgatsz össze-vissza! Tudod, hogy ez a gyengém, ha ezt csinálod – harapdálta meg füleimet.

- Hagyd abba!

- Valld be, hogy kívánsz engem.

- Persze, hogy kívánlak, de minél előbb meg akarom írni a jelentést, és akkor veled lehetek.

- Oh, ha erről van szó, akkor békén is hagylak – lépett el tőlem vigyorogva, mialatt szemmel vagy ötször megfektetett. Ez az ember… olyan szexmániás, de így szeretem.

Nem mondanám, hogy együtt vagyunk. Illetve régebben egy párt alkottunk, de úgy valahogy nem működött a kapcsolatunk. Most csak néha-néha összejárunk, és lefekszünk egymással. Azon kívül, hogy az idegeimre megy, ő a legjobb barátom érdekes módon. Valahogy megérti a problémáimat, és ha nagy gáz volt, akkor mindig számíthattam rá – réved el egy percre a gondolatom, majd próbálom összeszedni magam, és megírni a jelentést az előző fiúról, akinek segítettem.

- Kész vagyok! – csuktam be a Rukiról szóló aktámat.

- Végre! – nézett rám Ruru, majd elkezdett összepakolni.

Még kivittem a főnök titkárnőjének, hogy lássa, hogy leadom, majd ő az iktatásba helyezi. Szélsebesen összeszedtem cuccomat, és beültem Uruha kocsijába.

- Csak nem sietsz valahova? – kérdezte perverzen vigyorogva, mire csak megforgattam szemeimet.

Egy húsz perc múlva meg is érkeztünk házához. Ahogy beléptünk az ajtón a falhoz nyomott, időt se hagyva, hogy lepakoljak. Így csak fogtam az irataimat, és kiejtettem kezeim közül, ami hangosan csörömpölve esett le. Mit sem törődve vele, Uruha egyenesen felvitt hálójába, ahol óvatosan lefektetett az ágyra. Ez mindig is jellemző volt rá. Játszotta a nagy macsót, de ha szexre került a sor, mindig vigyázott rám, hogy ne okozzon fájdalmat, bármennyire is volt vad, vagy akart volna nekem esni.

- Aoi! Napról-napra gyönyörűbb vagy – nézett végig rajtam.

- Dehogy… napról-napra öregszem – húztam el a számat.

- Számomra még akkor is szép vagy adott egy puszit hasamra, mire elkezdtem nevetni.

- Ne már! Tudod, hogy mennyire csikis vagyok! – kuncogtam, mire tovább folytatta ellenem a hasi puszi hadjáratot. – Uruha! – nevettem fel úgy, hogy folytak a könnyeim.

- Igen? – kérdezett vissza kacéran!

- Ne játszadozz velem!

- Még nem is csináltam semmi olyat – fogta meg farkamat, mire felnyögtem. Elkezdett ruhán keresztül ingerelni, majd hirtelen levette rólam a nadrágot boxerrel együtt és végignyalt rajtam. Az őrületbe tud kergetni ezzel a nyelvjátékkal – sóhajtoztam alatta, miközben síkosítótól nedves ujjaival tágított.

Lassan abbahagyta, és belém csúszott, én pedig magamhoz öleltem őt. Szeretem, ha közel érezhetem őt magamhoz. Finom nyakának közelsége, és az az átható illat, amit áraszt magából, szeretem kiélvezni az ilyenfajta élvezeteket is, amit így tud nyújtani.

Néhány perc múlva elkezdte ütemes tempóját, amit egyre jobban gyorsított, én pedig egyre sűrűbben nyögtem az ő legnagyobb megelégedésére. Kezdtem betelni azzal a gyönyörrel, amit ő nyújt nekem, így egy pár lökés után megadtam magam, ahogy ő is.

Egy ideig izzadtan pihegve szuszogtunk egymás fülébe, majd újrakezdtük mindezt.

- Uruha… holnap újakkal találkozunk, nem akarok úgy kinézni, mint a mosott szar! Nem hagyhatnánk abba?

- Nem! – hangzott a tömör válasz.

- Nem lehetsz ennyire kanos.

- Egy koleszba kell meghúznom magam, ki tudja, hogy mikor látlak viszont… - dünnyögte hátamnak. – Na, Aoi-chan…

- Persze, ilyenkor Aoi-chan, mi?

- Mos mi az? Mindig szoktalak becézgetni. Tudod, hogy meg szoktam adni a módját a dolgoknak!

- Tudom – fordultam felé. – De már fáj a seggem. Majd reggel…

- Oké! – csillant meg a szeme, mire lemondóan felsóhajtottam. Kezeivel viszont alig akart leállni, mert fenekemet markolászta.

- Uruha!

- Csak gondoltam besegítek, hogy ne fájjon annyira – pillogott rám ártatlan tekintettel, nekem pedig nem kellett sok, hogy elnevessem magam, ábrázatát látva.

- Már előre sajnálom azt a Kai gyereket – adtam puszit szájára, majd elhelyezkedtem karjai közt. Nagyon szeretek hozzábújni, ő pedig mindig hagyta.

Reggel szavamon fogott, és tényleg lenyomtunk egy kört… sőt! Ő még szeretett volna egy másodikat, de határozottan elzárkóztam tőle.

- Uruha! Ülni is szeretnék tudni! És siess! El fogunk késni!

- Jó-jó… hol a cuccom, nem tudod?

- Az ajtóban mindent ledobtunk azt hiszem…

- Á, tényleg!

Miután sikerült összeszedni magunkat, a munkahely felé autóztunk.

- Máskor nem veszel rá ilyenekre… - morogtam az orrom alatt, miközben próbáltam a megfelelő szöget felvenni a kocsiba, mert sehogy se volt jó.

- Ennyire fáj?

- Rég voltunk már együtt ennyire intenzíven, de… nem bánom.

- Ezt most hagyd abba! Kis pirulós! – nyalta meg puha ajkait.

- Késtek! – esett nekünk a főnök.

- Dugó volt – mondta a szokásos szöveget Ruru.

- Szóval reggel is dugtak – állapította meg hangosan.

Csak tudnám, hogy honnan tudja – gondolkoztam el, és mintha gondolataimban olvasni tudott volna hozzátette.

- Mindig ezt mondják, miután együtt vannak. Már megfigyeltem – húzta meg a vállát, és az ajtóra mutatott. – Bent van a két jómadár.

- Máris megyünk – hajoltam meg, majd Uruhával együtt beléptünk.

Mennyire fiatalok! – ez volt az első gondolatom. – Főleg így élőben. És, mennyire jóképű az „enyém” – vettem egy mély levegőt, majd Uruhára néztem, hogy az ő arcáról mit lehet leolvasni. Kíváncsi voltam, hogy neki mennyire tetszik újdonsült társa, akit a helyes út felé kell terelgetnie, viszont nem igazán láttam semmit, csak azt, hogy ajkait megnyalta. Ajaj! Ez nem jelent jót – fojtottam el magamban nevetésem, majd megindultam Reita felé, hogy bemutatkozzak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.