|
1. Illúzió
Reita
- Reita. Most már komolyan elegem van belőled! – sóhajt fel Uruha, mire felnézek rá az iratok mögül. Az asztalomon támaszkodik és szúrós szemekkel bámul felém.
- Ruru, már megint mi baj van?! – dőlök hátra.
- Vajon?! – egyenesedik ki, és fonja ölbe karjait.
- Nem tudom. Ha tudnám, akkor nem kérdeztem volna meg. Nem?
- Szerinted… nem felejtettél el valamit? – kérdezi, mire körbenézek az asztalomon, és nem jut olyan az eszembe, amit elfelejtettem volna. Főleg, hogy mindjárt végzek a mai teendőmmel…
- Hát… nem tudom. Elfelejtettem? – kérdezek vissza, mire felsóhajt.
- Szerinted, én, minek vagyok itt?
- Nem tudom. Minek vagy itt? – kérdezek vissza, de ezt már inkább azért, hogy idegesítsem. Bár, ami azt illeti, nem is csak azért… Mert, komolyan nem tudom, hogy miért van itt…
- Áh! Te! Munkamániás, vadbarom! – morogja orra alatt. – Péntek van! Megbeszéltük, hogy lemegyünk inni egyet. És már húsz perce ott kellene lennünk!
- Basszus! – kerekedik ki a szemem. – Elfelejtettem!
- Hát azt vettem észre… - dohogja.
- Ne legyél már ilyen! – rendezem össze a lapokat, és állok fel. – Néha úgy viselkedsz, mintha nem is te hordanád a nadrágot!
- Marha vicces vagy… - néz rám szúrós tekintettel.
- Nem viccnek szántam – teszem vállára kezemet, mire lelöki.
- Tudod jól, hogy nem szoktam alul lenni! – dohogja, miközben felveszem zakómat, és leellenőrzöm, hogy mindenem megvan.
- Ne kapd fel a vizet… amiket mesélsz, úgy gondolom, annak is jó lehet lenni… - húzom az agyát. Tudom, hogy semmi pénzért nem adná fel a semeségét.
- Tudod, megraklak, és majd mond el a véleményed – megyünk a lifthez.
- Ne is álmodj róla. Nem csalom meg Karint – szállunk be a liftbe.
- Én, meg Aoit. Tudod jól! – mondja, és már alig várja, hogy odaérjünk Aoihoz. Mindig az ő klubjába járunk. Anno, még úgy ismerkedtek meg Ruruék. Azonnal kipécézte magának, de amilyen szerencsétlen volt, mármint Aoi leöntötte Uruha kedvenc nadrágját. És naná, hogy elkezdte törölgetni. Uruhának meg egyből beindult a perverz fantáziája… - mosolyodom el. Jó rájuk gondolni, olyan… megnyugtató, hogy a semmiségek, hogy össze tudnak hozni embereket. Azért egy kicsit sajnálom, hogy én, nem így jöttem össze a kedvesemmel. Mármint… szeretem, csak ez a család nyomására történő kapcsolat. Apám, államügyész, és nagyon sok befolyásos embert ismer. Illetve befolyásos barátai vannak… és egyel nagyon közeli. Már őskor óta ismerik egymást, és jóban vannak. Én meg Karin kiskorunkban állítólag elválaszthatatlanok voltunk, de ő elment tanulni, és csak pár éve jött vissza Japánba. Úgyhogy azóta ismerkedünk, és jöttünk is össze. Olyannyira, hogy a menyasszonyom. Bár az időpontot egyelőre még nem tűztük ki.
- Nyáááh! Érjünk már oda! – morog a kormány mögött Uruha.
- Nyugi! Nemsokára odaérünk! – nyugtatom, mire rám fújtat.
- Attól, hogy idegeskedsz, nem indul meg a sor… - erre megint rám fújtat, szúrós tekintetét hozzácsatolva.
- Mi van? Csak nem kanos vagy? – csúszik ki, és nevetek fel arcát látván.
- És mi van, ha igen?
- Akkor minek kellek oda?
- Majd később rabolom el őt – mereng el egy pillanatra, és közben megindul a sor.
- Uruha…
- Mi van? – húzza fel a szemöldökét, én meg az út felé kezdek el mutogatni.
- Háhááá! Végre! – indul meg, mire felveszek egy fél mosolyt. Néha úgy tud viselkedni, mint valami ovis. És sokszor azon morfondírozok, hogy igazak e azok a dolgok, amiket mesél a párkapcsolatukról… mert őt, és Aoit összehasonlítva… nos… Aoi sokkal komolyabb. És őt inkább el tudnám képzelni semeként, mint Rurut. De ezt nem szoktam felhozni neki, mert harap miatta…
- Na, látod. Nem is volt olyan sok idő, míg ideértünk!
- De már itt lettünk volna, ha nem ment volna ki a fejedből – szállunk ki a kocsiból.
- Ne panaszkodj annyit. Szeretem a munkám!
- Tudom… én is, de attól még van magánéletem, és nem felejtem el.
- Nekem is van magánéletem! – dohogom, miközben külön bemegyünk a cikázó sor mellett.
- Na, igen… hétvégén esetleg… de, hogy a csaj nem lát téged hét közben, az is biztos.
- Dolgozom, és este otthon vagyok – megyünk oda a pulthoz, ahol az új pultos srác oda is jön hozzánk. Még sosem láttam itt… bár Aoi mondta, hogy fel fog venni új arcokat, mert kezdenek kevesen lenni.
- Sziasztok, adhatok valamit? – tenyerel a belső pultra a mixer.
- Én egy Swimmingpoolt kérek.
- Én meg a főnöködet, tálcán… - pislog ártatlanul a pultosra Uruha, mire a srác nem tudja hová tenni a dolgot. Csak mered Uruhára, mint egy hülyére, én meg alig tudom megállni, hogy ne röhögjem el magam.
- T-te-tessék? Mit szeretne? – kérdez vissza, hátha rosszul hallotta.
- Na, ne csináld! Szerintem érthetően mondtam nem? – néz rám, én meg elkezdek bólogatni.
- Igen, én tisztán hallottam!
- Na, látod! - néz vissza rá büszkén. - Akkor? Mit nem értettél a rendelésemen?
- De… de… de… - kezd el hápogni.
- Na, ne hápogj, édes! – kacsint rá, én meg tényleg úgy érzem, hogy fél perc, és szakadok a röhögéstől!
- Édes, mi…? – jelenik meg Aoi a srác háta mögött, a kezében ütögetve egy köteg papírt, és mintha vörösen izzanának szemei. Uruha meg elvigyorodik.
- Köszi, más nem lesz – pacskol az asztalra, majd fogja magát, felhúzza a pultot, ahol be lehet menni, majd magához vonja kedvesét, egy csókra. A pultos srác meg köpni-nyelni nem tud a látványtól. Én, meg abban a pillanatban röhögöm el magam.
- Gondolom új vagy itt – hozom vissza a srácot a jelenbe, mire felém néz, és lassan elkezd igennel bólogatni. – Akkor szokd meg a látványt – nevetem.
- Mióta édesezel le mindenkit, amikor nem vagyok ott? – dohogja Aoi, mintha meg sem történt volna előbbi, szenvedélyes csókjuk.
- Na, ne legyél már féltékeny, kicsim! Tudod, hogy rajtad kívül nem érdekel senki!
- Ajánlom is! – löki el kezeit, majd megy a dolgára. Uruha meg tátott szájjal áll a pult mögött, hogy most mégis mi a fene van.
- Ne nézz rám! Én nem tudom! – emelem fel megadóan a kezem, és inkább a pultosra koncentrálok. – Na, szóval én még mindig egy Swimmingpoolra várok – pillegek rá.
- Ja, igen… - rázza meg a fejét, majd nekiáll megcsinálni a koktélomat. Miközben csinálja a koktélom, Uruha rátenyerel a pultra, és Aoit kezdi el nézegetni, ahogy dolgozik. Közben én, meg megkapom az italomat, és elkezdem kortyolgatni. Imádom!
- Szerinted, haragszik rám?
- Nem – ingatom meg a fejem. – Csak dolgozik – nézek Uruhára, mert eddig Aoit néztem. Ruru csak felmorran, és nemtetszését fejezi ki ezzel, hogyha már itt van, akkor vele foglalkozzon, ne pedig a vendégekkel. Kijön a pult mögül, és kér magának egy pohár vodkát. Ott ülünk a pultnál, mert Uruha nem hajlandó Aoi nélkül felmenni a helyünkre.
- Ne szuggeráld már… attól, még nem fog idejönni… - sóhajtok fel, mire rám villantja mérges szemeit. Majd megfordul a széken, és rákönyököl a pultra hátulról. – Jól van, befogtam… - iszom meg a maradék koktélomat, majd nézek fel ismét Uruhára, akinek arcformája igen csak eltorzult, és szinte füstöl a feje. A tekintete vonalát követve, megkeresem mit néz, és no lám… Aoi. Aki egy italt vitt ki, de ott ragadt, egy férfi társaságában. Akivel elég jól elbeszélget. Visszanézek Uruhára, aki már nincs is a széken mellettem. Odamegy, és magával rángatja Aoit, hátra az irodába… Visszafordulok a pulthoz és felsóhajtok.
- Kérsz még valamit? – kérdezi a pultos.
- Nem, nem kérek, köszi – fizetem ki a piát. – De, mégis. Egy taxit. Az jó lenne…
- Rendben – nyúl a telefonhoz, majd hív nekem egy taxit. Amit kint várok meg. Bár kint eléggé hűvös van… lassan itt a tél… Nem kell sokat várnom, hogy megjöjjön a taxim. Bemondom a cégünk címét, és odavitetetem magam. Ott van a kocsim, és nem szándékozom otthagyni estére. Főleg, hogy még alig múlt nyolc óra… úgyhogy még este sincsen. Fizetek, majd a saját kocsimmal folytatom hazáig az utat. Útközben megállok egy virágosnál, ami épp akkor zár, és veszek egy csokor rózsát. Ha már előbb érek haza, mint ahogy mondtam, akkor legyen egy kis meglepetés a számára is.
Leparkolok a kocsival, és felmegyek a portára. A portás elég furcsán néz rám. Odaadja a leveleimet, majd elköszön. Vállat vonok, és beszállok a liftbe, miközben leveleimet nézem át. – Számla, számla, számla, levél, számla, levél anyutól… gondolom az esküvő miatt, amiben sürgetni akar minket, hogy tűzzük ki az időpontot… - fogom össze a leveleket, és szállok ki a kis előtérbe. Épp kulcsaimmal babrálok, mikor fura hangokra leszek figyelmes. Felhúzom egyik szemöldököm, majd halkabbra veszem a dolgot, és bemegyek. Kibújok a cipőmből, és leteszem a kulcsot. Majd a hangok irányába veszem az utat. Közben a kezemből is leteszem a rózsákat, az asztalra, a levelekkel együtt.
Ez nem lehet… mondja valaki, hogy csak hallucinálok! – lépek be a hálóba. Azonnal elém tárul a látvány, amitől a földbe gyökerezik a lábam.
- Jézusom! – sikolt fel Karin, mire a pasas is hátra néz, akivel van. Közönnyel nézek rájuk, és elfintorodva fordulok ki a szobából. – Reita! – hallom meg hangját, és fél perc múlva karon ragad.
- Ne - érj - hozzám! – húzom ki karomat övéből. – Mégis hogy voltál ilyenre képes?!
- É-én, s-sajnálom!
- Na persze! – grimaszolom. – Amire visszajövök, takarodj el innen! – mutatok felé vészjóslóan, és fordulok sarkon, hogy elmenjek. Már azt is értem, hogy a portás miért nézett rám furcsán. Tudta, hogy van Karinnál valaki. Nagyon is jól tudta! Én vadbarom! Megbízom mindenkiben, első szóra! Ő meg akkor csalt meg, amikor csak akart! Fogadok, hogy nem is ez volt az első alkalom, amikor felvitt valakit a lakásunkba. A lakásomba! – viharozok le az alsó parkolóba, és szállok a kocsimba. Jelenleg nem akarok mást, mint felejteni, és erre, csak egy dolgot tudok! A piát!
Elmegyek a legközelebbi olyan helyre, ami színvonalas is, és szoktam is oda járni. Nem szeretek lepukkant helyekre járkálni… bár… most még az sem zavart volna! – parkolok le, és megyek be. Azonnal elfoglalok egy helyet a sarokban, és kikérek magamnak egy egész üveg whiskyt. Ami nagyon hamar el is fogy.
- Reita, minden rendben? – jön oda Josh, a tulaj.
- Igen! Miért ne lenne? – nézek fel rá hunyorogva, mert a szememet bántja a fény, amit a feje mellett lévő lámpa ad.
- Elég pocsékul festesz, és nem szoktál ennyit inni!
- És? Baj, hogy most fogyasztok? – háborodom fel. – Nem tudtam, hogy megválogatod, hogy kinek szabad itt fogyasztania, és kinek nem!
- Nem úgy értettem, tudod jól! – mondja. – De, szerintem már haza kellene menned! Eleget ittál! És már késő van!
- Nem! Minek menjek haza?! Csak nem ki akarsz dobni?
- Nem akarlak kidobni, de jobb lenne, ha hazamennél, és kipihennéd magad. Karin biztos aggódik érted!
- Az a szakadt kurva? Valószínű… - mondom unottan, majd felállok. Egy kicsit megszédülök, de talpon maradok. Kiveszek a tárcámból egy kis pénzt, és lerakom az asztalra. Biztos elég lesz annyi…
- Na, jó, hívok neked egy taxit, maradj itt – mondja, majd elveszi a pénzt, és a pulthoz megy.
- Jól van, jól van… - megyek ki. – Nem kell nekem taxi! Annyira nem vagyok részeg! – morgom, majd megyek oda a kocsimhoz, és szállok be, és indulok el haza.
A mocskos ribanc! Fogadok, hogy élvezte, hogy a hátam mögött csinálhatja! Az én házamban, az én hálómban, az én ágyamban! Fúj, ez gusztustalan! – fintorodom el. – Álmodni se merjen, hogy én elveszem őt egyszer is! Soha! Nincs az az Isten! – rázom meg a fejem, és fékezek hirtelen le. Egy csaj fut ki a kocsim elé, amit megpróbálok elrántani, több-kevesebb sikerrel. Ahogy megáll a kocsi, azonnal kiszállok, és odasietek hozzá. Nincs magánál, és a feje is vérzik.
- Az Istenit! – morranok fel. Az emberek körülöttem csak álnak, gyorsan telefonomért nyúlok, és felhívom a mentőket. Megmondok az utcát, ahol vagyunk. Várnunk kell… de tiszta ideg vagyok. Ha ez nekem meghal, akkor végem van! Nem akartam elütni! És csak a semmiből tűnt elő! – magyarázom magamban, miközben várom a mentőt. Ami hamar meg is érkezik.
Azonnal elkezdik nézegetni, majd mondanak valamit, valami ismeretlen nyelven, amit nem értek, majd a kocsiba teszik.
- Vele jön?
- Mi? Ja, igen! – megyek vele. Nem viselném el, ha meghalna itt nekem. A kocsiban nem mondhatnám, hogy jól érzem magam. Csak azon jár az eszem, hogyha most meghal, akkor végem van. Illetve nem is, mert nem csak az enyémnek lenne vége, hanem az övének is.
Amíg bent van a vizsgálóban, fel s alá járkálok, és nem ülök le. Már nem is érzem, hogy fájna a fejem, vagy, hogy szédülnék. De amikor meglátom az apámat, sokkal szarabbul leszek.
- Te, meg mi a búbánatos fenét csináltál?! – jön közelebb és néz rám szúrós szemekkel.
- Én, nem csináltam semmit! Ott termett előttem a semmiből! – tárom szét a kezeimet.
- Igen? – húzza fel egyik szemöldökét.
- Igen!
- Bűzlesz a pia szagától! Karin mégis, hogy engedheti meg ezt neked?!
- Karin egy mocskos kis kurva! – csattanok, mire kikerekednek szemei.
- Hogy micsoda?
- Megcsalt, méghozzá a saját lakásomban! – mondom idegesen, mire egy picit hátrébb lép, és nem mondd semmit egy darabig.
- Elintézem, hogy ez ne kerüljön nyilvánosságra, és ne jelenjen meg az aktádba – néz rám.
- Köszönöm.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Hmm ez érdekes volt.... nem akarsz Eyes végre egy olyan történetet írni amiben nem férfival hozod össze valamelyiküket,hanem egy nővel?Végülis igazából nem homokosok.Hmm,sztem gondoldmeg,tök jó lenne!XDA történet pedig csodás volt és kíváncsi vok,hogy lesz benn Ruki-sama.Hajrá
Te vagy a második, aki ezzel jön. Majd meglátom :3 lehet írok egyet. Tudom én is, hogy nem homokosok^^
Ruki-sama? Majd elválik, hogy ki lesz~