|
15. Hárman párban
Aoi
Csak pislogni tudtam, amikor megláttam Uruhát, hogy lekever egyet Kainak. Ő nem ilyen! Sose ütne meg senkit sem, de most… miért ütötte meg őt? Talán nem ez az első eset? – gondolkodok el, majd szóvá is teszem.
Valami történhetett, mert Uruha nagyon zavart volt. Vajon mi? Talán Reitől megtudhatom – kopogok be hozzá, majd be is lépek.
Elképedek azon, amiket mond, na meg amilyen példával, és úgy érzem, hogy most nem nyerhetek ellene. Na, de ami a legmegdöbbentőbb számomra az az, hogy azt hiszi, hogy Uruhával együtt vagyok. De még ha ez így is lenne, mit érdekli őt az én magánéletem – megyek odébb, és kopogok be csak most Rukihoz.
- Szia! – sóhajtok egy nagyot.
- Bocs, azt hiszem, hogy rosszkor jöttem hozzád is… - hajtja le a fejét a térdeire.
- Sose zavarsz! Inkább hozzám gyere, minthogy anyaghoz nyúljál. Ugye nem csináltál semmi őrültséget? – ragadom meg karjait és ellenőrzöm le.
- Dehogyis! – rántja ki. – Azért ennyire már bízhatnál bennem! – mondja megrovón.
- Ne haragudj! Igazad van…
- Amúgy mi van ezzel a sráccal? Összeengeditek őket ilyen sűrűn, hogy még szexelhetnek is? Bezzeg az én időmben nem voltál ilyen engedékeny, pedig csak pár hete mentem el…
- Mi? Miről beszélsz? Hogyhogy szexeltek? Ők csak barátok!
- Jól van, én elhiszem, nem kell így felkapni a vizet… de amikor bementem…
- Mit csináltak? – kérdezem idegesen.
- Hát éppen akkor kezdték el egymást kicsomagolni a ruhákból, legalábbis a fekete hajú srác nekiesett a kis védencednek.
- Jaaaa, csak ennyi? Áh, nem hiszem, hogy az történt… csak Reita megütötte magát, gondolom arra volt kíváncsi.
- Na persze… túl naiv vagy Aoi-chan…
- Na és miért jöttél – kérdezem újból, mert sikeresen kikerülte a kérdésemet idáig.
- Én csak… hát… - látom amint pír jelenik meg arcán, majd el is rejti azt. Hagyom, hogy összeszedje bátorságát, és kibökje, hogy mi a helyzet, bár van egy sanda gyanúm. – Azt hiszem, hogy tetszik valaki… - mondja szinte suttogva, majd beharapja száját, és a szőnyeg szélével kezd el játszani.
- És ki lenne az illető?
- Hát… inkább nem mondom el. Nagyon meglepődnél.
- Uruha?
- Mi? Dehogy – kezd el nevetni. – Ő a tiéd, legalábbis félig-meddig – teszi hozzá, mire felvonom a szemöldököm. Mi az, hogy félig meddig? – Tudod… nem vagyok ám olyan szerencsétlen, mint aminek mutattam magam – süti le szemeit.
- Arra a sok balesetre gondolsz a konyhában?
- Igen.
- Szóval direkt csináltad?
- Aha.
- És mindezt azért, mert… mert… ohhh! Kyoba vagy szerelmes? – kérdezem meglepődve, mert ő szokott velünk foglalkozni általában. Így gyakrabban láttuk őt, mint kellett volna, mert mindig történt vele valami. Így már értem.
- Uhumm… de ő még nálad is idősebb… gondolod, hogy lenne nála esélyem?
- Nem tudom, meg kell próbálni… de attól sem szabad csüggedni, ha netán elutasít. Majd lesz valaki, aki igazán szeret.
- Nekem ő kell – dől neki vállaimnak. – Olyan finom puha keze van. Mindig is imádtam azt, ahogyan hozzám ér. Meg az a rekedtes hang…
- Azt ne mond, hogy miatta kezdted el lőni magad.
- Áh, nem, azt csak poénból, aztán rászoktam.
- Poénból…
- Jó, hát senki se foglalkozott velem, és így akartam kitűnni, meg…
- Meg mi?
- Imádom a tűket! – csillan fel a szeme.
- Akkor menj el és tanulj akupunktúrát!
- Aoi! Ez nem is rossz ötlet! – ad egy puszit a számra, én meg köpni-nyelni nem tudok. Ráadásul amilyen pechem van Reita épp most nyitott be.
- Hé! Nem tanítottak meg kopogni? – ripakodik rá Ruki.
- Bocsánat, hogy megzavarom a kis idilleteket, de csörgött a mobilod – nyújtja felém. – Gondoltam fontos, mert elég kitartó volt az illető.
- Kösz – veszem el tőle, majd nézem meg, hogy ki is az valójában. – Ruki, azt hiszem, szerencséd van.
- Tényleg? Miért?
- Kyo keresett, mindjárt vissza is hívom.
- Az a perverz? Mit akar tőled?
- Nem is perverz! – csattan fel mellettem Ruki.
- Na persze, nekem ne mondjad! Majdnem lesmárolt az a vén kujon.
- Micsoda? – esik kétségbe.
- Reita! Ne hozd rá a frászt, és ne ijesztgesd, amikor nem is így történt!
- Miért, akkor hogy történt?
- Reita elájult, és mikor próbáltam felébreszteni, akkor volt egy ilyen beszólása. Tudod, hogy milyen…
- Jah, nagyon kedves, és aranyos, és hjaj – kezdett el sóhajtozni, és mellkasomba fúrta fejét. – Aoi segíts nekem!
- Megpróbálok, de nem ígérek semmit se.
- Köszi! – nyomott egy puszit újból a számra, majd hihetetlen gyorsasággal az ágyra vetette magát.
- Hé! A szabály az szabály! Ne fetrengj az ágyon piszkos ruhába!
- Azt hittem, rám már nem vonatkozik - csücsörítette, mire mindketten elkezdtünk nevetni Reitával arcát elnézve.
- Ameddig itt laksz, addig ez marad a szabály! Na, mars fürdeni! – mutattam az ajtó irányába, ő meg megindult.
- Szóval szerelmes? – kérdezte a szobája felé menve Reita.
- Igen.
- Nem is tudtam, hogy kerítő nő is lettél – nyalja meg a száját, én meg összeszűkítem a szememet.
- Szólj, ha mehetek fürdeni, és siess, ha megkérhetlek!
- Olyan vagyok, mint a villám – csapott egyet fenekemre, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer!
- Miért? A múltkor sem ellenkeztél, ráadásul az új srác is csókolgat téged – mondta, ami nagyon rosszul esett.
- Nem vagyok kurva, érthető? Azért, mert kedves vagyok…
- Kedves? Én nem így szoktam kedves lenni az emberekkel, hogy hagyom, hogy megdugjanak, vagy csókolgassanak.
- Hagyd abba! – fordultam el tőle, majd mentem a szobám felé.
Azt hiszem, hogy talán tudom, hogy érezhet most Uruha… legszívesebben én is megütöttem volna őt, mert nagyon fájt az, ahogyan beszélt velem. Szomorúság tört rám. Nagy szomorúság, amit már régóta nem éreztem.
- Szia Kyo, miért kerestél? – hívtam vissza.
- Csak, hogy megkérdezzem, hogy hogy van az új csibéd.
- Ennyire érdekel? Azt hittem, hogy az előző csibém jobban tetszett, és hogy Reita nem az eseted.
- Ez így igaz. Kívánni való ajkai vannak a kis törpebarátomnak, de ki tudja már, hogy merre jár?
- Én tudom.
- Tényleg?
- Nocsak! Érdekel?
- Hát, nem különösebben… de azért elmondhatod.
- Épp a fürdőszobámban van.
- MICSODA? De azt mondtad, hogy nem érdekel téged Ruki.
- Oh! Micsoda heves érzelmeket hallok a túl végről, és még a nevét is tudod, és nem jelzőkkel illeted – mondtam mézes-mázos hangon. – A végén még azt kell hinnem, hogy szerelmes vagy.
- Én? Dehogyis! Rosszul hallottad… sose voltam szerelmes… velem az ilyesmi nem történik meg.
- Akkor miért érdekel ennyire?
- Én csak – kezdte el félénken a telefonba, ami nagyon szokatlan volt tőle. – Mondtam, hogy a csibéd végett érdeklődöm, hogy hogy van a gyomra.
- Akarsz Rukival találkozni?
- Igen – vágta rá egyből, én meg belemosolyogtam a telefonba. – Mármint… ha kéne esetleg neki valamilyen munka… esetleg tudnék neki segíteni… meg, ha tovább akarna valamiben tanulni…
- Szóval szívesen tanítgatnád valamire.
- Hát tudod, van ez a program és…
- Jó-jó, értem én, majd szólok neki. De aztán ha ott van, ne kukulj meg nekem!
- Nem szoktam én olyat! Neki van mindig szófosása! De majd betapasztom a száját!
- Ezzel tudnék vitatkozni. Holnap szerintem be is megy hozzád!
- Oké, köszi. Jó éjt!
- Neked is!
Na, megtalálta a zsák a foltját azt hiszem.
- Ruki, egyél valamit mielőtt elmész! – mondtam neki másnap reggel.
- De nem bírok… hányingerem van.
- Ennyire nem félhetsz egy randitól.
- Ez nem randi! Ez munkamegbeszélés! – csattant fel.
- Na, épp ezért egyél valamit – tuszkoltam bele egy kis ételt.
- Fáj a hasam, nem bírok többet! – kezdett el nyafogni.
- De hisztis vagy! – mondta Rei, én meg megvillantottam a szemem, és egyből elhallgatott hála az égnek.
- Elkísérjünk?
- De mi megyünk munkába nem?
- A-a! Kyo pihenést írt elő neked. Pár napig nem megyünk sehova!
- Az nagyon jó lenne! – suttogta, majd miután összepakoltunk beültünk a kocsiba és a kórházig hajtottam. Mikor kiszálltunk Ruki még rémesebben festett. Arca szinte zöld volt, és bevallom már kezdtem aggódni.
Beszálltunk a liftbe, majd megkerestük Kyo szobáját, de mindez elég lassan ment, mert Ruki alig bírt lépkedni. Végül csak odaértünk, és bekopogtunk.
- Hello! Azt hittem, hogy sose értek ide! És ti minek jöttetek vele? Nem kell gardedám.
- Hánynom kell! – nyögte Ruki, majd a szája elé rakta a kezét. Kyo meglepődve pislogott rá, és úgy megállt, mint egy szobor. Szerintem nem hitte el, hogy Ruki igazat mond, mert szó szerint lehányta.
- Ez gusztustalan! – fordult ki Reita fintorogva, én pedig megpróbáltam nekik valahogyan segíteni, bár én is elkezdtem öklendezni a szagtól.
Végül Lefektettük Rukit az ágyra, és rám maradt a szar meló, hogy takarítsak. Elhúztam a számat, de megcsináltam. Addig Kyo átöltözött, és elkezdte Rukit vizsgálni.
- Gyomorrontása van. Mégis mit adtál neki?
- Én? Semmit! Mármint adtam neki, de mi jól vagyunk, talán azelőtt ehetett valamit, hogy hozzám jött – néztem rá. – Vagy lehet, hogy allergiás.
- Ha allergiás lenne, akkor nem hányna.
- Jól van, na! Nem én vagyok az orvos! Adj neki valami gyógyszert, amitől jobban lesz, és vigyázz rá! Ha egy rossz szót is hallok rólad… - „tornyosultam” felé.
- Oké, oké, vettem, máris adom a gyógyszert! És ezennel fel is van véve az állásra!
- Hé! De még azt se tudom, hogy milyen állást ajánlsz! – szólt bele Ruki.
- Nekem fogsz asszisztálni!
- Tényleg? És megtanítasz az akupunktúrára is? – csillant meg a szeme, Kyo meg értetlenül nézett hol rám, hol rá.
- Hát, ha szeretnéd… de az még odébb van… előtte mást kell tanuljál.
- Oké…
- Azt hiszem, mi megyünk – hagytam ott őket, és kiléptem a folyosóra Reitához. – Gyere, menjünk el vásárolni.
- Minek? Tele a hűtő!
- Ruhákra gondoltam.
- De az biztos, hogy egy napos túra! Főleg veled, és nálad! – háborodott fel, én pedig gonoszan elvigyorodtam. – És akkor mi van? Kell valami új ruha számomra!
- És este elmegyünk valahova?
- Attól függ!
- Mitől?
- Hogy jó kisfiú leszel e.
Egész nap nézelődtünk, és bevallom az idegeire mentem. Még ami általában jó is lett volna, most nem volt jó számomra, és kíváncsi voltam, hogy meddig viseli el. Láttam rajta, hogy már alig bírja magát türtőztetni, így vigaszdíj gyanánt felajánlottam, hogy látogassuk meg Kaiékat. Erre persze felcsillant a szeme, és mint az ötéves kezdett el ujjongani.
- Te tudod, hogy melyik Kai szobája?
- Igen, elmondta – kezdett el bólogatni, majd, mint aki ismeri az utat elindult a folyosón. Hamar meg is találtuk a szobájukat, bár a kopogásunkra nem kaptunk választ.
- Hiába keresik őket! – fordult felénk az egyik diák.
- Igen? És miért?
- Nem tudom, csak azt, hogy nagyon hamar elmentek a mai nap folyamán. Az utolsó két órára be se jöttek. Ha jól láttam a szöszi kocsijával mentek… gondolom romantikázni egyet.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem vissza meglepve.
- Hát, mindkettő kezében volt egy-egy kisebb táska, innen gondolom – vigyorgott, mi meg lesokkoltan álltunk ott. Reita nagyon ideges volt, így bevetettem azt az ötletet, hogy mi lenne, ha elmennénk valahova szórakozni. Hátha ott feloldódna valamilyen szinten.
- Rendben, menjünk – válaszolta aránylag elég higgadtan.
Hazamentünk, leraktuk a kocsit, majd az új ruháim közül kiválasztottam egy szexi darabot. Hátha felcsípek ott valaki – gondoltam magamban, majd útnak indultunk.
- Nagyon szép vagy – suttogta a fülembe Reita, amint beléptünk a szórakozóhelyre, és elvegyültünk a tömegben. Próbáltam ezt figyelmen kívül hagyni, így megindultam a piás stand felé, majd körbenéztem, hogy hátha van valaki nekem való a környéken. Hát csalódnom kellett, mert nem volt senki, így szinte egymagamban ittam, bár azt elég sokat.
Ebből a szempontból a hazafele út az vicces lehetett, mert fogalmam sincs, hogy hogyan jutottam haza. Arra emlékszem, hogy Reita egyszer odajött, és megkérdezte, hogy nem megyünk e, de akkor még nem akartam – ülök fel ágyamban, és konstatálom, hogy egy szál boxerben vagyok.
Biztos az a perverz gyerek levetkőztetett – állapítom meg magamban, majd megpróbálok kikászálódni az ágyból, és megtalálni az egyensúlyt, de ez elég nehéz, mert baromira fáj a fejem. – Apám, máskor nem iszok ilyen sokat! – fogadkozok, miközben felborítom a kukámat, és próbálok mindent visszagyömöszkölni belé, mikor is egy furcsa dolog kerül kezeim közé.
Egy használt óvszer… de ez vajon hogy kerül ide? – kérdezem magamtól. – Hiszen Uruhával nem csináljuk óvszerrel, és nem is voltam mással együtt… Talán Rukié… - gondolkozom el, és megyek be szobájába, de ágya érintetlen. Ha itt csinálták Kyoval, akkor miért mentek el? És miért nincsenek itt? Vagy… talán az enyém lenne? – remeg meg egy pillanatra a kezem, majd meglátom amint Reita kijön az szobából.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Basszus basszus basszus! Így kell ezt befejezni, mi? Szégyelje el magát az író, aki ha jól tudom, Rora! >.< gonoooosz! És Rei ._. télleg kufircolt Aoival? >.< és miért pont akkor, amikor részeg? Almondaná valaki? >.> Ésés... miért pottyannak mindig vmi félreérthető helyzetbe?xD ez annyira tetszik XD
Amúgy tetszett ez a fejezet is. Ruki valami extra aranyos volt, de nem lettem volna a heéyében, mikor telibe találta Kyot. Szegénykém, lehet, hogy égett kicsit az arca utána. Nem baj, majd elfelejtik :D
Már nagyon vártam ám a folytatást ^^ Olyan izgi. Kíváncsi vagyok, mi lesz most Reivel meg Aoival... összejönnek-e, vagy össevesznek? Belőlük kinézem. De viszont Kai és Ruru közt szerintem már minden rendben van. ^^ Nya, várom a következő részt ^^
Baibai, chuu~~ ^^
Szió.
Igen xD ennél Rora volt, akinek szégyelni kell magát :p
Szeretik a félreérthető helyzeteket, az egyszer biztos xD... arra meg természetesen nem fogok válaszolni, hogy Rei együtt volt e Aoival. Majd meglátod a kövi fejezetben xP
Aoi meg Reit nehéz eset, de azt se mondanám,hogy Ruru meg Kai között minden 100as :p *csak, hogy egy kicsit ijesztgessek :p*
Köszike a komit, puszi~