Reita

Amikor felpofozott csak lestem a fejemből, de reflexből visszaadtam neki. Utálom, ha megütnek, és megvédem magam. Nem azért mert félek, hogy valami baja lesz az arcomnak… nem, hanem azért, mert velem ezt senki sem teheti meg! De mivel Aoi volt az, aki megütött, inkább elfordultam, és mentem a magam dolgára. Vele nem volt kedvem leállni…

Örültem, hogy végre „haza” megyünk. Mert már nem volt sok kedvem az állatok között lenni. Igaz, jó volt, hogy ki tudtam járni olykor-olykor oda a tóhoz, és ott nyugodtan el tudtam gondolkozni… de ez azért más…

Sokszor gondoltam Kaira, hogy mi lehet vele. Aoi mondta, hogy azért is jöttünk ide, mert ők nem értek rá… valahogy nem tudom elhinni… sajnálom. Nekem csak lerázásnak tűnt, és most is annak tűnik. Pedig mennyire jó lenne beszélgetni vele. Vele legalább normálisan lehet, és megérti az érzéseimet. Jó… ő mindvégig velem volt, és tud rólam mindent… de.. akkor is. Hiányzik és kész!

Hazaérve Aoi felajánlotta, hogy felhívja Uruhát, én meg egyből bólogatni kezdtem, hogy milyen fenséges ötlet. Hirtelen úgy éreztem, hogy belelátott a gondolataimba, de ezt inkább ki is vertem a fejemből. Majd miután hazaértünk, azonnal betámadtam a telefonját, és bementem a „szobámba”. Egy jó húsz percig beszélgettünk, tényleg jó volt… megkönnyebbülve éreztem magam. Pedig nem is azokról a dolgokról beszélgettünk, amik jelenleg aktuálisak. Minden kis hülyeségről… ahogy visszaadtam Aoinak a telefont, fogtam magam, kerestem egy papírt és egy ceruzát, és kimentem a fára. Rajzolni volt kedvem… és az a szerencsém, hogy jól is megy. Körülbelül két órát lehettem fent a fán, vagy többet. De legalább teljesen nyugodtan mentem vissza Aoihoz. Amint láttam főz.

- Segítsek? – kérdezem, de mivel nem számított rám, megijed és elvágja a kezét.

- Auuu! – szisszen fel, majd oda lép a csaphoz, hogy lemossa. – Ha szeretnél, akkor segíthetsz! Teríts meg négy személyre!

- Négyre? – kerekedik el a szemem, mert tudtommal csak ketten vagyunk. Barátokat meg eddig nem igazán hívott meg… meg szerintem nem is akarna, amíg én itt vagyok…

- Mi az, nem hallasz jól?

- De… de… és kik jönnek? Remélem, nem valami hárpiák? – húzom el a számat.

- Nem, majd meglátod – mondja, és hagyja annyiban a dolgot. Ami engem persze nem hagy figyelmen kívül. – Ez a pasi mindig tudja, hogy hogy kell felkeltenie az érdeklődésemet… - dohogom magamban, miközben megterítek.

Egy tíz perc múlva meg is halljuk a csengőt.

- Menj, engedd be őket légy szíves! – adja ki a „parancsot”.

- Oké – sóhajtok egyet, majd megyek és kinyitom az ajtót. A hírtelen döbbenettől először szóhoz sem jutok, majd annyira megörülök neki, hogy elkiáltom magam: – Kai!

- Szia Rei! Jöttünk meglátogatni! Ugye jól viselkedsz, és nem mész Aoi-san agyára? – Ehh… - esik máris nekem. De mondjuk várható volt, és ezt neki nem is rovom fel.

- Persze, egy angyal vagyok – forgatom meg szemeimet, mire Kai rosszallóan végig mér, majd mosolyra húzza a száját. Tudom, hogy tudja, hogy sosem voltam kedves az idegenekkel… úgyhogy ez inkább egy költői kérdés volt…

- Menjünk már beljebb, éhes vagyok! – hallom meg Uruhát. És egyből rákapom a tekintetem, kicsit sem kedvesen.

- Nem illik így beszélni! – torkolja le Kai, amin elmosolyodom. Jó, hogy ő sem változik meg. Szeretem ezt a hevességét.

- Te csak ne mond meg nekem, hogy hogy beszéljek! – csattan fel az említett.

- Ha továbbra is így viselkedsz, mindenki ki fogja szúrni, hogy te nem is vagy közénk való! – nyújtja ki rá a nyelvét.

- Te ne szemtelenkedj, mert kapsz egy nyaklevest! – ingatja meg mutatóujját.

- Azt próbáld meg! Ha egy ujjal is hozzám érsz, megmondalak! – mondja, mint egy óvodás… mire megvakarom a fejemet. - Itt nekem valami gyanús…

- Árulkodós júdás!

- Ti aztán olyanok vagytok, mint az ötévesek – szólal meg Aoi, miközben elkezd nevetni, mire mindkettő fújtat egyet, és elnéz másik irányba. – Na, de gyertek be, ne az ajtóba álljatok meg!

- Na, látod, én is ezt mondtam! – okoskodik Uruha. Azt hiszem, hogyha ilyen lesz, akkor rövidtávon megfojtom…

Egész kaja alatt veszekszenek, és nincs csend… komolyan mondom, egy kicsit kezdem megsajnálni a pasast… bár… nem hiszem, hogy kellene.

Kaja után, el lettünk küldve beszélgetni, ami jól is jött, mert vártam már, hogy mikor lehetünk kettesben. Főleg, hogy itt nekem nagyon gyanús valami!

- Kai! Mi van veled? Ugye az a perverz, szatír nem ért hozzád egy ujjal sem?! – kezdem azonnal, mikor becsuktam magam után az ajtómat, mire felnevet.

- Nem, dehogy. Nem olyan rossz ő, mint amilyennek látod – ül le az ágyra, és mosolyog.

- Persze, persze… csak amikor először meglátott, már akkor megfektetett a szemével – morgom. – És nem akarom, hogy kihasználjon, vagy letámadjon! Érted?

- Persze, hogy értem, és nagyon örülök, hogy így vigyáznál rám – mosolyogja, miközben lefekszem mellé az ágyra. – És? Veled mi a helyzet? – kérdezi, mire sóhajtok.

- Az agyamra megy…

- Ez várható volt, de gondolom, te sem könnyíted meg a helyzetét… az is nagy csoda, hogy még nem kerültél dutyiba és próbálkozik veled.

- Köszi… de velem inkább ne próbálkozzon… olyan munkákat ad, hogy wááá! Életemben nem gondoltam volna, hogy olyan dolgokat fogok csinálni, mint az elmúlt hónapban… - mondom durcásan, mire felnevet. Mert ugye tudja, hogy milyen munkáim voltak.

- De azt hiszem, megbosszultad már a dolgot… csórikám ruhái látták a kárát – kuncog.

- Nem vagyok a csicskája! Magamra mosok, de rá nem! Ne nézzen hülyének! – horkanok fel. – És megérdemelte… - ülök fel és fonom össze karomat, durcásan, mire felnevet. – Nem vicces. Nem akarok vele egy fedél alatt lenni! – dohogom, mire nem szól semmit, csak úgy két-három perc után.

- Tetszik neked? – erre kikerekedik a szemem, és lassan, sokkoltan a kérdéstől, felé fordítom a fejem.

- Te magadnál vagy? – pislogok rá.

- Igen – kezd el bólogatni, és ül ő is fel.

- Nem, kifejezetten nem!

- Pedig az eseted…

- Ő? Na, nem! Ő egy hisztis, hangulatváltozós hülye! És az agyamra megy, azzal, hogy mindig megmondja, hogy mit csináljak! Mellesleg öreg is hozzám!

- Azért nem olyan öreg… csak 8 év van köztetek, és nem látszik meg rajta. És kedves embernek látszik… és a segge sem rossz…

- Persze… - forgatom meg a szemem. – Kérsz inni? – terelem a témát, mert erről nem akarok beszélni. Ne akarja nekem bemagyarázni, hogy tetszik nekem. Amikor nem is…

- Igen – bólint egyet, mire felkelek, és kimegyek. Miközben megyek a konyha felé, fura hangokra leszek figyelmes. Így kíváncsiságomnál fogva benyitok a fürdőbe, és letaglóz a látvány. Azért nem gondoltam volna, hogy így, itt és most… valahogy kiráz a hideg, és furcsa érzés kap el. Kimegyek a fürdőből, és bemegyek a konyhába, majd vissza az üdítőkkel Kaihoz. Nem mondom neki, mert minek?! Jönne nekem azzal, hogy féltékeny vagyok, de nem vagyok az! Azzal fekszik le, akivel akar! – gondolkozom, miközben Kai meséli a kirándulásukat. Ahogy látom nagyon élvezte… bár tudnám, hogy a tanulást, hogy lehet élvezni? – nyitnak be, majd mennek el sétálni.

- Nincs kedved kijönni? A kertben van egy nagy fa, oda szoktam kiülni. Ott mindig csend van.

- De menjünk! – egyezik bele, majd kimegyünk, és felmászunk a fára. – Ez nagyon jó. Bőven el lehet férni rajta. És innen az egész kertre rá lehet látni – csillognak a szemei, mire elmosolyodom.

- Ezért szoktam ide járni… és innen csomó dolgot le lehet rajzolni.

- Rajzoltál? – kapja rám a fejét, mire bólintok egyet, ő meg a nyakamban köt ki. – Ez nagyon jó! Csak van értelme annak, hogy itt vagy!

- Ja… kicsinálja a kis démon az idegeimet… - dohogom, mire felkuncog. Na, igen. 16 éves korom óta nem rajzoltam már… Kai pedig nagyon szomorú volt e végett. Mert szerette a rajzaimat nézegetni. Volt olyan, hogy ő ült nekem modellt…

- Démon? – kérdez vissza, kacéran.

- Az! Mert angyal nem lehet… ahhoz túlságosan hülye – erre fejbe kólint.

- Ne beszélj így róla! Adhatnál neki egy esélyt… - mondja, mire nem válaszolok, mert beszédre leszünk figyelmesek, majd meg is látjuk Aoiékat.

- Elmondod végre, hogy mi a baj? – állnak meg a fa alatt, így mi pont látjuk őket.

- Reita… - ÉN?

- Mit csinált?

- Tönkretette a ruháimat – hajtja mellkasára a fejét, amire összeszűkítem szememet.

- Na és? Azok csak ruhák.

- De egy részét tőled kaptam… szép emlékeim fűződnek hozzájuk. – Ohóó, szóval így állunk… ezek együtt vannak, már régóta!

- Akkor majd veszek neked másikat. Ugye nem ez a fő baj? – kérdezi egy kis idő múltán.

- Nem – feleli, mi meg Kaijal összenézünk.

- Akkor?

- Azt mondta, hogy feljelent zaklatásért – mondja fojtott hangon, ami arra következtet, hogy elkezdett sírni. Na, de ennyitől? Meg amúgy is! Én azt csak csipkelődésnek mondtam?! – nézek Kaira, aki engem figyel, én meg meghúzom a vállamat, hogy nem értem, miért bőg itt nekem Aoi!

Várunk egy kicsit, amíg elmennek, majd Kai azonnal megkérdez.

- Mit csináltál?

- Semmit! Csak csipkelődtünk, hülyeségből a korával basztattam, és mondtam neki, hogy feljelentem zaklatásért, mert, hogy egy szobába voltunk.

- Csak ennyi?

- Igen! – feleltem, mert tényleg csak ennyi volt. Ültünk még egy kicsit ott, majd bementünk, és tényleg el akartunk menni fürdeni. Amíg Kai fürdött, én kivittem a poharakat, és vajon kivel találkoztam? Na, kivel? Uruhával…

- Gyere csak ide! – rántott oda magához karomnál fogva, mire kirántom a kezem övéből. – Jól jegyezd meg! Ne merészeld Aoit bántani, egy rossz mozdulat és a sitten kötsz ki! Ha rajtam múlna már ott lennél!

- Hajrá! Valahogy nem tud lekötni – mondom neki, teljesen nyugodtan, mire látom, hogy még idegesebb lesz. Mivel csak tátogatja a száját, mint a halak, mert nem tudja, mit vágjon elsőnek a fejemhez, úgy gondolom, ott hagyom, de megint visszaránt.

- Kérj tőle bocsánatot! És, ha még egy panaszt hallok rád, akkor repülsz – sziszegi.

- Nem fogok bocsánatot kérni olyas valami végett, amit ő reagált túl! Amúgy meg. Hallottál már a Tic Tac-ról. Büdös a szád! – hagyom ott főni a saját levében. – Ennek is be kellett találni… ha nem tette volna, akkor magam is lehet, bocsánatot kértem volna, de így?! Majd amikor piros hó esik, és angyalkák potyognak mellette az égből! Majd akkor… - nézek az ajtó felé, ahol belép Kai. Mire én is elmegyek fürdeni.

Mire visszajövök ő már az ágyban, van és félálomban, elmosolyodom, hogy ő mindig is milyen hamar tudott elaludni. Helytől, helyzettől függően. Bemászom mellé, és lekapcsolom a villanyt, majd a homlokára nyomok egy puszit, ő meg motyog valamit, de nem tudom, hogy mit.

Reggel arra kelek, illetve kelünk, hogy ránk vágják az ajtót. Azonnal magamra húzom a takarót, Kai meg elkezd motyogni.

- Keljetek! Kész a reggeli! – hallom meg Uruha hangját, mire kinyúlok a takaró alól, és bemutatok neki.

- Rei! – hallom meg Kai, hangját, mire visszahúzom a kezem.

- Igazad van… nem belé kell… ő nyomja másba… - morgom a párnába, mire fél perc múlva nincs rajtam takaró.

- Ezt most a szemembe mond – emel meg, én meg a fénytől alig tudom, kinyitni a szemem.

- Oké, csak előtte had szokjam meg a fényt… - kezdem el dörzsölni a szemem, mire elmorogja magát.

- Wáh! – vágja az ágyhoz a takaróm. – Minek húzom fel magam egy ilyen taknyos kölykön… - menne ki, mire megszólalok.

- Annak a taknyos kölyöknek több élet tapasztalata van, mint neked – hallom meg Kai hangját, mire ránézek. – Gyere! – fogja meg a kezem, és húz ki az ágyból. – Menjünk enni – húz maga után a konyhába, ki Uruha mellett, aki megkövülten áll.

A reggeli közben senki nem szól semmit, én meg keveset eszem, mert ettől a pasastól görcsbe van a gyomrom, annyira utálom!

- Ne csak piszkáld az ételt! – szól rám Kai, mire sóhajtok. – Tudod, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése! Nézz csak meg engem! Már majdnem mindent megettem – mondja büszkén.

- De, te mindig mindent megeszel… - sóhajtom el magam, mire durcásan néz rám. – Jó… befogtam… - eszek egy kicsit, de nem sokat.

- Hát ez is több mint a semmi… - mér végig rosszallóan, mire megforgatom a szemem.

- Ha ettél, akkor öltözz fel, mert mi megyünk – mondja Uruha, mire Kai ránéz és bólint egyet. Mivel készen voltunk a kajával, be is mentünk felöltözni.

- Kár hogy elmész – állok az ajtóban, összefont kézzel.

- Jajh, Rei… tudod, hogy én is szívesen maradnék veled. De azt is tudod, hogy be akarom fejezni a sulit!

- Tudom, tudom…

- Te miért nem jössz vissza? Neked sem lenne sok hátra!

- Ne bolondozz… tudod az okát! Nem akarok olyan lenni, mint ő! – erre felsóhajt. – Ráadásnak, a végén kinyírnám a pesztonkádat… úgyhogy felejtős a dolog.

- Te tudod, de jó lenne, ha rájönnél végre, hogy azzal, ha befejezed a sulit, nem fogsz olyan lenni, mint ő. Ahhoz, mint ember kellene megváltoznod – teszi a vállamra a kezét, majd nyom egy puszit az arcomra, és kimegy. Sóhajtok egyet, majd utána megyek, és kikísérem őt.

Amint elmennek, egy szó nélkül visszamegyek a szobámba, és lefekszem az ágyra.

- Azért egy köszönöm jól esne… - szólal meg Aoi az ajtóban, mire ránézek, felállok, és odamegyek.

- Nem miattam hívtad ide őket, hanem magad miatt. Nem fogok csak azért megköszönni valamit, hogy a kicsi szívednek jobb legyen – csukom be magam előtt az ajtót, és zárom is rá. Visszafekszem az ágyra, de nem tudok magammal mit kezdeni. Bassza az agyam, hogy ezek ketten itt kúrogatnak, hogy az a hülye azt hiszi, hogy nagymenő… és, hogy Aoi… ennyire… áh! – ülök fel, és csapok az ágyba. Elveszek pár ruhámat, felöltözöm, és kimászom az ablakon. Az a nagy fa, amire fel szoktam mászni, az tökéletes arra, hogy kiszökjek rajta. Visszafelé nehezebb lesz, de majd megoldom! – ugrok el, és indulok el a város felé.

Az a baszott lelkiismeret-furdalás nem hagy békén…

Mivel tudom, hogy milyen ruhákat tettem tönkre neki, így azokba a boltokba megyek be, ahol lehet olyanokat kapni. Szerencsémre az összeset meg tudtam szerezni. Még bemegyek egy papírírószerbe és veszek egy nagyobb dobozt, amibe belehajtogatom őket, majd becsomagoltatom az egyik lánnyal, ezüstpapírba, és egy rózsaszín masnit tetetek rá. Nem tudom honnan jött a rózsaszín masni… de jött, na!

Hazafelé veszek magamnak egy pár doboz cigit is, meg egy parfümöt is, mert az is kezd kifogyni, és csak az után megyek vissza Aoihoz.

Jó pár órát voltam el, szerencsém lesz, ha nem fogja észrevenni, hogy ellógtam. Bár igazán mindegy… - mászom vissza, majd be az ablakon, és öltözöm át. Az ágy alá bedugom a csomagot, majd kimegyek, hogy megnézzem, hogy merre van.

A nappaliban van, és a kanapén fekszik, elé lépek, és észreveszem, hogy elaludt, kezében egy könyvvel. Kiveszem a könyvet, behajtom az oldal szélét, és leteszem a dohányzóra, majd betakarom egy pléddel, és visszamegyek a konyhába.

Mivel az a két jó madár, igen csak torkos volt, nem volt semmi kaja, az én hasam meg már igencsak jelezte, hogy neki kéne valami… így nekiálltam kaját csinálni. Eltököltem ott egy jó darabig, amíg összehoztam a kaját, de a fura az volt, hogy Aoi nem kelt fel rá. De még a levesnek egy kicsit kellett főnie, én meg már nem akartam ácsorogni ott, csak amiatt, így elmentem fürdeni, úgy is kezdett már sötétedni. Mire végeztem a fürdéssel, teljesen kiment a fejemből, hogy azt ott hagytam, így egy szál törülközőben rohantam ki, még az orrkendőmet is elfelejtve, hogy megnézzem nem e gyújtottam fel valamit. Hála istennek nem… - sóhajtottam megkönnyebbülten, és kóstoltam meg a levest, egy kanállal, hogy milyen is lett.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2010.09.03. 13:16 yumechan Sziasztok! *w* Júúj, nagyon tetszett ez a rész is ^^ Uruha néha olyan kis nyomi xD De én szeretem <3 Kedves tőle, hogy védi Aoit :D De viszont nagyon könnyen felhúzza magát >.< Szerencs, hogy nem ő van Reivel, mert akkor lehet, hogy vér is folyna XD Ha már ennyi időt alig bírtak ki... Reitől pedig az volt kedves, hogy megvette az olyan ruhákat, amilyeneket tönkre tett... de az ugye nem ugyanaz, mert nem Uruhától vannak. T.T De azért ez egy jó pont neki :D Kai... na ő most tök úgy tűnt, hogy szófogadó... persze néha kötekedik, és visszaszól, de azt nagyon viccesen. Ebből a részből azt tudom leszűrni, hogy ők jól megvannak Uruhával. Aoi... na őróla most nem tudok mit írni, csak annyit, hogy... kíváncsi vagyok, miért zaklatta fel a dolog, hogy Reita azt mondta neki, hogy feljelenti XD Van valami piszkos dolog a múltjában? >.< Nagyon kíváncsi vagyok erre *-* Amúúgy... Riku lesz benne? *csillogó szemekkel néz* Igazából jó ez így is, el nem tudom képzelni, hogy ha lenne benne Ruki, milyen szerepet kapna O.o csak gondoltam megkérdem. Ez a rész is nagyon tetszett, ügyesek vagytok mind a ketten. Köszi a frisst! Bai: yumechan Válasz: Szia. XD na igen, szerencse, hogy nem Ruru lett Rei nevelője, mert akkor bajban lennének xD Rei meg  a sitten xD de amúgy megvan az oka, hogy miért viselkedig úgy Ruru, ahogyan :) Jaja, az a fránya lelkiismeret furdalás xD meg ugy Aoi szomi tekintete, és Reita off~ xD Hm... majd meglátjuk, hogy valóban kijönnek-e úgy ahogyan kell xD :p Hm... a múltban? Valami van, igen. De azt nem mondom meg, hogy mi :p tessék szépen kivárni, hogy mi az :p Ruki? *sunyi vigyor* igen. Tervezzük, hogy ő is szerepelni fog a történetben :) Örülök, hogy tetszett, és köszike, hogy írtál :) Puszi~