Aoi

Amint megjött Shinya Reitával, észrevettem, hogy baj van. Alig szólt hozzám, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy elmegyünk sátorozni. Pedig terveim voltak vele. Szerettem volna, ha közelebbről megismer engem, hogy ezzel is lehetőséget adjak, és én is szerettem volna őt teljes mértékben megismerni.

Este alig evett a vacsorából, és ha azt is hozzá adom, hogy amikor megérkezett akkor sem evett, hát nem túl sok kaja lehet benne. Én mentem be elsőként a sátorba, és mikor követett, láttam, hogy nem igazán örült, hogy egy hálózsákunk van. De be kell érnie ezzel.

Engem elég hamar elnyomott az álom, főleg, hogy fáradt voltam. Azért elég sokat kivett belőlem a mai nap, meg még egy kicsit a betegség is, na, a levegőről már nem is beszélek. Mint akit fejbe vertek úgy aludtam el, és reggelig fel sem ébredtem, akkor is mocorgásra.

- Aoi! Engedj el! – hallottam meg egy halk hangot, de még túl álmos voltam, hogy felfogjam, hogy kié is, így csak morrantam egyet. – Aoi!

- Aludni akarok! Maradj már csöndben!

- Én meg hugyálnli akarok, de rajtam fekszel.

- Ne beszélj ennyire közönségesen! – nyitottam ki a szemem, mire érzékeltem, hogy tényleg félig meddig rajta vagyok. Az egyik kezemmel átöleltem, és vállára hajtottam a fejemet. Az volt az én kispárnám. – Jól van… menjél – kászálódok le róla. – Kérek reggelit! – szóltam utána. – Ja, és teát!

- Esetleg hozzam is be?

- Aha! Jó ötlet! – húztam fejemre a hálózsákot, majd megfordultam.

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, csak arra lettem figyelmes, hogy mellettem újból süpped a takaró.

- Mi az már megint? – dünnyögtem.

- De hisztisek vagyunk reggel…

- Ne húzd ki a gyufát!

- Milyen gyufát? Nincs is nálam semmi ilyesmi.

- Tudod, hogy hogy értem! – ülök fel. – Magadnak is hoztál?

- Nem. Nem vagyok éhes.

- Akkor ezt mind megeszed!

- De ha NEM vagyok éhes!

- Ezt nem akarom elhinni, és ne vitatkozz velem! – néztem rá szúrós szemekkel. – Gyere, ülj le!

- Nem vagyok pincsi!

- Reita!

- Jól van, jól van…

- Mond á!

- Ovis se vagyok! – forgatta meg szemeit, engem pedig nagyon mulatatott.

- Annyira aranyos vagy, mikor itt duzzogsz – nevettem fel, ő meg kerek szemekkel nézett rám. – Most mi az?

- Semmi – fordította oldalra a fejét.

- Szóval, akkor eszel velem? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót. Ketten együtt hamar megettük a reggelit, de én még éhes voltam, így megkértem, hogy hozzon nekem még egy kicsit. Mondjuk abból már nem evett olyan sokat, de meg voltam elégedve vele, mert így is többet evett, mint tegnap.

- Mára mi a program? – kérdezte.

- Elmegyünk egy másik helyre. Egy nagyon szép helyre.

- Szóval, ismered a környéket?

- Igen – bólogattam hozzá, majd odamentem táskámhoz, hogy friss ruhákat vegyek elő.

- Mit csinálsz? – kérdezte ijedten.

- Felöltözök. Vagy szerinted egy szál boxerbe fogok túrázni? – néztem rá értetlenül.

- Én akkor kimegyek – pattant fel, én meg egy pár pislogás után már csak azt vettem észre, hogy egyedül vagyok. Akkor tehát ez a baja, hogy a múltkor lefeküdtünk egymással, és ezért jól letoltam… de végülis megérdemelte, mert tényleg gondolkozhatott volna.

Felöltöztem, majd kimentem most már én is szétnézni, hogy a többiek hogy állnak. Egyáltalán felébredtek e vagy sem. Die már kint volt, és maga elé nevetett.

- Mit csináltál Shinyával? – mentem oda mellé, míg Rei bement a sátrunkba, és ő kezdett el öltözködni.

- Én semmit – kuncogott.

- Ezt miért nem akarom elhinni?

- Csak kihasználom egy kicsit, hogy fél a bogaraktól… és így nem tud nekem ellenállni.

- Mert idáig ellenállt?

- Hát nem igazán adott esélyt, így megörültem, hogy engem hívott. Hívhatott volna mást is.

- Szerintem kedvel téged.

- De én nemcsak azt akarom, hogy kedveljen, hanem, hogy szeressen! – mosolyodott el, én pedig bólintottam egyet, hogy értem mire céloz vele. – Kyoék? Még nem ébredtek fel?

- Hát…

- Na, mi az?

- Aoi, te tényleg úgy aludtál, mint a tej! Mit csináltatok azzal a kölyökkel?

- Semmit nem csináltunk! – lépett ki Reita.

- Na, mindegy. A lényeg, hogy Kyoék elég hangosak voltak.

- Csodálkoztam is, hogy bírsz ilyen kényelmesen aludni – ült le Rei.

- Jó kispárnám volt – feleltem, mire Rei mintha elpirult volna egy kicsit. – Meg különben is… ez a levegő a hibás mindenért.

- Persze, én is a levegőt hibáztatnám – nézett végig rajtam Die. – Ma merre megyünk?

- Hát, ha mindenki felébredt, akkor egy szuper helyre! Uruhával csomószor jártunk erre – lelkesülök fel.

- Tényleg? – kérdezi Shinya, miközben fejét ide-oda hajtva nézelődik.

- Aha. Évente megtettük ezt az utat a hegyre fel, és le.

- Hegyre?

- Igen, van egy kis ösvény. Csak egy jelet kell figyelni. Ott van egy kis tisztás. Az lesz az úti célunk!

- Akkor vezess minket mester! – mondja Die, mire elnevetem magam.

- Előbb keltsük fel Rukiékat.

- Oké, magamra vállalom a feladatot – ment oda sátrukhoz, majd halkan kicipzárazta és elüvöltötte magát, hogy „Ébresztő”. Szegények úgy megijedtek, legalábbis Ruki, hogy felkiáltott, hogy „mi a fasz van?”. Egy fél órán belül sikerült elindulnunk, addig összeraktuk a sátrakat, és egy-két falatot evett még mindenki.

- Ahogy elnézem nem alhattak valami sokat – mondtam Reitának, miközben Rukiék felé intettem.

- Kb a harmadik körig számoltam a dolgokat, de lehet, hogy tovább csinálták… nem tudom – vonta meg a vállát.

- Szóval, akkor megint nem aludtál?

- Nem túl sokat.

- Miért?

- Honnan tudjam? Nem vagyok orvos.

- Nem lehet, hogy zavar valami? – kérdeztem, mire nem felelt semmit sem. – Reita… szeretnék segíteni – fogtam meg kezét, mire azonnal elhúzódott, mintha leprás lennék.

- Rajtam nem tudsz!

- Mindenkin lehet! Engedd meg, hogy segítsek!

- Miért akarsz ennyire segíteni? Hiszen, már úgyis eljátszottam a bizalmadat!

- Honnan veszed?

- Folyamatosan megbántalak, és még ki is használtam az alkalmat, és lefeküdtem veled – halkul el a hangja, miközben megérkezünk a tisztásra, ahová terveztünk jönni.

- Az tényleg nem volt szerencsés dolog, mivel – sóhajtottam egyet, és akartam folytatni, de a szavamba vágott.

- Tudom, mert arra az alakra emlékeztettelek, igaz?

- Mi-milyen alakra? – kaptam rá a tekintetem.

- Aki molesztált, mikor te is nevelőnél voltál.

- Honnan tudod? – kérdeztem döbbenten.

- Kai nemrég elmondta. Azóta még nagyobb a bűntudatom – felelte csendesen, majd leült a fűre, és térdeire hajtotta a fejét.

- Azért nem volt szerencsés, mert ha kiderül, hogy kapcsolatunk van, akkor bíróságra kerülhet a dolog, és egyből engem fognak perbe, hogy megrontalak. Ki hinné el, hogy én vagyok alul? Hiszen én vagyok az idősebb! És azt, hogy egy húsz éves kell nekem? Senki, érted, senki! – emeltem fel a hangomat, mire kerek szemekkel nézett rám. – Na, meg el is vehetnek tőlem, mert ilyenkor le kell adni az illetőt. De még akkor sem nézik jó szemmel. És különben is, nem is értem mit akarok tőled, hiszen még a kórházba se jöttél be hozzám… gondolom akkor neked nem is fontos, hogy velem mi van – fejeztem be talán kicsit hisztérikusan, és hagytam ott, de kezem után kapott.

- Én csak…

- Te csak? – kérdeztem, de nem fordultam meg felé. Nem fejezte be, amit akart, és elengedte a kezemet. Értem én… teljesen hülyét csináltam magamból miatta.

Felvertük a sátrakat, majd vacsora után mindenki elment aludni. Én még a közelben lévő patakhoz lesétáltam, és felfrissítettem magam. Most úgy állítottuk fel a sátrakat, hogy nem közvetlenül egymás mellé, hanem hagytunk egy tisztes távolságot, de most én is megtapasztalhattam Kyo és Ruki nyögéseit, mert egyszerűen nem tudtam elaludni miután bementem és lefeküdtem Rei mellé, ők meg megint akcióztak.

Egy kis idő múltán karokat éreztem meg derekam körül, amik gyengéden fonódtak bőrömhöz. Vállaimnál megéreztem forró puha ajkait, amitől kirázott a hideg.

- Sajnálom – hallottam meg halk, gyenge hangját. – Nem hittem volna, hogy tényleg érdekellek. Hiszen, én csak egy taknyos kölyök vagyok. Legalábbis azt hittem, hogy ennyi vagyok a szemedben. Ráadásul annyi gondot okoztam, és volt egy pár hülye húzásom… - mondta. – Be akartam menni a kórházba is, de azt hittem, hogy nem akarsz látni azután, hogy… hogy úgy kihasználtalak. Miután Kai elmondta, hogy mi történt veled, csak még jobban mardosott a lelkiismeret furdalás, ráadásul miattam kerültél kórházba is. Én, csak tönkreteszlek téged… A családban is mindig ezt hitték. Nem láttak át Mao ügyeskedésén, és mindig engem állított be rossznak. Én pedig belefáradtam abba, hogy bizonygassam az igazamat – sóhajtott fel. – Talán, az lenne a legjobb, hogyha leadnál, és nem kereszteznénk az útjainkat. Nem is tudom, hogy mihez kezdenék, ha történne veled valami… Így, hogyha messze lennél tőlem, talán sikerülne kivernem téged a fejemből, és a szívemből – fejezte be.

- És, ha én ezt nem akarom? – fordultam meg, hogy vele szemben lehessek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.