Reita

Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem. Minden nap bejártam ehhez a sráchoz… mert kiderült, hogy srác! Srác, női ruhában! Mondhatom nagyon meglepődtem! Nem gondoltam volna, hogy be van öltözve. Mivel nem találtak nála semmilyen iratot, nem tudtak semmit sem tenni az orvosok. Nyitottak neki, egy külön mappát, amit az én itteni mappámhoz csatoltak, mert, hogy én jártam be hozzá, és abba írogatták, hogy miket kap, mit csináltak vele, mennyire javult az állapota meg ilyenek.

Nem mentem be dolgozni ez alatt az idő alatt. Vettem ki egy kis szabadságot. Főleg, hogy most zártam le egy ügyemet, úgyhogy nem is kaptam másikat. Így volt lehetőségem kivenni egy kis szabadságot. Ennek az egyik oka az volt, hogy lelkiismeret furdalásom volt a kissrác miatt. A másik ok az az volt, hogy költözködtem. Eszem ágában sem volt abban a lakásban maradni, amiben Karinnal éltem. Nem adtam el, mert minden esetre fel kell készülni, és azért jó, ha megmarad. De nem tudtam volna abban a lakásban megmaradni. Nemhogy abban az ágyban aludni, amiben megcsalt! Ki tudja, hányszor tette már azelőtt! Fúj! Még gondolnom is rossz rá!

A ház, amit nemrég építettek fel, több szintes panelház. Abban vettem meg egy egész emeletet, és alakítottam olyanra, ami nekem megfelel. Már egy ideje megvolt… csak lassan haladt az átalakítás. Elég félkész állapotban volt: a falak megvoltak, víz, gáz, fűtés, áram, minden megvolt. Úgyhogy nem volt semmi probléma azzal, hogy lassan beköszöntő hidegek miatt nem lehetne beköltözni. Csak még nem volt kifestve, és még nem volt meg semmilyen bútor. Egy kanapé volt csak a lakásban, ami nagyon kényelmes volt! Mert azon aludtam. Meg még a konyha volt az ami, úgymond kész állapotnak volt mondható… de ott is nagy volt a kupi. Ami nem izgatott, mert minden nap kaját rendeltem magamnak. Csak az egyik nap ettem étterembe, amikor lementem pár ruhát venni ennek a srácnak. Nem akartam, hogy felvegye azokat a göncöket, amikből kiszedték… milyen lett volna már. Nem lett volna pofám abba visszaöltöztetni őt.

Amikor az egyik nap bementem hozzá már fent volt. Amit nagyon díjaztam. De amit már kevésbé, hogy nem akart megszólalni. Így nem haladtunk semmire… elkezdett irkálni, és leírta, hogy árva… meg, hogy az utcán él. Mondhatni, hogy egyáltalán nem tetszett, az, hogy ott él. És ami feltűnt, hogy nem éppen szegény környéken ütöttem el. Így nem bíztam meg benne. Amire még az is rájátszott, hogy Karin is most verte át a fejemet.

Hazamentem, és csak este mentem vissza, ruhákkal a kezemben mentem vissza hozzá, már délután. Lefektettünk pár szabályt aznap, amibe belement… és így megengedtem neki, hogy nálam lábadozzon. Meg akartam találni neki valamit… mert ki tudja… lehet, hogy én vagyok paranoiás, és tényleg szegény, csak arra a környékre keveredett, hátha valami többet össze tud koldulni…

Amire viszont nem számítottam, hogy Aoi meg Ruru ránk tört… szép megdorgálást kaptam Aoitól, ami nem esett valami jól… Főleg az a része nem, amikor Karinhoz viszonyítgattak… azért valami olyasmi jól esett volna, hogy mellettem állnak, vagy valami, sajnálom, haver… de nem… csak Uruha leszidott, hogy nem mindenki olyan, mint az előző csajom… na, köszi!

Eldöntötték önkényesen, hogy segítenek az egész hétvégén… amibe mindkét nap beleérthető, mert péntek van ma. De szerencsére a mai estét nem itt töltik. Kaja után - ami azért fura volt, hogy egy ilyen vékony, és kicsi emberbe, mennyi kaja belefér -, még maradtak egy kicsit próbáltak valami infót kicsikarni az újdonsült lakótársamból, de nem sokra mentek. Így Uruha megunta a dolgot, és elrángatta haza Aoit. Aminek örültem, mert már zsongott a fejem, meg fáradt is voltam, mert elkezdett pakoltatni… ami nem a kedvencem! Nagyon, nagyon nem!

- Na, végre – dőltem neki az ajtónak. Mire Ruki kérdő tekintettel nézett rám. – Mi az? Miért nézel így? – megyek beljebb. – Elfáradtam! És jó végre a csend! – sóhajtok fel, és ülök le a kihúzott kanapéra. – Te nem vagy fáradt? – kérdezem, mire elkezd bólogatni. Sóhajtok egyet, majd felállok, és odamegyek ahhoz a dobozhoz, amibe beletettem a ruhákat, amiket vettem neki. Kivettem belőle egy vanillia színű pizsamát, amiben reménykedtem, hogy jó lesz rá. Meg egy boxert, amiben szintén reménykedtem, hogy az ő mérete.

- Voltam vásárolni – nyújtom felé. – Megmutatom, hogy merre van a fürdő – indulok meg az irányába, ami még használhatónak mondható, és nincs benne kupi. Max az én ruháim… - A tiéd a rózsaszín – mondom, mire felhúzza a szemöldökét. – Mi van? – húzom fel a szemöldökömet, mire nemlegesen megingatja fejét, jelezve, hogy semmi. Sóhajtok egyet, majd kimegyek, és magára hagyom. Magamnak is előhalászok egy boxert, majd telefonálok párat. Hogy mennyit kell még várni, a festékekre. Mert van még pár, amit nem hoztak ki. A főnök szerint holnap reggel, már meglesz mind. Aminek nagyon örültem, mert, ha Aoiék is itt lesznek, az azt jelenti, hogy négy kézzel több. Mert Rukit nem nagyon akarom még ilyen melóra fogni, mert még a végén kizúg a tízedikről az ablakon, vagy magára borítja a festéket, fél kézzel…

Mikor kijön a fürdőből, a pizsijében, megakad rajta a szemem. Mint valami kismanó… nagyon bájos. Megrázom a fejem, és elveszem a ruhát, amit kikészítettem magamnak is, és én is elmegyek fürdeni.

Hm… nem mondhatom, hogy rossz darab. Nagyon aranyos, és szép… Nem! Reita! Ez hülyeség… még azt sem tudod róla, hogy ki is valójában. És amúgy is! Sosem volt pasid! Abszurd lenne az egész! – kezdek el normálisan mosakodni. Mikor készen vagyok, megmosom még a fogamat, és visszamegyek hozzá a nappaliba. A kihúzott kanapé szélén üldögél, és nézelődik a még üres lakásban.

- Kérsz még valamit? – lépek oda mellé, mire azonnal felém kapja formás arcocskáját, majd nemlegesen megingatja fejét. – Rendben - megyek a kanapé másik felére, és bebújok a takaró alá. Nincs túlzottan meleg, mert utálom, szeretek takarózni… úgyhogy olyan hőmérsékletre van beállítva a fűtés. – Te nem akarsz lefeküdni? – kérdezem, mire egy kicsit megszeppenten pislog rám egy párat, majd ő is bebújik a takaró alá, amit neki szántam.

- Ígérem, holnap az lesz az első dolgom, hogy vegyek még egy ágyat! – mondom, és csak most jövök rá, hogy nem kapcsoltam le a villanyt. Felsóhajtok, és felállok, hogy lekapcsoljam a villanyt. Na, de arra nem számítottam, hogy visszafelé nem fogok semmit sem látni… én hülye! Így szépen átestem egy dobozon… - Áucs… bassza meg! – morgom orrom alatt… - Ennyit a jó tájékozódási készségemről… - morgom, mire apró kuncogás a válasz… - Marha vicces… - dohogom, mire még jobban elkezd kuncogni, én meg belerúgok a kanapé sarkába. – Ilyen nincs… - dőlök le az ágyra, és fogom lábujjaimat, mert csak úgy zsibog mind… miután megnyugszanak, én is kiegyenesedem, és végre elteszem magam holnapra: - Jó éjt… - motyogom, majd elalszom.

Reggel arra kelek, hogy valami nagyon finom illatot érzek, és valami puhán fekszem. Sokkal puhábban, mint amilyen puha lenne az ágyam. Elkezdem tapogatni, hogy merre vagyok, mert a szememet még nem akarom kinyitni… de mikor megérzem Ruki tincseit ujjam között, kipattannak a szemeim. Ijedten néz rám, és nem mozdul meg. Egyik lábamat álmomban áttettem derekán, és magamhoz öleltem…

- Basszus! – mászom azonnal le róla, és fekszem vissza a helyemre. Illetve inkább gurulásnak volt az a mozzanat nevezhető. – Sajnálom! Tényleg! – kezdek el bocsánatot kérni. Nem szokásom ilyet csinálni… Karinhoz sem bújtam oda… ő bújt inkább hozzám… Ruki lassan ingatja meg fejét, hogy semmi baj, de látom, hogy megijesztettem viselkedésemmel. – Nem akartalak megijeszti. Tényleg sajnálom – kelek ki mellőle. – Éhes vagy? – nézek rá, mire elkezd bólogatni. – Rendben… akkor… - nézek körül a lakásban. De mivel még mindig nem volt semmi benne, így akárhogy néztem, ez nem változott meg… - Felöltözöm, és lemegyek kajáért! – mondom, mire bólogatni kezd. – Te meg pihenj addig! – megyek fel a szobába, amit magamnak kiválasztottam. Nagyon szép onnan a kilátás. Csomó mindent be lehet látni a városban, innen. El lehet nézni, ahogy sietnek ide-oda az emberek. Illetve, majd akkor fogom csak elnézegetni az embereket, amikor már minden készen lesz!

Kikapok egy nadrágot a dobozból, ami egy sötétkék, szinte fekete farmer, és hozzá felveszek egy vörös inget. Szokásból nyúlnék a fegyverem után, de azt inkább nem veszem fel, hanem beteszem az egyik dobozba. Megszoktam, hogy mindig rajtam van. De a pékhez, csak nem fog kelleni… - teszem el pénztárcámat. Még kimegyek a fürdőbe, rendbe tenni magam, fésülködni, meg megigazítani az orrkendőmet, és parfümöt feltenni, majd visszamegyek Rukihoz.

- Sietek vissza! – állok meg előtte, miközben veszem fel a vastagabb fekete dzsekimet. – Ha, Aoiék jönnek, őket engedd be. Más meg úgysem jön, ha meg mégis, akkor ne nyiss ajtót… - mondom neki, mire hevesen bólogatni kezd. – És ne erőltesd meg magad! Mert még pihenned kell! – mutatom fel mutatóujjamat. Mire megint elkezd bólogatni. – Oké, akkor elmentem – fordítok hátat, és megyek a bejárathoz, hogy felvegyem a cipőmet. Miután az is megvan, lemegyek. Már majdnem ott vagyok a pékségnél, mikor gondolok egyet, és nem oda megyek, hanem inkább egy nagyobb bútorüzletbe. Mivel már a fejemben, és remélem, ma délelőttre a lakásomban is meglesznek a színek. Nem nehéz ágyat választanom. A saját szobámat úgy terveztem, hogy barna színű lesz, illetve a falak… a plafon, meg a kisebb beugró, ahová olvasó fotelt akarok betenni, meg ahhoz a barnához passzoló kék színben fog pompázni. Imádom azt a két színt! Így amikor meglátok egy kovácsoltvas franciaágyat, teljesen beleszerelmesedem, és azonnal le is csapok rá. – Még milyen szerencse, hogy Rukinak akartam ágyat venni, nem pedig magamnak… bár… nem is neki. Mert ő, amikor jobban lesz, megy is el tőlem! Addig meg, ne nagyon rendezkedjen be… még a végén nagyon otthonosan érezné magát, és kitalálna valami indokot, hogy maradhasson… - nézelődöm tovább, de már most megrovom magam az előbbi gondolataimért. – Ez milyen gonosz dolog volt tőlem… Bár… ha átver, akkor nem. Majd elválik, hogy mennyire is mond igazat, és milyen is a valódi énje… mert még nem vonhatok le róla téves következtetéseket. Bár a munkám alapján nem csoda, hogy bizalmatlan vagyok vele szemben… - állok meg egy baldachinos, szintén kovácsoltvas ágy mellett. Egy sunyi vigyor jelenik meg ajkaim szélén, majd abból is kérek egyet, és megyek fizetni. Ma délutánra kérem a kiszállítást, meg egy embert is, aki összeszereli nekünk. Mert én ilyenre nem vagyok vevő… ha az lettem volna, akkor nem nyomozónak megyek, hanem valamilyen barkácsolással foglalkoznék. Szóval fizetek, és megyek most már tényleg a pékségbe. Mást nem nagyon veszek, mert azt csak az utána akarom, miután a festés megvan.

A péknél nem tudok dönteni, így veszek elég sok dolgot. Kakaós csigát, pizzásat, valami sajtos nyavalyát, meg fánkokat, meg kalácsot. Meg tejet is… ha már ott vagyok. A tejről meg az jut eszembe, ha átjönnek Aoiék, akkor kéne valami üdítő is. Mivel hűtőm van, ezért mondjuk, hogy kaja sem ártana. Így bemegyek inkább még egy boltba is. Ami a kezembe kerül, és azt gondolom, hogy kell, megveszem. A végén annyi mindent pakolok a kosárba, hogy hazafelé azon gondolkozom, hogy hová fogom mindezt betenni.

Négy nagyon nagy zacskóval egyensúlyozom fel a lakásig, és egy kisebbel, amiben a friss pékáru van. Amit már az ajtóm elől hallok, az az, hogy Aoi meg Uruha már itt vannak.

- Hello! – megyek be, és próbálom úgy letenni a dolgokat, hogy semmit se törjek el, meg semmi.

- Reita! Na, végre! – mondja Aoi kicsit hisztisebben, amin meglepődöm, mert nem szokott az lenni. – Már azt hittük, hogy elraboltak!

- Nem is! – jön ki Uruha a konyhából. – Azt hittük, hogy megerőszakolt a pék – kuncog fel.

- Mind a ketten marha viccesek vagytok – fújtatom. – Voltam vásárolni, ha már átjöttök segíteni!

- Javulsz! – mondja mosolyogva Aoi, és segít kipakolni a zacsikból. Ami nekem nagy segítség, mert én, nem tudtam volna ilyen szépen, és helytakarékosan bepakolni. Amíg ő elvan azzal, én a reggelit szolgálom fel.

- Mi van, haver… kiraboltad a boltod?

- Nem – vonok vállat. – Csak nem tudtam, hogy mit hozzak… - mondom, majd én is nekikezdek enni, épp úgy, ahogy a többiek. Épp készen vagyunk a kajával, amikor csengetnek. Megtörlöm a számat, meg a kezemet, és megyek ajtót nyitni. Az a pasas áll az ajtó előtt, akitől a festékeket vettem. Behordják az emberei a maradék festékeket, amik még nem voltak meg, majd kifizetem a maradék pénzt, és távoznak.

Minden festéket szétválogatok, és abba a helységbe viszem, amelyiket azzal a színnel akarom kifesteni. Igaz, hívhatnék festőt, de ezt jó bulinak tartom!

Mikor a többiek is készen vannak, Aoiék bejönnek hozzám, és megnézik, hogy milyen színeket vettem. A saját szobám ugye barna-kék lesz. A nappalit napraforgó sárgára gondoltam, mert úgy is be fog oda sütni a nap. A másik nagyszobát pedig vörös és fehér. Még passzolni is fog belé a baldachin… - kuncogom el magam, amikor már nagyban benne vagyunk a festésben. Először azt a szobát kezdtük el, amit Rukinak szántam addig, amíg itt tölti lábadozását. Majd utána az én szobámnak fogunk neki esni. Persze, azt már valószínű, hogy nem ma… Ruki ideiglenes szobájával majdhogynem készen voltunk, mikor csengettek.

- Még mi hiányzik? – kérdezi Aoi, csupa festékesen.

- Vettem ágyakat… - mondom, majd kimegyek ajtót nyitni.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.01.08. 16:18 Uruha Tök jó volt,csak valami japános kaját kellett volna bele írnod és a japánok nem isznak tejet!Attól függetlenűl nagyon jó volt és remélem Ruki beszél is majd Válasz: XD tudom, hogy azt nem isznak, de na, az jött kézhez :p