|
17. A Tora nevű új diák
Uruha
Az, hogy egy szobámba kerültünk, és hogy beszélgettünk előtte igazán jót tett a kapcsolatunknak. Mármint úgy értem, hogy közel engedett magához, és megtudtam róla elég fontos dolgokat, mint például, hogy meghaltak a szülei autóbalesetben, és hogy ez után vált Reita a családjává. Hogy nem a szerelmének, hanem a testvérének érzi őt. Nem tudom, hogy miért, de valahogy megkönnyebbültem. Elmentünk fürdeni, majd lefeküdtünk. Nem telt el sok idő, és ő álomba is merült, és nem is akárhogyan. Hozzám bújt, ami igencsak imponált nekem. Érezhettem finom illatát, hamvas bőrének tapintását. Szinte ittam a látványt, amit nyújtott. A holdfény halványan besütött, így tudtam angyali arcában gyönyörködni. Akarva-akaratlanul is elkezdtem simogatni őt, és hát kezem elkalandozott fenekéig.
Felébredt, és addig-addig hergelt, míg nem tudtam türtőztetni magam, és megkívántam őt. Nem mintha nem akartam volna lefeküdni vele, de mindig bennem motoszkált az, hogy ezt nem szabad. Viszont semmi ellenállást nem tanúsított, így talán ebből nem lehet baj… - gondolkozok el, miután egymás mellett pihegtünk.
Boldogan csillogó szemekkel néz rám reggel, úgy megyünk le egy gyors reggelire, majd a kocsihoz.
- Szeretném, ha ezt nem mondanád el senkinek, ami köztünk volt. Aoi nem hiszem, hogy jó szemmel nézné.
- Féltékeny lenne?
- Nem, nem azért, hanem a másik miatt, amit mondtam neked.
- Jah…
- Meg amúgy is, ha valami kialakulna köztünk, egyből le kéne adjalak… és azt nem szeretném – halkul el a hangom.
- Szóval… akkor érzel valamit irántam? – kérdezi reménykedve.
- Igen, azt hiszem – felelem, és ekkor tudatosul bennem, hogy akkor mi most járunk, vagy valami ilyesmi. Nagyot dobban a szívem, mert nem igazán volt senkim se… inkább Aoival voltam… Különös kapcsolat a miénk is. Egyszerre érzem testvérinek, és szeretőinek egyaránt – gondolkodom el, majd nemsokára arra leszek figyelmes, hogy megérkezünk a sulihoz.
Arra még van időnk, hogy felvegyünk egyenruháinkat, majd felvesszük táskáinkat és beülünk az órára. Viszont csak most jövök rá, hogy milyen is Kai valójában! Gonosz! Nagyon gonosz! Ugyanis a keze óra alatt nagyon rossz helyen járt… állandóan engem masszírozott, én pedig szúrós szemekkel néztem rá.
- Ha jót akarsz magadnak… - kezdtem volna bele, de a hátam mögött az egyik gyerek megakadályozott benne.
- Sensei! Előttem beszélgetnek, nem lehet így figyelni! – méltatlankodott, és ez hála az égnek valamennyire hatott, mert ezek után Kai békén hagyott. Óra végére meg is „nyugodtam”, és elterveztem, hogy megbeszélem Kaijal a dolgokat. El is indultunk a folyosón, és jeleztem neki, hogy menjünk be a mosdóba, mire bólintott egyet. Viszont olyan feldúlt volt az arca, mintha félne valamitől. Na persze nem játszol velem így cicám! – döntöm el magamban.
- Ide figyelj Kai! – kezdek bele, de leint.
- Ne most Uruha!
- Azt hiszed, hogy…
- Látom, nagyon jól elvagytok – jön be a gyerek, aki az előbb is beszólt a tanárnak miattunk.
- Ne üsd bele az orrodat olyasmibe, ami nem rád tartozik!
- De rám is tartozik! – jön közelebb, én meg csak nézek rá, hogy mi van. – Kai hozzám tartozik!
- Mi van? – nézek rá értetlenül.
- Jól hallottad.
- Ezt majd ő eldönti, hogy kihez is akar tartozni.
- A helyedben vigyáznék! Nagyon vigyáznék! A végén még repülsz, mert molesztálod, akit rád bíztak! Ha ezt megtudja a főnököd…
- Te kis…
- Na, mi az? Még meg is fenyegetsz?
- Ki a fasz vagy te?
- Oh, tényleg még be se mutatkoztam. Tora vagyok. És Kai hozzám tartozik. Így volt ez régen is, és most is. Ő az én kurvám – lép hozzá, Kai meg lehajtja a fejét. – Keress magadnak mást! – mondja, én meg állok ott megkövülten. Látom, amint megfogja Kai kezét, és kivezeti onnan. Nem akarom elhinni, ezt az egészet… bár… rajta volt a papírján, hogy árulta a testét, de nem akartam elhinni, hiszen amikor velem volt, akkor teljesen más volt. Nem éreztem azt, hogy ezt tovább akarja csinálni. Sőt! Be akarja fejezni az iskolát tisztességesen! De… talán emiatt volt heves az ágyban?
- Hé, várj csak! – rohanok utánuk. – Nincs neked semmid se! Nem viszed el Kait sehova! Azért van velem, hogy segítsek neki.
- És hogy segítesz neki? Hogy hagyod, hogy veled is hetyegjen, és hogy elcsavarja a fejedet? Mert gondolom bepróbálkozott… azért is ragaszkodom hozzá! Már elég jól kitanítottam – mondta, mire lekevertem neki egyet.
- Azért van mellettem, hogy segítsek neki, de ez nem jelenti azt, hogy ne csinálhatna hibákat. De ha csinál is, akkor legalább belátja, és tanul belőle! Úgyhogy hagyd őt békén!
- Jól van, most elengedem, de még visszajövök érte… nem fogom, csak úgy elengedni, ezzel számolj! – hagyott ott minket az a szemét, Kai pedig sírással küszködve állt egymagában. Megfogtam kezét, és a szobánkhoz kísértem.
- Jól van, nincs semmi baj! – öleltem át.
- De van… most gondolom, hogy mit képzelsz rólam.
- Idáig is tudtam, hogy miből éltél, hogy a testedből.
- De én nem azért feküdtem le veled! – néz végre szemembe, én pedig letörlöm könnyeit.
- Tudom, hogy nem azért. Éreztem – szorítom meg kezét.
- Olyan gyönyörű volt az az este… és nézd meg milyen hamar tönkretették.
- Szóval már ilyen hamar fel akarod adni?
- Dehogy!
- Azt hittem – adtam egy puszit fejére. – Küzdeni kell ellenük, és akkor minden rendben lesz. Én itt vagyok neked, és segítek.
- Kö-köszönöm – szipogja.
- Ugyan, nincs mit. Csak állj a sarkadra, és ne engedd, hogy az a szemét azt csinálhasson veled, amit akar. Már nem hozzá tartozol – hajolok ajkaira, és csókolom meg gyengéden.
- Vissza kell mennünk az órára.
- Tudom – hajtok hátra egy tincset füle mögé. – De még gyönyörködök benned – mondtam, mire elpirult.
- Me-menjünk!
- Bezzeg velem tudsz harcias lenni – duzzogom, mire elneveti magát.
- Legalább valakin tudok gyakorolni – nyújtja ki nyelvét.
- Ne szemtelenkedj! – nézek rá nem tetszően.
Miért mindig én húzom a rövidebbet? Teszem fel a kérdést, mikor már a folyosón ballagunk a következő órára. Olyan formás feneke van… és olyan szép – kezdek el sóhajtozni.
Mire vége az óráknak már délután van. Ma igazán hosszú napunk volt – nyújtózom ki, miközben megcsörren a mobilom… Aoi… ajaj neki vajon majd mit mondok, ha legközelebb leakar velem esetleg feküdni? Én már nem szeretnék vele… mármint… jó volt meg minden, de most itt van Kai… de hogy mondom el neki, hogy van valakim, ha meg el is mondanám, hogy van valaki a láthatáron, akkor tuti, hogy megkérdezné, hogy ki, és azt nem vallhatom be, hogy Kai…
- Nem veszed fel? – kérdezi meg tőlem.
- Mi? Jah, de… Hallo.
- Szia Uruha! Végeztetek már a sulival?
- Éppen most, miért?
- Akkor gyertek be a rendőrségre, már ha, Kait érdekli.
- Mit csinált az a félőrült?
- Nem őrült! Nem csinált semmit sem! Valami félreértés az egész…
- Aha… na, jól van, megyünk – teszem le, majd nézek Kaira.
- Mi történt? – kérdezi aggódva.
- Reita barátodat lecsukták.
- Micsoda? Az lehetetlen! Ő jó ember! Már megint csőbe húzták!
- Ez alatt mit értesz?
- Úgy, hogy Reitának, van egy ikertestvére.
- Micsoda?
- Igen, kétpetéjű ikrek. Mondjuk, annyira nem hasonlítanak egymásra, de azért mégis… mármint sehogy se hasonlítanak egymásra. Úgy értem, se külsőre, se belsőre. Kicsinek mindig Rei volt a hibás mindenért.
- Azért gondolom mégiscsak volt ennek valami alapja nem?
- Hát… nem igazán. Tudod mindig Mao csintalankodott, és azt Reitára kente. Már gyerekként sem nagyon szerették egymást. Valahogy a gyermeki összetartás hiányzott köztük, és ez tovább fokozódott, ahogy nőttek. Elvárták, hogy versengjenek egymással. Aztán ezt Rei megunta, és nem igazán foglalkozott ezzel… így mindig ő vált a „rosszá”. Aztán egy szép nap eljött otthonról, Mao meg segített az apjának, a családi vállalkozásban.
- És? – kérdeztem tovább, mert megállt a mondandóban, és kihallottam, hogy még van itt valami.
- Meghalt Rei apja, és az anyja úgy döntött, hogy mivel Mao átlátja a cég ügyeit, legyen ő a főnök.
- Ilyen fiatalon? – csodálkoztam el.
- Igen… azóta Mao bizonyos időközönként meglátogatja Reit, hogy adja el a cégbeli részét. Rei meg nem akarja.
- Ez mondjuk logikus… és hogy lett díler?
- Poénból – fordította el a fejét.
- Tessék?
- Kínálkozott egy alkalom, és kihasználta. Úgy volt vele, míg nem bukik le, addig csinálja…
- És te? Te hogy keveredtél bele?
- ÉN? – nézett rám nagy szemekkel. – Sose keveredtem bele olyan ügyekbe!
- De mégis elkaptak vele együtt!
- Az egy dolog… Toránál „dolgoztam”, mert nem volt más lehetőségem, de sose terítettem. Aznap, csak elkísértem Reit, mert arról volt szó, hogy nagy szállítmány érkezik, és féltettem őt.
- Szó-szóval akkor miért vagyok én itt? Mármint, akkor neked nem is kell nevelő!
- Hát… valójában nem – pirult el, én meg majdnem nekiestem a kocsiban, olyan tündéri volt. – Csak egyedül Rei nem bírná ki, és így a közelében lehetek, tudom őt támogatni.
- Akkor ezért nem mondtál semmit se a kihallgatáson?
- Igen. Meg így tudtam, hogy könnyedén el tudok menni Torától, ha lesz egy „védelmezőm”, aki mindig ott lesz velem. Mert már ki akartam szállni, és befejezni a sulit. Csak egy valamire nem számítottam.
- Mire?
- Hogy beleszeretek a felügyelőmbe – mondta, majd egy szenvedélyes csókot váltottunk és elindultunk a rendőrségre.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Jaj, nagyon tetszik a töritek gratulálok hozzá nagyon várom már a folytit!
Szia :)
Örülök, hogy tetszik :) Majd nemsokára jön a folyti ;)
Puszi~