Kai

Nagyon rosszul éreztem magam, ami után Reitával beszéltem. Nem értettem, hogy miért akar ilyen hírtelen elmenni. Sosem futamodott meg, semmi elől. Amikor meg eljött az anyjáéktól az meg jogos volt. De most? Most fogalmam sincs, hogy miért akar engem itt hagyni.

Egyáltalán nem akarom, hogy elmenjen, és nem akarom őt elveszíteni. Ő a családom, és nem tudok rá vigyázni, ha azt sem tudom, hogy hol van. Mert amilyen mafla, még azt sem mondaná meg… főleg, ahogy beszélt… ebben biztos vagyok.

Fáj, hogy nem akarja nekem elmondani, hogy mi a baja. Amikor mi mindent elmondtunk egymásnak. Azt hittem, hogy megbízik bennem, de ez nem azt tükrözi. És ez nagyon fájt… - nézek ki az ablakon, mikor már a kolesz felé megyünk Uruhával.

- Mi történt? Nagyon szótlan vagy. Mit csinált az a hülye? – erre nem feleletem, csak meredtem ki az ablakon egészem a koleszig. Ott pedig, mikor felértünk a szobánkba, már nem maradt csendben. Megragadta a karomat, és maga felé fordított.

- Mondd el, hogy mit csinált veled! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, mire gondoltam egyet, és a szabad kezemmel megragadtam felsőjét és magamhoz húztam, és megcsókoltam, és közben pedig az ágy felé kezdtem el húzni. Le akarok vele feküdni, érezni akarom, hogy ő neki kellek, és, hogy rá számíthatok, mert nem akar elhagyni…

- Kai! Tényleg mondd el, hogy mi történt… - simít végig arcomon, mikor már egymás mellett fekszünk.

- Vitatkoztunk Reijel… - sóhajtok fel.

- És? Olyat mindenki szokott. Egy kis civakodás nem a világ vége – mosolyog kedvesen, mire elhúzom számat, és odafordulok hozzá, belefúrom fejemet nyakába, és magamba szívom kellemes illatát, közben pedig elkezdem motyogni:

- De mi sosem veszekedtünk… régen sem, és most volt az első… - bújok még közelebb hozzá. – És nem apróságon… a végén meg elküldött – törik el a mécses. – Nem tudom, hogy mi van vele. Nem mondd el nekem semmit mostanában… - hüppögöm. – Ilyen sosem volt! Nem tudom, hogy mi történik, de Rei megváltozott… - törölgetem szememet, közben Rurura nézek, aki érdeklődve figyel.

- Lehet, hogy csak rossz napja van – von vállat, mire megingatom a fejem.

- Nem… nem hiszem. Akkor sem mond ilyeneket… meg nagyon rossz színben van. Féltem…

- Elég nagy már ahhoz, hogy döntsön nem? – kérdezi, amin nagyon meglepődtem. Mert egyáltalán nem ilyen válaszra – kérdésre – számítottam. Hanem valami vigasztaló mondatra, ölelésre, vagy valami hasonlóra.

- Ilyenekben nem – mondom durcásan, és fordulok el tőle, és húzom magamra a takarómat.

- Ajh, Kai-chan – bújik közelebb. – Most miért durcáztál be? Ez csak egy egyszerű kérdés volt… - mondja, mire morranok egyet.

- Jó éjt…

- Kai! – forgat maga felé, majd néz a szemembe. – Mit mondott, amiért ennyire kibuktál? – kérdezi, mire megforgatom a szemem, és sóhajtok egyet.

- El fog menni. Amint végzett ezzel az egésszel… - nyögöm ki, pedig nem akartam… de… ő mégis csak Ruru… és bízom benne.

- Elmenni? Hova? Miért? Minek? – kérdezi, mire gúnyosan elmosolyodom.

- Ezekre a kérdésekre keresem én is a válaszokat… - hunyom le szememet, majd fél pillanat múlva megérzem édes ajkait enyémen, mire kinyitom a szemem, és visszacsókolok.

Elég furcsán éreztem magam az elkövetkező napokban. Nem csak Rei miatt, hanem Ruru viselkedése miatt is. Folyton a kegyeimet kereste. Nem mintha baj lenne az utóbbi, de fura. Azért nem szokott ilyen lenni. De lehet, hogy csak én túlzok egy kicsit… lehet, hogy csak azért volt ilyen, mert ez a dolog megviselt. Annyira, hogy még az órákra sem tudtam 100%-osan felkészülni, és ott lenni lélekben.

Pénteken este azt mondta, hogy pakoljak össze, mert elvisz valahova, és csak szombat este jövünk vissza. Kíváncsi voltam, hogy mit talált ki, így gyorsan összeszedtem pár cuccomat, és már útra kész is voltam. Beültünk a kocsijába, és elindultunk valahova. Az a valahova pedig Osaka volt – mint utóbb kiderült. Egy hotel előtt állt meg, én meg csak pislogtam. Leparkolt a hotel parkolójában, majd bementünk. A recepción bejelentkezett, és felmentünk egy nagyon, de nagyon szép szobába. Csillogó szemekkel néztem végig a helységen, mert nagyon elnyerte a tetszésemet.

- Ez valami gyönyörű – fordultam felé. – De minek köszönhetően jöttünk ide? – mentem oda hozzá. Ő meg az nagy francia-vízágy előtt állt.

- Azért mert unom, hogy mindig szomorú vagy. És kitaláltam egy kis programot, ami remélhetőleg tetszeni fog – húz közelebb derekamnál fogva, és úgy néz le rám.

- Nem érdemlem meg… - sütöm le a szemem.

- Már miért ne érdemelnéd meg? – húzza fel egyik szemöldökét.

- Nem tettem semmit, amivel kiérdemelném… és mostanában jó társaságnak sem vagyok nevezhető.

- Pont ezt akarom valahogy kiküszöbölni. Meg majd elmegyünk Aoiékhoz, ha hazamegyünk innen. Anyu úgy is el akar még menni hozzá – „csúszik” le a keze „véletlenül” derekamról fenekemre, és kezdi el simogatni. – És majd akkor tudtok beszélgetni. Tuti, hogy valami hülye ötlet volt. És nem lesz semmi baj.

- Gondolod? – kérdezek vissza.

- Ha nem így gondolnám, akkor nem mondanám! – mondja büszkén, majd kapok egy csókot.

- És minek is jöttünk? Mármint… ide a hotelbe jöttünk csak?

- Nem – ingatja meg a fejét. – De az utóbbi az egy kis meglepetés lesz!

- Meglepetés? – csillannak meg a szemeim. – Mondd eeeeel! – kezdem azonnal kérlelni, boci szemekkel, mire elneveti magát.

- Nem, majd ha odaérünk, megtudod – mosolyog, mire durcásan nézek rá, összeszűkített szemekkel.

- Jól van… - mondom sejtelmesen. – Te akartad… - mosolyodom el sunyin, majd rálököm az ágyra, fölé mászom, és az ágyékára ülök, mire elfojt egy sóhajt. Közelebb hajolok hozzá, és a fülébe suttogok: - Vannak eszközeim arra, hogy elmondd nekem… - nyalok bele fülébe, mire kirázza a hideg alattam. Csak, hogy fokozzam a hatást megmozgatom egy kicsit csípőmet, előre-hátra, mire megfogja erősen csípőmet, hogy ne tudjam mozgatni, és szúrós szemekkel néz rám.

- Ha tovább folytatod, akkor bajba kerülsz…

- Mi lesz akkor, ha folytatom? – kérdezek vissza kacéran, és fejtem le ujjait derekamról, és teszem feje fölé, ahol le is fogom egy kicsit. – Mit csinál velem nevelő úr? Csak nem megbüntet? – nézek rá buján, mire morran egyet, és máris alatta találom magam.

- Tudod ugye, hogy ilyenkor a tűzzel játszol?

- Nem… - simítok végig éledező férfiasságán. – Én ezt nem tűznek látom, sem érzem, hanem a farkadnak… - nyúlok bele nadrágjába, és markolom meg. Erre pedig kerek szemekkel mered rám, persze miután felnyögött. Kihúzom a kezem, ő meg egyből fejem fölött összeszorítja, és csókolni kezd… elég akaratosan. Talán egy kicsit túlságosan is felhúztam az agyát? Nem baj… nem ez a vége… - mosolyodom el gonoszan, miközben ő a nyakamat kezdi el csókolgatni, és haladna lejjebb… de meggátolom benne, és kimászom alóla. Értetlenül néz rám, én meg angyalian visszapislogok rá.

- Nincs válasz, nincs szex – megyek ki a szobából és hagyom ott. Elnevetem magam, ahogy visszagondolok arcára, közben pedig elkezdek vetkőzni. Leveszem dzsekimet, meg pulcsimat is. Egy hírtelen ötlettől vezérelve bemegyek a fürdőbe, és elkezdek fürdeni. Igazából azt vártam, hogy bejöjjön utánam, de nem tette meg. Amit furcsálltam. De nem álltam el a tervemtől. – Úgy is az enyém lesz az utolsó szó! – tekerem magamra a törcsit, ami ki volt már készítve, és ki megyek – még vizesen – a hálóba. Ahol egy durcás nevelőtiszt fogad. Az egyik székben ül, és azok a gyönyörű ajkai elárulják, mert csücsörít. Észrevettem, hogyha ideges, csücsörít, meg előjön a durcás hörcsögpofija, ami annyira édes… - mélázom el. Majd ahogy észrevesz, elmegyek előtte – a táskámhoz -, és ő meg szemével folyamatosan követ. Szerintem már vagy hatszor megerőszakolt tekintetével, és csak kevés választja el, hogy rám ne másszon. Amit azért én is akarok… tegyük hozzá. – Na… nézzük, hogy meddig bírod még… - húzom sunyi vigyorra számat, miközben neki háttal állok, és matatok a táskámban, egy alsó után kutatva. Amint megtalálom, félre túrom, és nem veszem ki. Csak „véletlenül” leesik rólam a törülközőm – amire persze rásegítettem, csak nem feltűnően. Felveszem a földről a törülközőt, majd az ágyra dobom, mert nem szándékozom vissza tenni.

- Jajh… hol van már az a gatya… az előbb itt volt! – kutakodom, közben megingatom egy kicsit a csípőmet. Hírtelen karokat érzek meg magam körül, majd végigsimít karomon, és megfogja kezemet, és kihúzza a táskából.

- Ugye tudja fiatalúr, hogy most nagyon nagy bajban van! – erre hozzádörgölöm magam, mire felsóhajt.

- Nem tudom, hogy miről tetszik beszélni… - tettem a hülyét, mire maga felé fordít és akaratosan rámar ajkaimra, közben pedig arrébb löki a táskámat, és lefektet az ágyra. Elválunk egy percre, amíg feljebb nem tolom magam, ő meg megszabadul pólójától, és nadrágjától is, majd fölém mászik.

- Nagyon-nagyon gonosz vagy velem! Ugye tudod?! – mászik fölém, és mondja, de azért közben csókolgat. Ágyékához nyúlok és észlelem, hogy már kőkemény. Elkezdem masszírozni boxerén keresztül, mire felnyög.

- Akkor már csak a „büntim” van hátra igaz? – nézek rá kacéran, mire felhúzza szemöldökét. – Vagy talán valami mást talált ki a nevelő úr? – harapom be alsó ajkam, hogy fokozzam a hatást, mire kilöki a kezemet, amivel eddig támaszkodtam, és teljesen rám mászik, és elkezd csókolni. Belenevetek a csókba, hogy mennyire nehezére esik – és olykor elveszti -, megtartani a kontrollt maga felett.

- Nagyon nagy büntetést kapsz, amiért ilyen szemtelen vagy! – simít végig mellkasomon, mire felsóhajtok.

- Leszek még én szemtelenebb… - motyogom, mire érdeklődve néz a szemembe.

- Most mire gondolsz?

- Arra, hogy ha nem mondod meg a meglepim, akkor már most mászhatsz le rólam - nyújtom ki rá játékosan a nyelvem, mire összeszűkített szemekkel néz rám.

- Tudod ugye, hogy ez így nem fair!

- Tudom… - ölelem át. – De most ez a helyzet… - engedem el egyik kezemmel, és nyúlok boxerébe, és fonom ujjaimat rá.

- Khm… - köszörüli meg a torkát.

-… állt elő… - fejezem be a mondatot, mire kihúzza a kezemet és akaratosan rámar ajkaimra. Csak pislogok hevességén, majd azt veszem észre, hogy lemászik rólam, és a táskájához megy. Érdeklődve figyelem, hogy esetlegesen a meglepimről van e szó. De nem látom, hogy mit vesz ki, csak a sunyi vigyort képén, amikor hátratett kézzel áll előttem.

- Kezdek félni… - motyogom, mire angyali képet vág, majd fölém mászik, és elkezd megint csókolni, annyira belefeledkezem, hogy csak arra eszmélek fel, hogy valami hideg kattan a csuklómon. Azonnal oda kapom a fejem, és szembesülök, hogy ki lettem kötve az ágyhoz. – Ez meg mi?! – nézek vissza rá kerek szemekkel.

- Nem így akartam megmutatni… de te kezdted… - kezdi el csókolgatni, nyakamat harapdálni, majd rátér mellkasomra és elkezd kínozni. Tudja jól, hogy ott nagyon érzékeny vagyok, és ki is használja ezt. Iszonyatosan vágyom már rá, és ezt biztos vagyok benne, hogy tudja jól. És, hogy pontosan ezért csinálja. Ezért próbálom visszafogni magam, és nem adni hangot munkájának. Ami látom, hogy nagyon bosszantja, nekem meg nagyon nehezemre esik… és olykor-olykor csak kicsúszik „valami”. Miután „megunja” kínzásomat, újra lemászik rólam, és a táskához megy és előhalászik belőle egy kisebb tubust… - Te aztán felkészült vagy… - morfondírozom el. – Ajánlom, hogy ne e végett hozzál ide, mert a bosszú, amit akkor állni fogok, azt nem teszed az ablakba! – sóhajtok fel, mikor megérzem ajkait. De ezzel egy időben a tubus nyitódását is, majd bejáratomnál első ujját. Ahogy kényeztet, úgy növeli ujjai számát.

Miután kitágított bekeni magát, széttolja lábaimat, majd betérdel oda, és lassan belém csúszik. Felnyögök az érzésre, főleg, hogy ezt olyan „jól” tette meg, hogy eltalálta azt a pontot, amitől csillagokat látok. Azonnal megmozdítom csípőmet, amit egy kicsit meglepve fogad, de egyáltalán nincs ellenére. Főleg, hogy a tempó, amit az elejétől diktál valami iszonyatosan jó. És egyre fokozza, és fokozza. Én meg már nem tudom irányítani testemet, sem hangomat, csak azokra tudok reagálni, amit ő tesz velem.

Iszonyatosan zavar a bilincs, és az, hogy nem simíthatom, érinthetem testét; hogy nem bújhatok oda hozzá, és nem ölelhetem át… folyamatosan rángatom a kezemet, ezzel is jelezve, hogy az a szar nincs túl jó helyen, de nem érdekli… nagyon nem. Még rám is vigyorgott párszor, amivel kb. azt akarta sugallani, hogy „Ezt megkaptad!” vagy valami ilyesmit.

- Aaah! – nyögök fel. – Uhm… mé-éégh… - nyögök alatta, mert már nem érdekel semmi sem, csak, hogy átlendüljek vele együtt a mennyországba. Szerencsére nem olyan gonosz, hogy meggátoljon ebben, és még mélyebbeket lök rajtam. Hírtelen ér utol a gyönyör, és nevével elélvezek, amit ő is követ. Érzem, ahogy minden porcikája megfeszül és magához húz, majd fejem mellé teszi fejét, és úgy próbál pihenni egy keveset, hogy újra uralja testét.

- Mondtam már, hogy nagyon jó vagy az ágyban? – suttogom még egy kicsit pihegve fülébe, mire felhúzott szemöldökkel néz rám.

- Nem, még nem mondtad… - kapok egy csókot, majd kicsúszik belőlem, és mellém fekszik.

- Nem szándékoznád levenni rólam, ezt a szart? – nézek rá angyalian.

- Hogy beszélsz? – ró meg.

- Szerinted? Olyan idegesítő! És annyira rossz, hogy szavaim sincsenek rá! – rángatom meg kezemet, mire megjelenik egy fél mosoly arcán. – Ez nem vicces! – durcázom be. – Legközelebb én kötlek ki, és majd meglátjuk, hogy ki nevet kin… - nézek el a másik irányba, majd egy pár pillanat múlva már nem vagyok az ágyhoz bilincselve. Felülök, és megmozgatom kezem.

- Attól függetlenül, hogy a bilincs zavart, még élvezted… - harapdálja fülemet, amitől jólesően kiráz a hideg.

- Hello! Marad! – állok fel. – Nincs több szex! Így sem mondtad el, hogy mi a meglepetésem! – húzom fel az orrom, mire elneveti magát.

- Itt van a legjobb vidámpark. Oda akarlak elvinni – mondja kedvesen, mire csillogó szemekkel nézek rá, és szinte szó szerint visszaugrom mellé, és elkezdem puszilgatni. Felnevet hevességemen, de nem érdekel. Nagyon örülök annak, hogy elhozott ide, és, hogy miattam talál ki ilyen programokat.

Elmentünk fürdeni, és utána elmentünk a vidámparkba. Mert Ruru állítása szerint nagyon jó, főleg este, mert úgy ki van világítva, és azt látni egy élmény. Igaza volt, mert nagyon szép volt. És nagyon élveztem. Majdnem mindenre felrángattam, amit láttam, hogy a végére kezdett egy kicsit unni. Így olyan hajnali három fele azt mondtam neki, hogy jó… akkor menjünk vissza a hotelbe.

Miután visszaértünk, még elrángattam fürdeni, majd el is mentünk aludni. Csak egy fél perc kellett és már szuszogott is az ágyban. Én még ittam egy kicsit, majd bemásztam mellé, ő meg azonnal odahúzott magához, és úgy aludt tovább. Így nekem sem volt nehéz elaludni.

Reggel kicsit nyűgös voltam. Azaz nem is reggel, hanem délbe, amikor Ruru felkeltett.

- Kai… - keltegetett, de nekem nagyon nem akaródzott kikelni az ágyból. Sőt még a szememet sem akartam kinyitni. – Kai-chan… - érzem meg az ágyat besüllyedni. – Kicsim – suttogja fülembe, mire megdobban a szívem. Sosem hívott még így, sőt sosem becézett még a Kai-chanon kívül. Kinyitom a szemem, és közelebb bújok hozzá.

- Még sosem becéztél le – csukom be szemem, és bújok még közelebb.

-… - nem fellel semmit, mire kinyitom a szememet, és észreveszem, hogy egy kicsit – nem is kicsit -, elpirult.

Még egy kicsit maradtunk az ágyban, és csak utána mentünk vissza Tokióba. Jól éreztem magam ezen a két napon, és nem bántam meg, hogy egy kicsit húztam az agyát. Mert nagyon jó szex lett belőle, egy kicsit el is engedte magát.

Épp, hogy megérkeztünk már jött is a telefon, Ruru anyukájáéktól, hogy holnap menjünk át Aoiékhoz. Egy kicsit izgatott voltam, hogy Reita mit fog szólni, és, hogy fog e beszélgetni velem. De nem akartam semmit sem erőltetni, és semmit sem akartam magamnak bemesélni, mert nem akartam csalódni, hogyha mégsem beszélne velem.

De szerencsém volt, mert ahogy meglátott behívott a szobájába, és elmondta, hogy mi is nyomta a szívét. Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire beleszeretett Aoiba, hogy miatta akart elmenni, hogy távol tartsa magát tőle. Gondoltam, hogy szimpatizál vele, mert azt már észrevettem, na de arra nem is gondoltam, hogy szerelmes lett belé. Reit még sosem láttam szerelmesnek lenni. Úgyhogy ez egy kicsit fura volt. Bár örülök ennek, mert akkor így van rá esély, hogy maga is rájön, hogy mégsem olyan szörnyű minden. Bár szerintem ezt már maga is tudja a szíve mélyén, csak még nem fogadta el.

Ruru pont akkor nyitott ránk, amikor egy kicsit gyerekesen viselkedtünk, de szerencsére nem csinált semmit, csak elég csúnyán nézett rám, illetve inkább Reire. Rei amikor kiment mondott neki valamit, de nem hallottam, hogy mit. De láttam Uruhán, hogy egy kicsit megkönnyebbült. Odamentem hozzá, és ki akartam menni mellette én is, de visszarántott, és az ajtófélfának nyomott és megcsókolt.

- Ezt miért kaptam? – kérdezem, miközben mosolyogva átkarolom nyakát.

- Mert te az enyém vagy – nyom egy puszit még számra, majd elindul kifelé. Egy párat pislogok, majd én is követem. Igazából nagyon örülök neki, hogy ezt mondta. Így vidáman ültem az asztalhoz.

Az asztalnál ott volt az a perverz doki is, akinek a perverzsége rám is átragadt. Ami csak annyit jelentett, hogy Ruru veszélyben van tőlem. És voltam olyan gonosz, hogy vacsora alatt elkezdtem „simogatni”… ami odáig fajult, hogy már a nadrágjában volt a kezem. Ami végett majdnem megfulladt, és az anyukája jól letorkolta, én pedig jót kacagtam rajta. Ami szemmel láthatóan egyáltalán nem tetszett neki, főleg, hogy el is tűnt egy „rövidebb” időre. Ami megint beindította a fantáziámat.

Vacsora után nagyon sietős lett neki a visszamenetel a koleszba, és ez egy kicsit gyanús volt nekem, így ezt szóvá is tettem. Mármint célozgattam rá…

- Mi az? Csak nem megint kiverted magadnak?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.