Ruki

Nagyon rosszul éreztem magam, de legalább nem maradt velem túl sokáig. Jött egy telefonja, majd elment.

Uruháék nemsokára végeztek, majd elmentek fürdeni. Aoi kicsit fáradtan kopogott be hozzám, és nézelődött, hogy fent vagyok e.

- Már ébren vagy? – kérdezi, mire bólogatok. – Reita?

- Elment… kapott egy telefont – válaszolom. – Azt üzeni, hogy valamelyikőtök menjen le péksütiért.

- Oké, akkor majd Uruha lemegy. Drágám! Hozz egy kis harapnivalót!

- Hm? Harapnivalót? – lép a háta mögé. – Nézd mit találtam! – csókol bele nyakába. - Te leszel a reggelim!

- Már voltam a reggelid – fordul felé. – Légy jó fiú, és hozz nekünk valamit – pilleg rá.

- Jól van – sóhajt egy nagyot, én pedig odaadom azt a pénzt, amit Reita nyomott a kezembe.

- Te aztán friss voltál – néz rám Aoi.

- Miért? – kérdezem halkan.

- Hát, hogy már be is vetetted az ágyad. Gonosz dolog volt Reitától, hogy pont rózsaszínt vett. De hát ő már csak ilyen… mondjuk meg kell szokni a stílusát, és nem szabad hagyni, hogy a fejedre nőjön – mondja, én pedig aprókat bólogatok neki.

Nemsokára megjön Uruha, és nekikezdünk az evésnek, utána pedig befejezzük még Reita szobáját, illetve azt, ami hátra maradt. Délután már ő is megjön kajával a kezében, aminek nagyon örülünk, mert személy szerint én már farkas éhes vagyok.

Ahogy leülünk Reita elkezd mocorogni, amit egész evés alatt nem hagy abba. Tisztára olyan, mintha… mintha… - pirulok el egy kicsit -, majd Uruha az, aki kimondja, amit én is gondolok. Igaz, kerek szemekkel nézek rájuk, mert nem gondoltam volna, hogy ki is mondja, de… van benne valami. Persze Reita hevesen ellenkezik, de aki ma hívta… talán ő az, aki ezt tette vele – gondolkozok el egy pillanatra.

- Már csak a folyosó van! – kezd el pakolászni Aoi. – Folytassuk! Ma már be kell mennem a bárba.

- Nekem is dolgoznom kell – sóhajtja Ruru.

- Mit… mit dolgozol? – kérdezem, mire rám néz meleg barna szemeivel, és lelkes mesélésbe kezd.

- Tánctanár vagyok. Tudod, egy ilyen alkalommal ismertem meg Aoit is.

- És még ki tudja, hogy kivel flörtöl ott… - lép a háta mögé kedvese.

- Ez nem is igaz! – csattan fel Uruha. – Tudod, hogy csak te vagy nekem! – húzza magához.

- Persze… a múltkor is leédesemezted az új pincért. Akkor ki tudja, hogy a tánciskolában mit csinálsz…

- De hát azt csak viccből mondtam. Nehogy ezért megsértődj Aoi-chan! – ad egy puszit arcára.

- Igen, tudom, hogy ilyen szeles vagy…

- Aoi! – kiáltja felháborodottan, én pedig jót kuncogok rajta.

- Legalább valaki jót nevet rajta – viszonozza a puszit, majd nekiállunk a munkának, illetve állnánk, mert Uruha bement Reita szobájába. Egy jó öt perc elteltével jönnek ki, nem túl vidáman. Uruha szó nélkül, komoly arccal kezd neki a festésnek, és ugyanez elmondható Reitáról is.

Szinte fullasztó már ez a csönd, és érzékelni lehet a feszültséget, mikor meghalljuk a csengőt.

- Mégis ki lehet az? – dörmögi orra alatt a házigazda. – Mao! – kiált fel. – Az isten áldjon meg, mi a csudát keresel te az én lakásomon? – kérdezi, nekem meg erős a gyanúm, hogy ő lehet az a személy, akivel Rei… összejött.

- Szia öcsi! – veregeti hátba. Upsz, akkor az ötlet nem jött be. – Én is örülök, hogy látlak! Jöttem megnézni a lakásodat, hogy hogy álltok. Sziasztok, fiúk! – lép beljebb, majd jön hozzám közelebb, és néz rám kerek szemekkel. – Nem csoda, hogy ennyire rohantál haza – mér végig tekintetével, ami nagyon zavarba ejtő.

- Nem értem, hogy miről beszélsz!

- Hát róla! – mutat rám. – Szia, Mao vagyok – hajol meg előttem. – Ennek a hepciás krapeknak a bátyja.

- Ruki vagyok – mutatkozok be.

- Bezzeg neki beszélsz? – ripakodik rám Reita, mire lesütöm a szemeimet.

- Már egyre többet beszél – csatlakozik Aoi. – Ne kiabálj vele ezért! Inkább örülnöd kéne.

- Rá se ránts! – karol belém Mao. – Mindenkivel ilyen, főleg mióta nincs szexpartnere. Egy jó dugás kéne neki – mondja, mire teljesen elvörösödöm.

- Köszönöm szépen a bemutatást.

- Ugyan nincs mit – tol a szobám felé.

- Hova mentek? – kérdezi ingerülten Reita.

- Beszélgetni. Különben is, miért fogod be, ha beteg? Pihennie kell! Lehetnél vele elnézőbb is.

- De hát, ő csak egy… - kezd bele, majd elharapja a mondat végét. – Gondoltam, addig is köztünk van, és nincs egyedül.

- Na, mindegy – legyint Mao, közben belépünk a szobámba. – Fúúújjjjjjjjjjjjjjjjjj!!!!!!!!!!!!!! Ez undorító! Menjünk ki, de gyorsan! – terel maga előtt. – Hogy vehettél neki ilyen undorító ágyat! Ez babarózsaszín, meg… meg pink fúj! Ez gusztustalan!

- Nekem tetszik!

- Ruki, akkor tiéd Reita ágya!

- Na, na! Nem úgy van ez!

- Látod? Ellenkezik… neki se tetszik de ezt sose fogja bevallani… ő már csak ilyen.

- Na, idefigyeljél! – vágja a földhöz az ecsetet, ami a kezében van. – Elegem van, hogy mindenki kioktat, hogy mit kéne csináljak, és mit ne! Nem kell segíteni, egyedül is megoldom a problémáimat, és Rukiét is. Ő az én felelősségem!

- Igen? Akkor legalább biztosíts neki kényelmes fekvőhelyet.

- Ez a legkényelmesebb!

- Igen? Hányingert kapok, ha ránézek! Hogy aludjon akkor így benne?

- Jól van… kicseréltetem! – válaszolja.

- Ezt szerettem volna hallani – megy a konyha felé.

- Ti meg mit csináltok?

- Azt mondtad, hogy egyedül is megoldod a problémádat, és nem kell segítség – ismétli meg Aoi.

- Nem így gondoltam. Lehetnétek egy kicsit megértőbbek.

- Megpróbálunk, de úgy hiszem, hogy túl sok neked ez a társaság és talán egy kis magány segít. Amúgy is sok dolgom van a bárban. Lehet, hogy majd később vevő vagy már a csipkelődéseinkre is. Gyere, Uruha! – mondja, majd pár percen belül távoznak.

- Ezt jól megcsináltad!

- Már megint mire akarsz kioktatni? – sóhajt Reita.

- Semmire. Csak azért, mert Karin megcsalt, még nem másokon kéne levezetni a feszültségeidet.

- De, ha egyszer az agyamra mennek, és te is! Direkt szívattok!

- Csak fel akarunk vidítani, ha nem vennéd észre.

- Hát nem veszem! – motyogja az orra alatt, miközben Maonak csörögni kezd a telefonja.

- Mennem kell öcsi, majd még beszélünk. Ami pedig téged illet – fordul felém, és kezd el ölelgetni. – Vigyázz magadra! – suttogja fülembe, mialatt végig simít hátsómon.

- Ne molesztáld! – lép oda Reita, és szakít ki bátyja karjai közül. – Te szoknyapecér! Ezért kellek ide én! Én legalább nem kezdek ki vele, te mindenkire ráveted magad.

- Ez nem is igaz! Főleg a szoknyapecér része! Én a fiúkat kedvelem – búgja a fülembe, mire elpirulok.

- De akkor is dugod őket!

- És akkor mi van? Nem tudod, hogy mit hagysz ki. Fiúkkal sokkal másabb a dolog… sokkal… élvezetesebb. Te melyik nemet szereted Ruki-chan?

- A férfiakat – mondom cipőm orrának.

- Na, hát nem kell azt szégyellni – ütöget hátba Mao. – Jól megleszünk mi…

- Nem! Nem engedem meg, hogy kikezdj vele!

- Most miért? Láthatólag vonzódunk egymás iránt, nem? – néz rám.

- Még csak most ismert meg! Hogy tudna hozzád vonzódni! – ragad meg Reita, és passzíroz a háta mögé.

- Van első látásra szerelem, akár hiszed, akár nem!

- Persze… neked nem indulnod kéne? Ne molesztálj minket.

- Téged nem is, nem vagy az esetem öcsi – kacsint rám, mire zavartan elmosolyodok, majd elmegy.

- Ezt nem hiszem el… elnézést az ő gorombasága végett. Mindig kikezd az új férfi ismerőseimmel… de hát ő már csak ilyen. Megyek, elintézek egy-két telefont – mondja, mire bólintok egyet.

Időközben szétnézek, hogy mit is csinálhatnék egy kézzel, végül megállapodik szemem az ecseteken. Már nincs olyan nagy felület, amit ki kéne festeni, úgyhogy fogom magam, és folytatom.

- Nem muszáj segítened – lép a hátam mögé Reita. – Pihenj csak.

- Nem vagyok fáradt, szívesen segítek.

- Akkor te csinálod alulról, én felülről – mondja, mire bólintok egyet. Így hamar végzünk is.

- Rendelünk kaját, rendben? Nekem nincs kedvem ezek után még főzőcskézni is… - mondja, mire halkan elnevetem magam. – Most mi van? – néz rám nagy szemekkel. – Áh – legyint egyet, mert még mindig nevetek.

- Csak azt nevettem, hogy a főzőcske szót használtad – felelem, mire ő is felvesz egy mosolyt.

- Örülök, hogy végre beszélsz – mondja szemembe, majd egy percig csak néz.

- Mi-mi az? – kérdezem, mire megrázza fejét, és megrendeli a vacsoránkat.

Hála az égnek hamar megérkeznek vele, mi pedig hamar elkezdünk enni.

- Azt hiszem – mondja két nyammogás között Reita -, hogy dupla vacsorát kéne rendeljek.

- Nagyon finom! – felelem úgy, hogy nem is nézek rá, csak egyik tányér pakolom a másik elé. – Hah, tele vagyok – pacskolom meg pocakomat, ő pedig csak pislog.

- Nem csodálom… főleg, hogy a háromnegyedét te etted meg! Lehet, hogy azért, mert még növésben vagy… - kuncogja, de én egyáltalán nem tartom viccesnek. Újból meghalljuk a csengőt, Reita pedig felpattan. – Ez az új ágyad lesz! – megy ajtót nyitni, én pedig kíváncsian kullogok utána. – Na, na! Nem leskelődsz! Mars be a szobámba! Addig ki se jöhetsz onnan, míg én azt nem mondom! – tol be, én pedig elhúzom a számat. Nem értem, hogy miért ennyire titokzatos. Ráadásul azt se tudom, hogy mennyi az idő, de elég soknak tűnik, mire újból meglátom, és int, hogy kövessem.

- Remélem, hogy ez már tetszik! – kísér be, én pedig tátott szájjal nézem leendő új ágyamat.

- Kö-köszönöm – dadogom a szót, és megyek közelebb, hogy megcsodálhassam. Igaz, hogy talán nem olyan nagy szám, mégis, nekem nagyon tetszik. Fehér és arany a két fő szín, így nagyon passzol a szoba színéhez is. Az ágynemű fehér, a párnák is, csak azokra arany szállal szőtt motívumok vannak szőve. Ez is baldachinos ágy, mint az előző – amit gondolom elvittek, mert már nincs a szobában – így a függönyös része arany színben pompázik, ami mögül ki lehet látni.

Odamegyek, hogy megtapogassam, és nagyon kellemesnek tűnik! Alig várom, hogy kipróbálhassam.

- Megyek fürdeni – mondom Reitának, aki csak bólint egyet, és magamra hagy. A fürdőben viszont nem találom a rózsaszín törülközőm, helyette, Reitáé mellett, egy fehéret pillantok meg, arany masnival díszítve. Elmosolyodom rajta. Talán mégse lesz annyira szörnyű mellette az élet addig, míg itt vagyok – állok be a zuhany alá, majd miután végeztem mindennel bebújok a finom paplan alá, ahol csakhamar megtalálom az álmok világát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.