Aoi

Egyszerűen nem tudtam vele úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. Nem, és kész. Nagyon bántott az, hogy kihasználta a helyzetet, de mit is várok egy taknyos kölyöktől, mint ő? Mégis… valahogy megbíztam benne, mint idáig mindenkiben, akit a kezem alatt neveltem. Sőt! Rukinak még meg is engedtem, hogy számon pusziljon, de nála tudtam, hogy heccből van az egész, hogy levezesse a feszültséget.

Megkaptuk az időpontot, hogy mikor kell mennünk a bírósági tárgyalásra. Megvallom azért izgultam egy kicsit, hogy kitalálnak valamit, és esetleg belekötnek Reitába, de miután Kyo és Ruki letették az esküt, na meg a bár üzletvezetője ahol volt aznap este, mert ő is emlékezett ránk, úgy éreztem, hogy minden rendben lesz. És nem is tévedtem, eltöröltek ellene minden vádat, helyette a testvérét kapcsolták le, és ő is egy nevelőtiszthez került.

Uruhával megbeszéltük, hogy átjönnek egy kis időre, bár már előre mondta, hogy Kainak, meg azért neki is sok tanulnivalója van, így nem maradnak sokáig.

- Nem baj, csak már olyan rég voltunk együtt – mondtam neki, mire meglepődve pillantott rám. – Mi az?

- Semmi – mosolyodott el, majd adott egy puszit a homlokomra.

- Uruha! Minden rendben? – néztem rá kérdőn.

- Hogyne! Miért?

- Olyan furcsa vagy… nem így szoktál velem viselkedni.

- Nincs semmi bajom – eresztett meg felém egy erőltetett vigyort. – Na, és te? Hogy vagy? – kérdezte, mire lehajtottam a fejem.

- Jól.

- Zaklat az a kis taknyos?

- Nem, dehogyis!

- Hát akkor?

- Csak nem tudom, hogy hogyan is viselkedjek vele. Azóta ő is olyan más…

- Noná, hogy más. Megkapott téged, és röhög a markába!

- Nem! Épp ellenkezőleg – felelem halkan.

- Hogy érted?

- Csöndes, mindent megcsinál, amit kérek. Nem felesel vissza, olyan, mint egy mintagyerek.

- Azt ne mond, hogy bűntudata van…

- Miért? Miért ne lehetne?

- Hát nem tudom, nem nézem ki belőle – forgatta meg szemeit.

- Én kinézem belőle… kicsit hasonlít rád.

- MI??? Azért engem ne hasonlíts hozzá! – háborodott fel, amin jót kuncogtam.

- Ugyanolyan heves, mint te vagy!

- E-ezt kikérem magamnak! – puffogott tovább. – És ne bocsáss meg neki olyan könnyen, hiába csinál meg mindent! Azért ne feledd, hogy mit tett veled! A helyedben leadnám másnak!

- Azt nem akarom…

- Jól van, te tudod. Lassan, mennünk kell.

- Oké. Azért majd valamikor újból összejöhetnénk.

- O-oké – dadogta idegesen, amit nem tudtam hova tenni.

- Uruha!

- Hm? – fordult vissza az ajtóból.

- Mond csak, van valakid?

- Nekem? Dehogy! – fordult el, majd amilyen gyorsan csak lehetett elhagyták a házat. Hm. Nem tetszik ez nekem… lehet, hogy valamelyik diákkal összeszűrte a levet, csak nekem nem akarja mondani, mert nem tudja, hogy hogyan reagálnék rá? Pedig örülnék is neki, ha valamilyen szinten lenne végre neki is egy komoly kapcsolata, és nem az, ami velem van, mert ez nem kapcsolat, csak szex.

Eltelik egy pár nap, és még mindig nem tudom, hogy mitévő legyek vele kapcsolatosan. Egyik este is ezen gondolkozom, de hamar elalszok. Éppen fordulnék át a másik oldalamra, mikor is kezemmel valami puhán akad meg a kezem. Kinyitom a szemem, hogy mégis mi ez, mikor meglátom Reitát mellettem. Nagyon megijedtem tőle! Mégis mit akar tőlem? Ugye nem akar megint megfektetni? – lököm le ágyamról, és kezdek el vele kiabálni. Hála az égnek fogja az adást, és kimegy. Utána megyek, hogy bezárjam az ajtómat, nehogy újból megpróbálja ezt.

Remeg kezem-lábam, és kell egy kis idő, mire lenyugszom. Azért ez csak sikerül, és bemászom az ágyba. Viszont nem tudok elaludni. Uruhának azt hiszem, hogy igaza van abban, hogy le kéne őt adjam. Talán másnak sikerül jobb hangot megütnie vele, mert ami most megy, azt nem lehet hosszú távon csinálni.

Egy pár órát aludhattam, mikor megébredek. Még sötét van. Valami arra ösztökél, hogy felkeljek. Nem tudnám megmondani, hogy mi ez az érzés, de eléggé nyugtalanító. Kipattanok az ágyból, és kimegyek a konyhába, hogy egy pohár tejet igyak. Visszafelé menet bepillantok Reita szobájába, hogy alszik e. Viszont nyugodt arca helyett, egy üres matraccal találom szemben magam.

Ezt nem hiszem el! Állandóan megszökik! Kikészít ez a gyerek! Ilyen rossz neveltem még életemben nem volt, de úgy látszik, hogy mindent meg kell tapasztalni egyszer – sóhajtom.

Éppen kifelé trappogok, mikor asztalára nézek, és megpillantok rajta szanaszét heverve egy pár lapot.

Még rendet rakni se tud maga után! – puffogok, majd felkapcsolom a villanyt, és megdöbbenve veszem észre, hogy ez nem egy pár lap, hanem elég sok, ráadásul én vagyok rajta, miközben alszom. Teljesen elképedek ezen, mert nem tudom mire vélni. Viszont, van itt egy-két tájkép szerűség is… ezeket hol csinálhatja? Olyan, mintha valami magaslatról csinálná… Talán egy fáról? Hiszen a kertben van éppen elég – gondolkodom el, majd arra a következtetésre jutok, hogy megnézem. Lehet, hogy most is ott van.

Kimegyek a kertbe, és az egyik régi fánál meg is állok. Egy pár cigi csikket meg is látok alatta, én pedig méltatlankodva nézem. Még szemetel is!

Felnézek a fa tetejére, és meglátom, lelógó lábait. Feje nekidől a fának, és – ezt nem hiszem el -, de mintha aludna. Hogy lehet egy fán aludni? Valahogy kéne neki szólni, hogy jöjjön le, és aludjon inkább az ágyban, mert így nem helyes a dolog. Elgémberedik a teste meg akármikor le is eshet, és akkor történik vele valami – kezdek el aggódni, majd azon gondolkozni, hogy hogyan is ébresszem fel.

Ha felkiabálok, akkor megijed, és leesik, úgyhogy az nem jó… hajaj, akkor fel kéne másszak. Viszont nem tudok fára mászni… bár mindent el kell kezdeni egyszer… annyira nem is tűnik vészesnek – kapaszkodok fel az első ágra, majd a másodikra. – Még az a szerencsém, hogy jó vastag ez a fa, így nem szakad le alattam.

Már majdnem azon a szinten vagyok, ahol Reita, mikor lenézek amerről jöttem, és megtántorodom. Még az a szerencse, hogy sikerül megkapaszkodnom. Azt hiszem, hogy tériszonyom van. Közelebb megyek Reitához, és elkezdem ébreszteni.

- Mi az már? – motyogja, majd elkezd ébredezni, de megijed tőlem. Gondolom nem számított rám. – Wááá – üvölti, mire én is, és elengedem a fatörzset. A lábam megcsúszik, és csak azt veszem észre, hogy zuhanok le, a mélybe, majd egy halk puffanással földet érek.

Basszus! Ez nem valami kellemes…

- Aoi! Aoi! – hallom meg Reita hangját mellőlem, majd meg is látom rémült arcát. – Mindjárt jövök! Hívom a mentőket!

- Ne! Semmi szükség rá… - sóhajtom, bár a fejem úgy fáj, mintha épp most fúrnának rajta valamit, és egy enyhe hányinger is rám jött.

- Dehogynem! Vérzel! – fut el, majd nem tudom mennyi perc múlva visszatér, és megfogja a kezem. – Nem akartam, hogy ez legyen – néz rám bűnbánó szemekkel, és mintha valamit látnék bennük megcsillanni.

- Tudom, az én hibám – sajtolom ki magamból, majd lehunyom szemeimet, hogy ne forogjon velem a föld.

- Aoi! Nyisd ki a szemed! – kiáltja kétségbeesetten, miközben meghallom a mentőautó szirénáját. Újból magamra hagy, majd az orvosokkal együtt jön vissza, ahogy hallom. Résnyire nyitom a szemem, hogy jelét adjam, hogy magamnál vagyok, bár nagyon megerőltető számomra ez. Újból lecsukom szemeimet, majd elhalkul minden a számomra egy időre.

Egy mezőn találom magam. A virágok most nyílnak ki, én pedig csak pörgök és pörgök magam körül, beszívva a friss tavaszi levegőt, ami körbeleng. Valaki elkapja derekam hátulról, én pedig belesimulok ebbe az ölelésbe. Nem nézek hátra, mert tudom, hogy megbízhatok benne, és azt is, hogy jó erősen tart karjai közt.

- Szeretlek – mondja halkan, majd egy puszit nyom nyakamra.

- Én is – fordulok meg, és kérek tőle egy csókot. Majd ahogyan jött ez a kép, úgy el is úszik, és magamra hagy a semmi közepén, a sötétségben.

Nem tudom mennyi idő telik el, de a fejem, még mindig nagyon fáj, mintha egy úthenger ment volna rajtam keresztül. Lassan kinyitom szememet, és egy kórházi ágyon találom magam. Szétnézek a szobában, és megpillantom Uruhát. Valami újságot olvas. Megköszörülöm torkomat, mire felém kapja fejét.

- Hogy vagy? – teszi a kisasztalra a papírt, és jön közelebb.

- Mint akin átment az úthenger – sóhajtom. – Nagyon fáj a fejem.

- Ez nem csoda… agyrázkódásod van. Mit csináltál? Reita nem tudta értelmesen elmondani, csak össze-vissza hadovált…

- Az én hibám.

- Ne védd már megint!

- De, ha egyszer így van! Felmásztam utána a fára…

- De te nem is tudsz fára mászni! – sápítozott.

- Fel akartam menni hozzá, mert láttam, hogy ott van, és elaludt.

- Na, ne etess! Nem is lehet elaludni a fán!

- Uruha! Ne légy ilyen ellenséges vele!

- Majdnem meghaltál miatta! Még hogy ne legyek rá mérges??? Még anyuék is eljöttek meglátogatni téged.

- Annyira nincs nagy bajom… ugye? – kérdezek vissza halkabban.

- Nem, nincs, hála az égnek. Megúsztad egy agyrázkódással, és pár karcolással. De már egy napja itt alszol. Tudod mennyire megijedtem? – mondta édesen csücsörítve.

- Aranyos vagy. És Reita? Ő hol van? – nézek szét őt keresve.

- …

- Uruha! Mit nem mondasz el?

- Se-semmit.

- Tudod mit beszéltünk meg, ha hazudsz nekem – szűkítettem össze a szemem, és emlékeztettem őt arra az egyezségünkre, hogyha hazudik nekem, akkor azt úgy bosszulom meg, hogy ő fog alattam nyögni.

- Jól van, jól van – adta be derekát. – Kicsit sokkot kapott, aztán úgy döntöttek, hogy kap egy új felügyelőt.

- Mi? – nézek rá hitetlenkedve.

- Csak addig, míg fel nem épülsz.

- Kit kapott?

- Shinyát.

- Az jó, ő rendes – feküdtem vissza, mert egy kicsit megemelkedtem.

- Behívom anyuékat, hogy felébredtél – mondta, majd magamra hagyott. A legszívesebben utána kiáltottam volna, hogy hívja ide Reitát, mert vele akarok beszélni, illetve nem is beszélni, hanem látni őt, de arra még várnom kellett.

Uruha szülei aggódva jöttek be hozzám, és kezdtek el kérdezgetni, hogy hogy vagyok. Nagyon aranyosak mindketten, és tényleg úgy szeretem őket, mint a saját szüleimet, de most per pillanat, nagyon fáradtnak éreztem magam. Ráadásul az orvos is bejött, és megvizsgált, én pedig alig vártam, hogy végre egyedül maradhassak, és aludjak egy kicsit.

Az álmom viszont olyan kellemes volt. Végre kipihentnek éreztem magam, és azt hiszem, elmondhatom, hogy egy jót aludtam, ami már nagyon is hiányzott az életemből. Újból azt a finom illatot éreztem magam körül, és azt, hogy bújok valakihez.

Egy idő után elkezdtem mocorogni, de valaki utánam nyúlt.

- Leesel! – mondta halkan, én pedig megdermedtem egy pillanatra. Ez Reita hangja.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.