Aoi

- Te fogsz mosni!

- De miért? – kezd el nyafogni. Na, igen, gondolom sohasem fogták különösebben házi munkára… nem is úgy néz ki.

- Hogy miért? Legyen annyi elég, hogy azért, mert megdobáltál trágyával! – fordulok el tőle, és megyek le. Nincs túl sok kedvem vele beszélgetni, főleg azután, amit mondott.

- Feljelentelek zaklatásért! – mondta, nekem pedig eszembe jutott a régi életem, a régi énem.

- Aoi-san!

- Igen? – fordulok meg.

- Meddig maradnak még itt, csak, hogy tudjam.

- Holnap már elmegyünk.

- Rendben, köszönöm, hogy átjöttek segíteni.

- Máskor is átjövünk, csak szóljon.

- Rendben – feleli, én pedig felmegyek, hogy elővegyem pizsamámat, és nekikészüljek a fürdésnek.

Reita már elment, és ideje, hogy visszajöjjön. Mivel Azuma-san korán megy lefeküdni, meg azért mi is eleget dolgoztunk, és fáradtak vagyunk, egyikünk sem ellenkezik a korai fekvés végett.

Sötét van, mikor belépek, így felkapcsolom a villanyt, mikor is meglátom a „tiszta” ruháim, és azonnal szívinfarktust kapok. Tényleg tiszták, viszont mindegyik rózsaszín és annak különböző árnyalataiba pompázik. Ezt nem hiszem el! Így lehet rábízni valamit? Épp bejön, mikor ráförmedek.

- Ezt direkt csináltad!

- Én? Mégis mit? – kezd el értetlenkedni, de én tudom, hogy direkt csinálja.

- Tönkretetted a ruháimat! – háborodok fel.

- Nem… véletlen volt – rántja meg vállait.

- Ezt most a szemembe mond! – ripakodok rá, mire megfordul, és úgy mondja.

- Véletlen volt.

- Aha, mint az is, hogy kimostad a piros felsődet, ami nem is volt rajtad! Azért ennyire ne nézzél hülyének! – adok neki egy pofont, amin ő is, és én is meglepődök. A kezem mintha magától mozdult volna, nem akartam megütni, de valahogy mégis így jött ki.

Hamar elfordul tőlem, hogy ne lássam arcát, én pedig magamhoz veszem a szükséges holmikat, és elmegyek fürdeni. Nem megyek be hozzá egy jó ideig, de mivel fáradt vagyok, és hideg is van, így felmegyünk a szobánkba. Ő már sötétben van, lepihent. Nem akarom felzavarni, így amilyen halkan csak lehet, bebújok takaróim közé, és próbálok elaludni, de nem megy.

Reggel álmosan kelek fel. Szinte alig aludtam valamit. Megfordulok a másik oldalamra, és látom, hogy Reita is fent van már. Mintha engem figyelt volna, míg háttal feküdtem neki.

Nem mond semmit sem, csak megfordul és kikel az ágyból. Egész reggeli alatt nem szólunk egymáshoz, és szinte tapintani lehet a csendet, ami ránk telepszik.

- Pakold össze a holmijaidat, ma elmegyünk!

- Most? – kérdezi egykedvűen.

- Igen, reggeli után terveztem, csak tegnap nem tudtam elmondani. Mire visszaértem, már aludtál – felelem, majd újból megfogtam azokat a ruháimat, amit ő mosott ki, és beraktam a táskámba.

Egy hetet voltunk itt, és végülis mondhatom, hogy a szardobálás, és a mosás esetén kívül elég jól kijöttünk egymással, na de akkor is. Miért kellett tönkretenni a ruháimat? Mélázok el szomorúan, majd megfogom sajátomat, és leviszem az autóhoz. Ő is hamar követ, beteszi sajátom mellé a táskáját, majd még elköszönünk Azuma-santól és hazafelé vesszük utunkat.

Mivel nem a csúcsforgalomban megyünk, hamar hazaérünk.

- Szeretnél beszélni Kaijal? – kérdezem, mire látom, hogy felcsillannak szemei és bólint egyet. Felhívom Uruhát, hogy adja oda Kainak, Reitának meg megmondom, hogy majd adja vissza. Egy húsz perc múlva visszajön vele, én pedig bezárkózok a szobámba.

- Szia Aoi, mi újság?

- Szia… semmi jó.

- Na, mi ez a levertség?

- Tudunk találkozni?

- Ennyire rosszul mennek a dolgok? – kérdezi, én pedig elgondolkozok egy pillanatra, hogy vajon tényleg ennyire rosszul állnak a dolgok, vagy csak én túlzom el a dolgokat.

- Végülis… nem. Csak látni akarlak – fejezem be sután a mondatot, mert valóban nagyon hiányzik nekem.

- Mit gondolsz, ha összeeresztenénk, ezt a két jómadarat mi lenne?

- Te hogy látod? Meg lehet próbálni?

- Szerintem igen…

- Akkor átjöttök?

- Igen, és ott is alszunk, hiszen hétvége van.

- Rendben, benne vagyok! Akkor gyertek át délután felé, addigra összepakolunk, meg bevásárolunk.

- Oké - teszi le a telefont, én pedig megyek és megkeresem Reitát, de már megint nem találom sehol se… pedig sürgős lenne a dolog… komolyan mondom, fogok venni egy walkie-talkiet, vagy egy mobilt. Sóhajtok egyet, majd azt a következtetést vonom le, hogy magára hagyom. Gondolom nem kíváncsi rám. Talán túlságosan megsértettem a büszkeségét azzal, hogy megütöttem, de az hirtelen jött.

Az utat hamar megjárom a szupermarket és a házam között. Hála az égnek nincs túl messze. Behordom a csomagokat, majd nekilátok kaját készíteni. Nagyjából mindennel kész vagyok, már csak a zöldségek egy részét kell összevágnom, mikor meghallom a hangját közvetlen mellőlem.

- Segítsek? – kérdezi, de mivel nem számítottam rá, hogy itt van ennyire közel félrecsúszott a kés a kezemben, és elvágtam az ujjamat.

- Auuu! – szisszenek fel, majd lépek oda a csaphoz, hogy kimossam. – Ha szeretnél, akkor segíthetsz! Teríts meg négy személyre!

- Négyre? – kerekedik el a szeme.

- Mi az, nem hallasz jól?

- De… de… és kik jönnek? Remélem, nem valami hárpiák?

- Nem, majd meglátod.

Egy tíz perc múlva meg is halljuk a csengőt.

- Menj, engedd be őket légy szíves!

- Oké – sóhajt egyet, majd meghallom egy pár másodperc múlva, hogy elkiáltja magát. – Kai!

- Szia Rei! Jöttünk meglátogatni! Ugye jól viselkedsz, és nem mész Aoi-san agyára? – kérdezi egyből. Hú, ez aztán pörgős egy emberke. Nem irigylem szegény Rurut.

- Persze, egy angyal vagyok – forgatja meg szemeit, mire a másik rosszallóan méri végig, majd mosolyra húzza a száját.

- Menjünk már beljebb, éhes vagyok! – hallom meg Uruhát.

- Nem illik így beszélni! – torkolja le a neveltje.

- Te csak ne mond meg nekem, hogy hogy beszéljek!

- Ha továbbra is így viselkedsz, mindenki ki fogja szúrni, hogy te nem is vagy közénk való! – nyújtja ki rá a nyelvét.

- Te ne szemtelenkedj, mert kapsz egy nyaklevest! – ingatja meg mutatóujját.

- Azt próbáld meg! Ha egy ujjal is hozzám érsz, megmondalak!

- Árulkodós júdás!

- Ti aztán olyanok vagytok, mint az ötévesek – nevetek fel, mire mindkettő fújtat egyet, és elnéz másik irányba. – Na, de gyertek be, ne az ajtóba álljatok meg!

- Na, látod, én is ezt mondtam! – okoskodik Uruha. Azt hiszem, hogy hiányzott már ez a hév, amivel mindig is beszélt.

Egész ebéd alatt veszekedtek Kaijal, én pedig elgondolkoztam rajta, ha nem lenne ennyire fiatal a fiú, akkor talán biztos bepróbálkozna nála, de így, nem hiszem. Mi már tényleg öregek vagyunk hozzájuk – sóhajtok egy nagyot, majd elkezdem leszedni az asztalt.

- Menjetek, beszélgessetek! De ne szökjetek el! – nézek összeráncolt szemöldökkel Reitára.

- Rendben – dörmögi, és nem telik el fél perc és már itt sincsenek.

- Miért akartál látni? – karolja át a derekamat Uruha.

- Olyan nagy baj ez? Kell különösebb indok?

- Olyan szomorú volt a hangod. Történt valami? – kérdezi, mire megrázom a fejem, hogy semmi. – Ezt nem akarom elhinni… akkor nem így viselkednél – ad egy kedveskedő puszit arcomra, de én kihasználom az alkalmat, és ajkai után kapok.

- Szeretkezni akarok veled! Most azonnal! – suttogom ajkaira, mire kissé meglepődve néz rám, és megfogja kezemet. Nem bombáz több kérésekkel, csak bemegyünk a szobámba, elfordítjuk a kulcsot benne, nehogy a gyerkőcök ránk nyissanak, mert azt nem szeretném.

Teljes mértékben ráhagyatkozom, hogy úgy csinálja a dolgokat, ahogy neki tetszik, de most nem is esik úgy nekem, mint a legutóbb, nem vad, hanem nagyon gyengéd velem. Kényeztet, vigyáz rám, szenvedélyes, és őrült mód jól csókol. Megijeszt egy kicsit, mert úgy érzem, mintha belém látna, hogy pontosan mire is van szükségem.

- Olyan jó volt – bújok mellé, ő pedig egy puszit ad orromra.

- Megyünk fürdeni?

- Menjünk, de remélem, nem látnak meg…

- Egy kis magánélet nekünk is jár, ráadásul azért már ők is felnőttek. Csak tudják már a dörgést.

- És gondolod, hogy tudják, hogy együtt vagyunk?

- Nem hiszem, de nem is érdekel különösebben – fogja meg kezem. – Tudod, kellemes emlékeim vannak a fürdőszobádról – nyalja meg a száját.

- Ha ugyanilyen gyengéden bánsz velem, akkor lehet szó egy ottani körről is – susogom fülébe.

- Szoktam én másmilyen lenni? – vigyorogja, én pedig összeráncolom a homlokom.

- Áh, dehogy…

- Ezért büntetés jár, hogy kételkedsz a szavamban! – nyom neki a csempe kövének, én pedig dereka köré fonom lábaimat. Kacérkodva nézzünk egymásra, és hagyom, hogy elfeledtesse velem azokat a dolgokat, amik felkavartak mostanában. Érzem, hogy lassan újból a beteljesülés határán vagyok, mikor valaki benyit ránk. Pislogok egy párat, és kinézek Uruha vállai fölött, de már csak egy szőke buksit látok kifordulni. Uruhát egyáltalán nem zavarja a dolog, mintha mi sem történt volna, hajt kettőnket célunk felé.

Egy jó húsz perc telik el, mire rendbe szedjük magunkat, és átmegyek megnézni, hogy mit csinálnak. Az ágyon fekve beszélgetnek.

- Mehettek fürdeni, és utána aludni, ha gondoljátok – nézek rájuk, mire egy-egy bólintást kapok válaszként.

- Kimegyünk sétálni? – fogja meg a kezemet Uruha. – Olyan rég jártam már erre – vesz fel egy vastagabb yukatát, majd rám adja. Belebújunk papucsunkba. Még nincs annyira hideg, de azért melegnek se mondható. Megállunk egy nagy fa alatt, majd maga felé fordít. Megfogja államat, és úgy teszi fel a benne motoszkáló kérdést.

- Elmondod végre, hogy mi a baj?

- Reita…

- Mit csinált?

- Tönkretette a ruháimat – hajtom fejemet mellkasára.

- Na és? Azok csak ruhák.

- De egy részét tőled kaptam… szép emlékeim fűződnek hozzájuk.

- Akkor majd veszek neked másikat. Ugye nem ez a fő baj? – kérdezi egy kis idő múltán, mert egyikünk se szólalt meg egy ideig.

- Nem.

- Akkor?

- Azt mondta, hogy feljelent zaklatásért – mondom fojtott hangon, mert már a sírással küszködök, de nem is tudom magam sokáig tartani, és elkezdek halkan zokogni.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2010.08.30. 15:50 yumechan Sziasztok! :3 Jaj, Aoi olyan édes :D Szegény... Rei tönkretette azokat a ruhákat, amiket Rurutól kapott :'( De goniii >.< És rájuk is nyitott a fürdőben o.o :D Ennek a résznek a vége nagyon tetszett... Aoi annyira aranyos volt. "- Azt mondta, hogy feljelent zaklatásért..." Na ez az, ami olyan nagyon édes volt szerintem :D Meg ahogy bújt Ruruhoz *w* aww, imádom *.* Nagyon jó fejezet volt, nagyon tetszett *-* Köszi a frisst! Várom már nagyon a folytatást *-* Kíváncsi vagyok Rei hogy is érzi most magát, mert Aoi azért kedves volt vele... elhívta Kait... meg persze Uruhát is, de na >.> Gondolt Reitára is, ezt csak értékeli >.< Köszi a frisst! Bai: yume~ Válasz: Szia. Hát... Aoira úgymond "rá jár a rúd" xD. Vagy inkább Reita XD *höhö* Hihi *kuncog* örülök, hogy tetszett, és cukinak látod ^^. Bár nekem más párosítás jönne [most] be :p xd hááát... az igaz, hogy kait is elhívta... de na... majd inkább olvasd, nem írom le xD puszika~ köszi a komit :)