Takeru

Sokkosan nézem a kezem, amin ott a vér, és ahogy visszanyúlok a nyakamhoz, az ujjaim még véresebbek lesznek. Fel is pattanok, és megyek a fürdőbe, de mikor meglátok valami fura lyukakat a nyakamon, elkerekedik a szemem. Kettő van, és azok véreznek. Mi ez…? Remegve törlöm le, majd szépen bekötöm, és visszaülök a nappaliba. Végig az álmom jár a szemeim előtt, hogy Reita megharapott, miatta fáj a nyakam, és hogy… megcsaltam? Ezt meg ugyan mire értette, mikor együtt sem vagyunk? Mindegy, most nem ezzel kell foglalkoznom, hanem azzal, hogy…

Másnap Asuma-san ki is találja, miként büntessen meg minket a csúnya képekért. Na, jó, izgató képek, de bassza meg! Költözzek oda ahhoz a baromhoz, és játsszuk el, hogy dúl a szerelem!? NORMÁLIS?! Mert szerintem nem… De inkább eljátszom, hogy szeretem őt, mintsem a bandának és a karrieremnek annyi legyen. Nem ér annyit az egész, hogy befuccsoljunk!

- … úgyhogy ez van – dobom le magam a székre a termünkbe, a többiek pedig kerek szemekkel néznek, főleg Chiyu.
- Kimegyek cigizni – megy ki, én pedig utána megyek egy pár perccel.
- Chiyu, én… - állok meg mellette, mire rám néz.
- Hé, nem a te hibád, meg ez csak színjáték, még ha mindenhol is ti fogtok szerepelni. Nincs baj, Buru – mosolyodik el, mire halványan én is, aztán visszamegyek a terembe.

Otthon délután összepakolom a cuccaimat, ami kell nekem, elzárok mindent, kocsiba be, és irány Reita címe. Megkaptam, máskülönben nem tudnám, hova kell mennem.

Igazából nem vagyok finnyás, megeszek mindent, kivéve a karfiolt, de az ő főztjével nem merek kísérletezni. Azt be kell valljam, tetszik a lakása, mert olyan Reitás, meg dizájnos, tényleg bejön, bár nekem kicsit sok a fekete.

- Semmi közöd nincs ahhoz, miért van rajtam kendő – megyek vissza a konyhába, és feltalálom magam. Nem nagy cucc, pirítós, sonka, paradicsom, tea, és ennyi. Halál nyugodtan falatozgatok, dúdolgatok is, amíg be nem jön. – Azért a szobámat majd mutasd meg.
- Életem – hajol be mögém, de szerencséjére az egyik keze az asztalon, a másik a széken, én pedig teli szájjal nézek rá hátra. – Bemutattam már neked az egész lakást – mondja, és ahogy lenyeltem a paradicsomot, válaszolok.
- Jó vicc, nem gondolod, hogy veled fogok egy ágyban aludni, ugye? – vonom fel a szemöldököm, és eltolom őt. – Benne vagy a szférámba – kortyolok a teámból.
- Voltam már mélyebben is, életem – vigyorodik el. – És pontosan azt mondom, hogy velem fogsz aludni.
- Háhááá, előbb alszom a kádban, mint melletted, tahókám – pakolok össze, tekintve, hogy befejeztem. Elmosogatok, a szárítóra rakom a cuccokat. – Én nem fogok melletted aludni, az biztos.
- Akkor határozatlan időre kibérelted a fürdőkádat. Fogtam – lép mellém, tekintve, hogy a pultnál állok, és csinál magának kakaót.
- Inkább a földön, még a végén teleengeded a kádat, amíg alszom – lököm el magam, és megyek körbenézni. A nappali szép, ezt eddig is láttam. Meglesem a fürdőt, és hát… majdnem akkora, mint az én hálószobám, komolyan. Jó, nekem az a kis kégli is elég, nem kell ilyen nagy. A háló viszont… kísértetiesen félelmetes, de komolyan. Olyan sötét, és… ijesztő. Nem nyúlok semmihez, csak nézelődöm, de aztán kipakolok, ahogy Reita megmutatja, melyik felét kaptam a szekrénynek. Fogom utána a törölközőmet, és elmegyek tusolni, de én ott végignyomkodok mindent, aminek a vége, hogy a képembe is vizet fröcsköl. Hajat mosni nem akartam, de emiatt már muszáj, viszont csak ez az egy törölközőm van, és cuccot nem hoztam be, plusz nem tudom, ő hol tartja ezeket. Úgyhogy… az én törölközőm a derékra, de sajnos a hajamból csöpög a víz.

- Hol tartod a törölközőket? Kéne még egy a hajamnak – állok meg a kanapéja mellett, mire felnéz rám, de a nyakamat nézi, amit aztán a kezemmel el is takarok.
- Csak nem vámpírral találkoztál az éjjel? – vigyorog, majd felkel, és kapok az egyik szekrényből törölközőt. A színén már meg sem lepődöm: fekete.
- Kösz – veszem el tőle, és indulok vissza a fürdőbe, de megállok. – Ja, és… továbbra sincs semmi közöd hozzám, vagy épp ahhoz, hogy kivel találkozom – megyek be, majd megtörölgetem, és megszárítom. Kiterítem utána, aztán irány a szobába, és felöltözöm. Nem sok, csak egy boxer, halászgatya, amiben aludni fogok, meg egy lezser fehér póló, és kész. Felfedezem utána Reita szekrényét, és plédekből kialakítom magamnak a kis alvóhelyemet a földön. NEM fogok vele egy ágyban aludni!

Békén hagyjuk egymást szerencsére, én olvasok, de aztán abban is elfárad a szemem. Kiveszem a lencséket, lerakom a táskámhoz, majd kényelmesen elhelyezkedem. Jól megcsináltam ezt a kis ágyat magamnak, nem kemény, pont jó, és kényelmes.

[…]

Szeretem ezt a kertet, mindig megnyugvással tölt el, és elég öt perc, hogy lehiggadjak, ha felidegesítenek. Tele van virágokkal, kis hidacska, olyan… kellemes érzetet ad az egész. Összehúzom a yukatámat magamon, és visszamegyek a házba, de meglepődöm, mikor meglátom magam előtt Chiyut.
- Ideges voltál? – lép elém, és húz is magához, amit hagyok neki.
- Nem, csak jó volt most kicsit kint lenni – mosolyodom el, de aztán már dönt is le a futonra.
- Nem unatkozol egész nap egyedül? – néz rám, közben eltűr egy tincset a szemem elől.
- Feltalálom magam, nem kell félteni – mosolyodom el, és húzom le magamhoz egy csókra, miközben ő bontogatja a yukatámat. Engedelmesen bújok aztán ki belőle, de utána én is szedegetem le róla a felesleges ruhadarabokat. Elhúzza az előjátékot, amit szeretek, mert ilyenkor érzem, hogy tényleg foglalkoznak velem, hogy számít neki az, hogy nekem is jó legyen. Benyálazom ujjait, majd amint kitágít, lassan belém is csúszik. Chiyu utána a fülemhez hajol, és belesuttog, mire kiráz a hideg, de nem nyitom ki a szemem, szokom a dolgokat.
- Mindig az enyém leszel – mozdítja meg lassan a csípőjét, és ez a hang… ő nem Chiyu! Kinyitom rögtön a szemeimet, és nem… Reita van itt, de… hova tűnt Chiyu?!
- Holh van Chiyuh?
- Ott, ahol lennie kell – simít végig az arcomon. – Messze tőled – feleli, én pedig értetlenül nézek rá, egészen addig, amíg egy mélyebbet nem lök. Akkor szépen felnyögök, és ködös szemekkel nézek rá ismét.
- Nemh vagyokh ah birtokodhban…
- Még nem – löki teljesen belém magát, mire megint felnyögök, ő pedig megáll. – De lassan… - hajol a nyakamra és csókolgatni kezdi. – Hidd el… Kívánni fogod, hogy érintselek, hogy az enyém legyél – suttogja rekedtesen a fülembe, mire kiráz a hideg, és mozgatni is kezdi a csípőjét. Most az egyszer hagyom magam, már csak azért is, mert nem durva, nem olyan, mint legutóbb, de ilyen többet nem lesz! Aprókat nyögök alatta, sóhajtozom, ő pedig megint a nyakamnál tevékenykedik, és szívogatja is rendesen. Három menetet nyomunk le, de egyikben sem durva, sokkal inkább kedveskedő, és ez nekem új tőle. Miután vége, és kicsúszik belőlem, azzal a lendülettel ülök is fel, de a lábaimat összezárom, majd a yukatámat az ölembe húzom.
- Nemh voltálh erőszakosh…
- Csak akkor vagyok az, ha felhúznak, Piroska – simít végig az arcomon, majd lop egy csókot, és kimegy a szobából, én pedig…

[…]

… én pedig abban a pillanatban riadok fel már megint. Rögtön lenézek magamra, a ruha rajtam, nincs gáz. Oldalra pillantok, és bár sötét van, látom, hogy Reita az ágyon szuszog. Nyelek egyet, és felkelek, de abban a pillanatban érzem, hogy valami végigfolyik a combjaimon. Lehetetlen… Ez csak egy álom volt! – rongyolok ki a fürdőbe, gatya le, de nem… nem csak álom volt, mert valakinek az élvezete tényleg folyik végig a combjaimon. Gyorsan letusolok, felöltözöm, és inkább kimegyek a konyhába, csinálok magamnak egy teát, de az ablakban meglátom a nyakam. A bögre abban a pillanatban esik ki a kezemből, le a kőre, a lábamra, és meg is vágja rendesen. A nyakam… tele van foltokkal… Meredten bámulom az ablakot, amíg meg nem hallom Reita hangját. Kissé ijedten kapom felé a fejemet.

- Mi van már? – lép mellém, ahogy meglátja a lábam. – Este ilyen balkezes vagy? Mert akkor elpakolom a kedvenc bögréimet… - morogja, majd leültet, és vizsgálja a lábam. Fáj, meg vérzik, de az most jobban sokkol, hogy nem tudom, mi folyik itt. Reita lefertőtleníti, majd beköti, aztán feltakarítja a vizet és a szilánkokat. Egyelőre csak víz volt benne, de már az sincs.
- Sajnálom… - mondom halkan, majd felkelek, de fáj ráállni, noha ez nem érdekel. Bicegve megyek át a fürdőbe, és a tükörképem nem csal, tényleg foltos a nyakam. Mi folyik itt?! Tegnap este az a harapás, vér, most meg ez…  Csak bámulom a tükröt, mikor hallom a lépteket, és Reita meg is áll az ajtóban, majd az ajtófélfának dől.
- Teát akartál? Mert akkor csinálok.
- Nem kell, nem kérek már semmit – megyek ki bicegve, és visszabújok a takaró alá. Nem akarok aludni, rohadt álmok nem hagynak békén! Ki tudja, most is miket álmodnék össze?! Reita is visszafekszik, én teljesen magamra húzom a takarót, összehúzom magam, de akaratom ellenére, szépen elalszom megint.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.