Uruha

- És ha igen, akkor mi van? – kérdeztem vissza egy kicsit idegesen.

- Jól van, ne húzd fel magad – nevetett mellettem. – Nem lehetetett kihagyni…

- Persze… - húztam el a számat.

- A koleszban majd kiengesztellek – válaszolta, de nem mondtam rá semmit.

Nem akartam vele vitázni, és értem én a „tréfát”, csak most valahogy egy kicsit rosszul esett a dolog. Ott voltak a szüleim, Aoiék, meg Kyoék, nem előttük kellene az idegeimre mennie. És már nem először csinálja ezt, hiszen ott van a múltkori eset, mikor elvittem Osakaba. Igaz, az jól sült el valamilyen módon, de nem tetszik, hogy ő húzhatja az agyam, de ha én vagyok „olyan” kedvemben, akkor az esetek többségében elutasítást kapok válasznak.

Felmentünk a szobánkba, ahol egyből elmentem zuhanyozni. Kicsit furcsán nézett rám, de úgy voltam vele, hogy talán tanul az esetből. Ha leállok vele vitázni, abból lehet, hogy csak még nagyobb galiba lenne, de így, hogy nem szólok hozzá, nem okozhatok semmi gondot.

Ő is elment fürdeni, de én tüntetőlegesen elfordultam a fal felé az ágyban.

- Most megsértődtél? – kérdezte, de nem válaszoltam rá. Sóhajtott egyet, majd lefeküdt a saját ágyába, ami azért furcsa volt, mert egy ideje mindig együtt alszunk, viszont ma megfogadtam, hogy akármennyire is nehéz lesz, nem fekszek le vele. Nem lehet ugyanis mindent szexel elintézni, hiába nagyon jó vele.

Nehezen aludtam el, hiányzott mellőlem a közelsége. Hallottam amint az ablaküveget elkezdi kocogtatni egy pár esőcsepp, ami halk zenét hozott az éjszakába. Nemsokára dörögni és villámlani is kezdett, a szomszédos ágyról pedig halk szöszmötölésre lettem figyelmes. Odanéztem, és láttam, ahogy forgolódik és meg-megremeg teste.

De mi lehet a baj, talán beteg?

Kikászálódtam az ágyból, majd odaléptem övéhez.

- Mi a baj? – simítottam végig selymes haján.

- Se-semmi – válaszolta még mindig dideregve. Homlokához tettem a kezem, de nem éreztem rajta semmilyen változást. Nem volt forró. Újabb eget rengető villámlás hallatszott – mire összeszorította szemeit. Szóval ez a baj? Fél a villámlástól.

Felemeltem a takarót, majd becsúsztam mellé.

- Nincs semmi baj, itt vagyok – suttogtam neki, ő pedig kapva-kapott az alkalmon, és úgy bújt hozzám, mint egy megrémült kis állatka. Elkezdtem simogatni hátát, egy idő után pedig egyenletes szuszogására lettem figyelmes.

Hála az égnek, legalább egy kicsit tud majd pihenni – adtam egy apró puszit fejére, hogy nehogy felébresszem és lassan én is álomba merültem.

Reggel mocorgásra ébredtem.

- Uruha! El fogunk késni az óráról!

- Hány óra?

- Öt perc múlva nyolc.

- Jézusom! – pattantam ki én is, és kaptam magamra az egyenruhámat. Gyorsan arcot mostam, hajat fésültem, és már a táskámnál is voltam indulásra készen.

- Ez gyors volt! – nézett rajtam végig. – Talán csak egy pár percet fogunk késni, és senkinek se tűnik fel – kezdtünk el rohanni a folyosón, majd halkan benyitottunk a megfelelő terembe és az utolsó padokhoz sikeresen leültünk, legalábbis ezt gondoltam.

- Késtek! – jött felénk a tanár. – Máskor időbe feküdjön le a szerelmes pár! – mondta, mire kikerekedett a szemem.

- Nem is vagyunk szerelmespár!

- Valóban? Én nem úgy hallottam – nézett Torára, aki önelégülten vigyorgott olyan „ebből nehezen másztok ki” képpel, majd előre fordult. – És még vissza is felesel. Menjen ki! Egy óra igazolatlan!

- De…

- Ha nem tetszik, akkor mehet fel az igazgató úrhoz – mondta szigorúan, mire elhúztam számat, felálltam, és kimentem a teremből.

Ezt még nagyon megkeserüli az a kis taknyos! Csak még azt nem tudom, hogy hogyan.

Az ajtó előtt megvártam Kait, aki lesütött szemekkel követett engem. Nem tetszett a dolog, nagyon nem.

- Történt valami?

- Semmi.

- Miért hazudsz nekem? – kérdeztem halkan.

- Mert nem akarom, hogy feleslegesen aggódj! Így is azt hiszik, hogy egy pár vagyunk, és azt nem akarom. Nem akarok neked gondot okozni.

- Azért még elmondhatnád…

- Tora mellém ült, ennyi.

- A kis szemét! Végig ezt akarta elérni – dühödtem fel.

- Látod, épp ezért nem akartam elmondani… - mondta, nekem meg megcsörrent a mobilom.

- Igen?

- Jöjjön be az irodába!

- Na de főnök!

- Shinya-san leváltja, nemsokára odaér. Sürgős!

- Rendben – feleltem, majd elraktam a készüléket.

- Mi az, történt valami? – kérdezte aggódon Kai.

- Be kell mennem az irodába. Shinya-san levált engem.

- De miért? – esett kétségbe.

- Nyugodj meg! Nem tudom. Biztos valami adminisztratív dolog miatt – próbáltam meg nyugtatgatni, de ahogy látom nem igazán jött össze. Egy pár perc múlva megjelent Shinya, így otthagytam Kait egy csók és puszi nélkül, mert nem köszönhettem el úgy tőle.

Nyugtalanul ültem be az autóba. Meg voltam győződve arról, hogy a mai nap tartogat számomra valamit, és az nem lesz túl kellemes. Egy negyed órás kocsikázás után meg is érkeztem az irodába, ahol egyből a főnökhöz mentem be. Kopogtam egy párat az ajtón, és egy szabad után be is mentem.

- Üljön le! – mutatott a székre, de én nem is vele voltam elfoglalva, hanem azzal a két emberrel, akik még a szobában tartozódtak. – Az urak belső ellenőrök – mutatta be őket. – Azért jöttek, mert egy bejelentést kaptunk, hogy szexuális viszonyt folytat a neveltjével.

- Mi? – kérdeztem meglepődve.

Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy „lebukunk” Kaijal. Mégis ki lehetett az, akinek érdekében áll ilyet állítani? – kérdeztem magamtól, majd egyből beúszott Tora arca.

- Addig nem találkozhat Kaijal, nehogy befolyásolja őt, és más neveltet sem kap, míg az ügy le nem záródik – mondta a főnök.

- Értem.

- Az urak feltennének egy pár kérdést.

- Hogyne – bólintottam.

- Tagadja, hogy bárminemű kapcsolatban lenne a fiatalkorúval? – kérdezte az egyik.

- Igen, tagadom – feleltem nyugodtan, bár legbelül szívem kiabált, hogy kürtöljem szét, hogy szeretem Kait, és mindennél fontosabb nekem.

- Kapcsolatban él valakivel?

- Van egy párom, mármint nyitott kapcsolatban élek vele.

- Értem – jegyzetelte az egyik. – Jelenleg ennyi kérdésünk lenne. Az ügy gyorsított eljárásban fog lefolyni, így egy hét és túl lesz rajta.

- Legalább hamar tisztázódik minden – mondtam magabiztosan, legalábbis megpróbáltam. Gondolataimból újabb kopogás zavart meg.

- Szabad!

- Jó napot! – lépett be Aoi. Mégis hogy kerül ide? Nem baj, jó, hogy jött, legalább tudom értesíteni, hogy gond van, és ugyanazt a szöveget tudjuk mondani. – Talán rosszkor jöttem? – nézett végig a társaságon.

- Áh, Aoi-san, jó, hogy jött, legalább tud válaszolni az urak kérdésére.

- Rendben, csak a perverz neveltem kint van a folyosón – sóhajtotta, nekem meg majd kiesett a szemem, hogy mi ez a laza stílus, ahogyan beszél róla. – Úgyhogy nem hagyhatom sokáig magára, nehogy elcsatangoljon…

- Nem veszünk el sok időt – mondta meglepetten az egyik ellenőr. – Mi a véleménye Uruha-sanról?

- Milyen értelemben?

- A munkáját illetően.

- Úgy tudom, hogy lelkesen végzi azt, semmilyen probléma nem volt idáig vele – nézett rám mosolyogva.

- El tudja róla képzelni, hogy kikezdjen a neveltjével?

- Nem.

- Tud esetleg róla, hogy van barátja?

- Hát… én lennék az – hajtotta le a fejét pirulva. Apám, milyen jól játssza a szerepét! De vajon tud róla, hogy bajban vagyok? – Legalábbis nyitott kapcsolatban élünk.

- Ezt kifejtené?

- Ameddig nem jön egy komolyabb kapcsolat egyikünk életébe, addig járunk.

- És ez megfelel önnek?

- Tökéletesen.

- Még mindig „járnak”?

- Igen.

- Mióta?

- Hát nem is tudom… talán olyan három-négy éve… úgy repül az idő – sóhajtotta elmélázva. – Te hogy emlékszel Ruru? – jött oda hozzám átkarolva a derekam.

- Valahogy így!

- Jellemző! – vágta be a durcit. – Neked nem is fontos, mi?

- Dehogynem… csak hát nem emlékszem a pontos dátumra…

- Na, mindegy… a papírjaimat hoztam be főnök, hogy most már egészséges vagyok… - fordult felé.

- De még vissza kell mennie ellenőrzésre nem?

- De igen.

- Rendben… vigyázzon magára! És ne játsszon Tarzant, ha tériszonyos! – rótta meg.

- Igenis – hajolt meg. – Most viszont visszamennék a neveltemhez.

- Hogy megy vele?

- Rábeszélt, hogy ő válasszon magának állást…

- És mit talált?

- Egy szex shopban akart dolgozni – felelte, mire mindannyian felnevettünk. – Úgy kihozott a sodromból! Azt mondtam neki, hogy megy vissza autót szerelni…

- Helyes, ott legalább már ismerik.

- Ugye? Én is ezt mondtam – mosolyodott el. – További szép napot! – hajolt meg.

- Ön is mehet – mondta a tiszt. – De azzal tisztában kell lennie, hogy megvizsgáljuk a fiút! – tette még hozzá, mi pedig Aoival kiléptünk a folyosóra.

- Minden rendben lesz – lépett hozzám Aoi komoly képpel.

- De… - nem folytattam tovább, mert kilépett a két ellenőr, így nem akartam, hogy hallják a beszélgetésünket.

- Menjünk! – lépett hozzá Reita, aki még mindig unszimpatikus volt nekem. Nem tudtam elfelejteni, hogy Kai napokig miatta volt szomorú.

- Majd még beszélünk – fordult el Aoi, majd elmentek.

Nagyon nem örültem neki, mert meg akartam vele beszélni a dolgokat, hogy mi történik velem, de azt is megértem, hogy neki ott van Reita, és vele kell foglalkoznia. Ráadásul ő nehezebben kezelhető, mint Kai. Vele nincsen semmi gondom se. Hjaj, vajon mi lehet vele? – gondolkoztam el, miközben hazafelé vettem az utamat.

Nem mentem vissza a kollégiumba, így otthon nekiálltam takarítani. Igen, ÉN! És ez nagy szó… mert nem igazán szeretek, de muszáj voltam valamivel lefoglalni magamat. Már délután volt, mikor kaptam egy újabb telefonhívást, hogy holnap be kell menjek egy bizottság elé, ahol az ügyet tárgyalják.

- Már ilyen gyorsan? – kérdeztem döbbenten.

- Igen, a fiút megvizsgáltuk, holnapra meglesz az eredmény.

- Értem… - tettem le a telefont. Vajon mit jelenthet az, hogy megvizsgálták Kait? Bár tegnap nem voltunk együtt… még az a szerencse. Remélem, hogy nem bukunk le.

Másnap mindent csigalassúsággal csináltam. Idáig se arról voltam híres, hogy milyen gyors vagyok, de most… nehezen ment minden. Aggódtam, és úgy éreztem magam, mint aki egyedül van, reményt vesztve.

Pontosan odaértem a tárgyalásra, ahol a legnagyobb meglepetésemre ott volt Aoi és Reita, távolabb pedig Kai Shinyával. Beléptünk egy terembe, de őt messze ültették tőlem. Először neki tettek fel kérdéseket, hogy molesztáltam e, majd nekem, Aoinak, és Reitának is. Bár nem tudom, hogy neki minek. Mikor rajtuk volt a sor az egyik ellenőr képeket vett elő.

- Mit gondolnak erről a képről? – kérdezte, én meg elkezdtem a nyakam nyújtogatni, hogy milyen képek lehetnek. Mert arra mindig nagyon is vigyáztunk, hogy kint sose bújjunk annyira egymáshoz, csak bent, a négy fal között.

- Ezen Kai a cipőjét igazítja… ezen az övét. Itt kifújja az orrát… itt mintha fázna és Uruha ráadja a kabátját – mondta unottan Reita.

- Jééééé!!! Vidámparkban vannak! Engem bezzeg sose vitt el… - kiáltott fel Aoi.

- Méghozzá Osakaban. Az elég messze van. Mit gondol, miért oda vitte?

- Hát, mert ott van a legjobb vidámpark az országban, ez csak természetes.

- De miért vitte el?

- Lehet, hogy Kai jól viselkedett, és így akarta megjutalmazni.

- Maga is így jutalmazza a neveltjét?

- Én kirándulni vittem.

- Marha nagy jutalom volt… büdös voltam végig, és fájt a lábam… Uruha-sannak legalább jobb ötletei vannak! Példát vehetnél róla! – morogta Reita.

- Majd, ha jobban viselkedsz, és nem leszel ilyen hebrencs, akkor viszlek vidámparkba!

- Nem vagyok hebrencs!

- Ne feleselj vissza! Tárgyaláson vagyunk! Különben is… nem is tudom, hogy ki akart sex shopban dolgozni… - dohogta Aoi.

- Nem mondhatod, hogy nem vagyok kreatív.

- Másba lennél az, és inkább tanulnál!

- Elnézést… térjünk vissza a tárgyra! – mondta az ellenőr.

- Látja! Én is épp azon vagyok!

- Milyen kapcsolatban van Reita-san Kai-sannal? – nézett az orrkendősre az ellenőr.

- Mondhatni, hogy baráti…

- Ez mit takar?

- Mire kíváncsi?

- Megvizsgáltuk Kai-sant, és bizonyos nyomokra bukkantunk, hogy együtt volt valakivel.

- Ez szerintem az ő magánügye, hogy kivel fekszik le, és kivel nem.

- De most éppen a nevelőtisztje ellen folyik a nyomozás, hogy vele folytat viszonyt, úgyhogy nem csak rá tartozik.

- Ha arra kíváncsi, hogy velem feküdt e le, akkor úgy tegye fel a kérdést, és a válaszom igen.

- Tehát beismeri, hogy önök kapcsolatban élnek?

- Most elég nehéz együtt lennünk, mivel elválasztottak minket egymástól… de amint lehetőségünk adódik, együtt töltjük az időnket – válaszolta Reita, nekem pedig majd leesett az állam. Akkor az, amit a múltkor láttam nem véletlen volt? De azt mondta, hogy Kai csak az enyém… Nem értem… nem értem…

Kaira néztem, aki lehajtotta a fejét. Tehát akkor igaz lenne? Nem, az nem lehet! Hiszen azt mondta, hogy jó vagyok az ágyban… és… szeret… vagy minden hazugság lenne?

- Köszönjük – hajolt meg az ellenőr. – Azt hiszem több kérdésünk nincs… - mondta így Aoiék felálltak és hátra mentek. – A fiú igazat mondott – állt meg egy ember előtt, aki az ügyet vezette. – Összehasonlítottuk a DNS-t Uruha-sanéval, és nem egyezett.

- Akkor nem látom értelmét a további kérdéseknek. Mind Uruha-san, mind Kai-san tagadták, hogy kapcsolatuk lenne, és a kivizsgálásból se úgy tűnik. Ezennel lezárom az ügyet – mondta, én pedig felálltam és az ajtó felé mentem.

Kint ott volt Tora, és várt az eredményre. Akkor ő lehetett az, aki a képeket készítette, és feljelentést tett ellenünk. Nem gondoltam volna, hogy ezt tényleg megteszi. Egy szó nélkül mentem el mellette, majd ki az épületből.

- Uruha! Várj meg! – szólt utánam Aoi.

- Mi az?

- Gyere át hozzánk! – mondta, mire bólintottam egyet, és beszálltam a kocsiba. Mint egy robot, úgy vezettem Aoi házáig, mert még mindig nem akartam elhinni, hogy Kai, meg Reita együtt vannak.

Kiszálltam a kocsiból és bementem. Legnagyobb meglepetésemre Shinya és Kai is ott volt, aki egyből mellém is telepedett a kanapén, de mikor érzékelte, hogy nem ölelem őt át, kicsit visszahúzódott.

- Féltékeny vagy?

- Nem… Mi volt ez az egész? Magyarázatot akarok! De nem úgy, hogy mindenki jelen van! – néztem rá Aoira.

- Fogd vissza magad egy kicsit! Minden jelenlévő segített neked, és tud mindenről – válaszolta.

- Mi az, hogy tud mindenről?

- Egyből felhívtam Aoit, hogy szerintem baj van, mert tőled még soha egyetlen diákot sem vettek el – kezdett bele Shinya.

- Én pedig kikövetkeztettem, hogy lebuktatok – folytatta Aoi.

- Én pedig segítettem, hogy ne rád terelődjön a gyanú – mondta Reita halál nyugalomban.

- Úgy, hogy lefeküdtél Kaijal?! – csattantam fel.

- Nem, dehogyis! Sose tudnék vele lefeküdni.

- Akkor hogy került a… a… DNS-ed belé? – kérdeztem zavartan.

- Egy kis üvegbe csináltam, mint a spermabankokba szokás, és azt Kai felkente egy műbránerre…

- Ez gusztustalan!

- De nem volt más lehetőség.

- Ugyan miért nem?

- Mert, ha alaposan kivizsgálnak, akkor lehet, hogy találtak volna valamit, és azt nem akartam – felelte kedvesem. – Így nagyobb adagot találtak „Reitából”.

- Hát ez… erre nem találok szavakat.

- Már megmondtam, hogy Kai a tiéd, én beérem az előző pároddal – mondta, én pedig csak értetlenül pislogtam rá.

- Milyen előző párommal?

- Hát Aoival – forgatta meg a szemét, majd magához húzta az említettet.

- Ti… együtt vagytok? – kérdeztem megsemmisülten.

- Már rég együtt vannak – felelte Kai.

- Én miért nem tudok róla?

- Így jött ki, de most már menjünk haza! – mászott rám Kai, és kért tőlem egy csókot.

- Inkább menjetek szobára – röhögött Reita, én pedig megfogadtam tanácsát, és elvittem a vendégszobáig…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.