|
4. Furcsaságok
Ruki
Azt hittem, hogy itt marad az a két srác, aki láthatóan elég sokat veszekszik, de mindezt nem azért, mert haragszanak egymásra, hanem azért, mert szeretik egymást. Méghozzá hogy… ahogy látom nagyon. Én is ilyet szeretnék érezni. De már rég éreztem ilyesmit – fojtok magamba egy sóhajt.
Reita előre enged fürdeni, és egy vanília színű pizsamával, és egy rózsaszín törülközővel enged utamra, mire pislogok egy kicsit. Hogy jöttek össze nála ezek a színek? Nem nézem valami, hú de színes egyéniségnek, így egy kicsit meglepődöm azon, hogy ilyen cuccai vannak. Bezzeg, ha jól láttam, neki kék törülközője van… legalább adott volna egy almazöldet – gondolkozok el a zuhanyzóban, mialatt tusolok.
Mégsem ez az, ami a legfurcsább ebben a mai napban, hanem az alvás. Leülök a kanapé egyik szélére, és elgondolkozom azon, hogy most tényleg egy ágyban fogunk aludni? Vajon… vajon akar valamit cserébe tőlem, amiért itt vagyok, és segít? Biztosan – hajtom le a fejem, és szinte észre se veszem, hogy bejön, csak akkor, mikor megkérdezi, hogy nem akarok e lefeküdni.
Valójában eléggé elfáradtam, úgyhogy nem kell nagyon győzködnie. Főleg, hogy elég hideg van itt. Megszoktam, hogy az előző helyen mindig olyan meleg volt, hogy egy pólóban és egy nadrágban simán el volt az ember, de itt… itt nagyon hideg van. Lehet, hogy ezért is adott egy pizsamát, és nem egy pólót, amiért most hálás is vagyok.
Elhelyezkedem a kanapén, de a villany égve marad, amit Reita is észrevesz. Lekapcsolja, és körülbelül két-három dologba bele is rúg visszafelé jövet, amin jót kuncogok. Végül csak elalszunk mindketten.
Reggel arra ébredek, hogy alig kapok levegőt. Reita félig-meddig rajtam terpeszkedik, de úgy, hogy teljes mértékben magához láncol. Nem tetszik ez nekem, próbálok kijutni alóla, de nem igazán sikerül, mert állandóan visszahúz. Kicsit megijedek, hiszen elég nehéz, és ki tudja, hogy mióta fekszik már így rajtam. A másik viszont, hogy megtanultam, hogy inkább maradjak csöndbe, mert akkor nem kapok ki.
Hála az égnek lassan elkezd ébredezni, és legurul rólam sűrű bocsánatkérések közepette. Akkor talán mégsem volt szándékos… mégis, úgy érzem, hogy vigyáznom kell vele.
Reggeli nincs a házban, úgyhogy elmegy venni valamit. Bár nem tudom, hogy mégis hova ment, mert én már elég éhes vagyok, és már régen elment… ráadásul csöngettek is. Kicsit ledermedtem. Vajon ki lehet az? – megyek közelebb, és néznék ki a kukucskálón, de két ismerős hangot hallok meg.
- Uruha! Hagyjál már!
- Tehetek én róla, hogy ennyire kívánatos vagy? – búgja fülébe, én pedig kinyitom az ajtót, és csak azt látom, hogy nagy hévvel falják egymást.
De jó nekik – mosolyodom el, miközben kicsit elpirulok a látványtól.
- Oh, hello – köszön Aoi. – Reita merre van? – jönnek beljebb, és nézelődnek. Becsukom az ajtót, és elmutogatom, hogy elment kajáért. - Gondolható… Reitánál sosincs semmi… hozhattunk volna kaját.
- Hagyjad már… tudod, hogy még túl kell magát tennie azon, hogy megcsalta Karin – válaszolta Uruha, én pedig érdeklődve figyelem, hogy mit beszélnek, és ki is az a Karin. – Tudod – fordul felém -, Reita nem mindig volt ilyen bizalmatlan az emberekkel, de pont aznap, mikor téged elütött, szóval akkor csalta meg a barátnője. Elég komoly volt a kapcsolatuk, úgyhogy légy vele kicsit elnézőbb. Amúgy is, ő heteró, nem volt még pasija, és nem az a lelkizős típus – foglalja össze egy szép jellemzésben, hogy szerinte mit is érdemes tudnom róla.
- Ez igaz, de a melegekkel sincs semmi baja, a mi kapcsolatunkat is támogatja – teszi hozzá Aoi.
Még egy kicsit beszélgetnek, majd végre valahára megérkezik Reita a reggelimmel, és sok egyéb dologgal. Kaja után mind a négyen nekiálltunk festeni. Először az én szobámat kezdtük el… legalábbis, míg itt tartózkodom ez lesz az enyém – mondta Reita.
Igazán szép színre tervezte ezt a szobát. Vörös és fehér a két uralkodó szín. Igaz, én nem igazán tudok nekik segíteni, de belemártani az ecsetet a festékes vödörbe, és azt adogatni nekik, azt igen, úgyhogy azért én is kivettem a részem a munkából. Épp az izzadságcseppeket töröltem meg homlokomról, mikor csöngettek.
- Még mi hiányzik? – kérdezi Aoi, aki csupa egy merő festék. Talán azért került rá annyi, mert Uruha állandóan piszkálta, vagy pedig ő nézte azt, ahogyan hajlong kedvese, úgyhogy azt hiszem majd egy alapos fürdést kell betervezniük.
- Vettem ágyakat – feleli Reita, én pedig nagyon boldog leszek attól, hogy végre lesz külön kis részem, ami csak az enyém, és nem kell egymás mellett feküdnünk… igaz nem volt azért olyan kellemetlen, de mégis… azért jobb lesz így.
Az emberek bepakolják az ágyakat, a megfelelő szobába, de még nem szereljük össze, előbb száradjon meg a festék.
- Na, Ruki, ma felavathatod az ágyadat! – karol át Reita, én pedig elvörösödöm. – Mármint… alvás terén, hogy milyen kényelmes, meg ilyesmi. Nálam nem lesz huncutság, mert azon nyomban perdülsz ki, és nem érdekel, hogy lábadozol. Érthető voltam? – kérdezi, mire bólintok egyet.
Az már másik kérdés, hogy nem is lenne képem az ő házában, az ő ágyában lefeküdni valakivel… mégis hova gondol? Meg amúgy is… én most nem akarok senkivel se összejönni. Örülök, ha szép csendesen meg tudom magam húzni, és nem találnak meg. Az utóbbi időben elég volt nekem a szexből.
Nap végére elkészülünk a festéssel, de elég büdös a szoba.
- Nem aludhatnék még a kanapén? – olvassa fel amit írtam neki. – Szellőztetni kéne még a szobát. Majd holnap beköltözöm oda – folytatja.
– Felőlem – húzza meg a vállát.
Az este ugyanúgy telik, elmegyek fürdeni a rózsaszín törülközőmmel, meg a vanília színű pizsamámmal, és úgy bújok be az ágyba. Reita is hamar csatlakozik hozzám, és a reggelünk is ugyanúgy zajlik, mint tegnap. Vagyis megint magához húz, és a nyakamba szuszog. Ezt nem hiszem el. És még neki nem volt pasija? – húzom fel szemöldökömet, mikor is visszaemlékszem arra, amit a srácok mondtak. Vajon azt a lányt is így ölelgette? Miért csalta meg őt? – kérdezem magamtól, miközben egyre jobban gyűr maga alá, én pedig egyre jobban ijedek meg. Valamit csinálnom kell. Elkezdem keltegetni, ő pedig hangosan morog hozzá, majd végre magához tér, és rémülten ül fel, így felnyögök erre a pozitúrára, mert ágyékunk összeér.
- Jézusom! – vörösödik el. – Hogy kerültél már megint alám? Illetve én föléd? – kérdezi idegesen, majd hamar lemászik rólam, és kimegy a szobából.
Kicsit megnyugszom, majd én is felkelek, és odamegyek ahhoz a dobozhoz, amiben a nekem szánt ruhák vannak. Bár… jobban belegondolva nem kéne újat felvegyek, mert megint piszkos leszek, hiszen, ma csináljuk Reita szobáját. Úgyhogy felveszem a tegnapi ruháimat. Épp mire végeztem, akkor jön be.
- Gyere, reggelizzünk! – mondja, én pedig bólintok egyet.
Hangtalanul eszünk, majd nemsokára rá megérkezik Aoi és Uruha is. Kicsit kipirultak mindketten, és tele vannak energiával. Az a sanda gyanúm, hogy… hogy nemrégiben együtt voltak. Mindkettőnek csillog a szeme.
- Megjöttünk! Csináljuk meg a te szobádat Reita-sama! – mondja játékosan Uruha.
- De túlbuzgó vagy!
- Talán nem szeretnéd, hogy segítsünk?
- De…
- Akkor álljunk neki! – lelkesül be, Aoi meg lemondóan sóhajt egyet. Jót mosolygok rajtuk, amit Reita is szóvá tesz.
- Te meg mit mosolyogsz így, mint a vadalma? – mondja, mire összeszűkítem szemeimet, és rátaposok egyet lábára.
- Auuu! Ez a fájós lábam, amit tegnap este is sikerült bevágnom az ágyba! – néz rám kiskutya szemekkel, szinte nyüszítve hozzá.
- Látod, kell neked a kisebbet bántani! – kacag fel Aoi. – Jól tetted Ruki-chan, nem szabad hagyni, hogy Reita a fejedre nőjön.
- De én vagyok a házigazda!
- Igen, és te ütötted el! – emlékezteti Aoi, mire nem válaszol semmit se.
Estére kész leszünk az ő szobájával is, illetve egy kis időre Aoival maradok, mert Rei és Uruha eltűnnek.
- Vajon hová mehettek? – tűnődik el Aoi, mire én is ránézek, de nem tudom a választ.
- Gyere Ruki, összeszereltük az ágyadat! – tol maga előtt Reita.
Kicsit megszeppenve szedem lábaimat, de mikor meglátom, hogy a vörös-fehér „szobámba” milyen színű az ágy, egyből ideges leszek.
- Ez rózsaszín! – fakadok ki, és adok hangot nem tetszésemnek.
- Jé! Beszél… - jönnek beljebb Uruháék.
- Legalább valamivel sikerült megoldani a nyelvét… - teszi hozzá Reita, én pedig sóhajtok egyet.
- Nem szeretem a rózsaszínt!
- Akkor is ez marad a tiéd! A törülköző ellen sem volt semmi kifogásod! – mondja, én pedig megint némaságba burkolózok.
Persze, hogy nem volt kifogásom ellene, mert az amúgy is kicsi, meg minden. Valamivel csak kellett törülköznöm… de ez egy ágy!
- Mi az, már megint nem szólalsz meg? Azért sem kapsz másikat – megy ki, a többiek meg értetlenül néznek rá.
- Nekünk lassan mennünk kéne… - szólal meg Uruha. – Bár ebben az esőben…
- Maradjatok nyugodtan itt – fordul vissza Reita. – Most már úgyis van elég hely, én a saját szobámban alszok, ti meg tudtok a kanapén. Ruki menj fürdeni! – adja ki a parancsot, én pedig komótosan elballagok.
Megfürdök, majd visszamegyek a szobámba, és beülök az ablakba. Nézem, hogy hogyan esik az eső, ami rossz emlékkel tölt el. Egy ilyen esős napon veszítettem el a szüleimet – hajtom le a fejem. Nem akarok itt maradni, valahogy úgy érzem, hogy egy teher vagyok. Mégis, nem tudok máshova menni. Főleg nem ebben az esőben. Csak egy tüdőgyulladást kockáztatnék, mást nem.
Ahogy telik az idő, úgy csendesedik el a ház is. Nekem pedig nagyon kényelmetlen itt az ablakban ülnöm, úgyhogy az ágyra vetem a tekintetem, de még most is borsódzik a hátam attól a színtől… rossz emlékeim vannak róla.
Egy különös ötlettől vezérelve átmegyek Reita szobájába, és befekszem mellé. Melegebb is így, hogy ketten vagyunk, meg nem olyan rémes az ágya, mint az enyém. Magának bezzeg tudott venni ilyen szépet, és klasszikus darabot, nekem meg vesz egy rózsaszínt, mintha lány lennék… de amúgy is annak nézett, akkor miért is csodálkozom rajta – fordulok oldalamra, illetve csak fordulnék, mert már megint elkezd ölelgetni, és magához húzott. Valahogy kezdem megszokni ezt a bújós énjét – mosolyodok el magamban, majd elalszom.
Reggel hangos kiáltásra kelek. Laposakat pislogva fordulok szembe vendéglátómmal, aki ijedten néz rám.
- Te már megint hogy kerülsz ide alám? Miért nem a szobádban vagy? Ez az én szobám! – morogja, mire magamra húzom a takarót. – Tudom, hogy tudsz beszélni, halljam a hangodat! – húzza le rólam a takarót, én pedig ijedten nézek rá… rég mondták már nekem, hogy a hangomat akarják hallani, de akkor teljesen másképp, mint most kéne. – Áh, neked aztán beszélhet az ember! – hagy magamra, mert én egyszerűen megdermedtem.
Kimegy a szobából, majd újra felkiált.
- Ti meg…?! Ezt nem hiszem el – jön be duzzogva. – Az egyik nem beszél, a másik meg kint szexel, és már megint az én ágyamat használják el… - dörmögi, mire elszomorodom. Kimegyek a szobájából, nem akarom őt zavarni, majd gyorsan magamra kapok valamit, és elhagyom a lakást.
- Hé! – áll meg a liftajtó előtt, mert én lifttel jöttem le, ő meg valószínűleg lerohanhatott a tízedikről. – Mégis… mégis… mit képzelsz magadról? – lihegi. – Hogy csak úgy elmehetsz? Azt nem mondtam, hogy könnyű velem élni, de addig, míg itt vagy, szabályok vannak, amiket be kell tartani! Ha azt mondom, hogy az a szobád, és az az ágyad, akkor azt kell elfogadnod. És ne gyere át hozzám! – fűzi hozzá, én pedig csak cipőmet nézem. – Megértetted?
- Igen – mondom elfúló hangon, majd elgondolkozok.
Hát ez lenne az a szabadság, amire mindig is vágytam? – teszem fel a kérdést, majd gyorsan letörlöm arcomról a legördült könnycseppet, ami utat talált magának. Ezzel úgyse megyek semmire. De legalább nem kell túl sok időt vele eltöltenem, mert csak addig leszek nála, míg fel nem gyógyulok – lépünk ki a liftből az emeletén, majd megyünk vissza lakásába, ami számomra a második börtön.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
ÓÓÓ eddig nagyon cool. Tetszik Reita keménysége. Szerintem nem kell elsietni a szerelmi szálat:) Remélem lessz még sok izgi és zavarbaejtő dologXD
Hát, nagyon örülök, hogy tetszik :D még nem is most jönnek össze ;) és lesz ám, még "egy-két" helyzet, az egyszer biztos ;)