|
13. Új ügy
Reita
Iszonyatosan rosszul érzem magam… egyszerűen elmondhatatlanul. Mintha belül megtörtem volna… pedig nem is történt semmi. Olyan hihetetlen, hogy ez történik velem. Sosem volt kapcsolatom egy férfival sem. Sosem gondoltam úgy rájuk… most pedig mégis… Úgy érzem, hogy nekem kell, hogy magam mellett kell, hogy tudjam őt. Védeni, óvni, szeretni… de… ezt mindet, csak én akarom. Egy olyan embertől, akit úgymond, még egy hete sem ismerek. Csak elütöttem, és így az ”ölembe” hullott. Törékenyen, félőn, mint egy szép, kis pillangó, aki most próbálgatná a szárnyát… Én pedig jöttem, és letörtem őket. Magam mellett tartom, addig, amíg meggyógyul, és utána mehet arra, amerre szeretne… - sóhajtok fel, és kelek ki az ágyból. Nem tudok meglenni egyhelyben, és nem akarok vele egy helyen lenni. Felöltözöm, magamhoz veszem a pénztárcámat, és lemegyek az első szórakozóhelyre, ami az utamba esik.
Mégis mit gondoltam? Csak úgy a karjaimba fog borulni? Nem is ismer, én sem ismerem! Akkor? Miért fáj ennyire? Nem akartam mást, mint megpróbálni… adni egy esélyt! Csak rá figyelni, megtudni, hogy ki ő. Mit szeret, mitől fél, mit vár el mástól… simogatni akartam, a karjaimban tartani… - kérek ki jó pár piát. – Gyors voltam? Vagy olyat vártam el, ami lehetetlen? De akkor minek csókolt vissza? Csak nem kötelességének tartotta? Áh! Elegem van… beleszeretek egy pasiba, és még ki is kosaraz! Ami jobban fáj, mint az, hogy Karin megcsalt… - iszom egymás után a piákat. Nagyon el vagyok szontyolodva… nagyon, nagyon, nagyon… arra nincs kifejezés. – Ez után, hogy legyek a közelében? Nem tudok majd ránézni! Áh! – hívom ki a pincért, és kérek még jó pár kört. Nem tudom, hányadik kör után járhattam, amikor kijelentette a pincér, hogy nem áll módjában több italt kihozni, és fáradjak ki a klubból. Nagyon is fel voltam háborodva, de megtettem… kifizettem a fogyasztásom, és kitántorogtam a helyről. Nem sokat jöttem, amikor nekidőltem az egyik ablaküvegnek, ami egy diszkonté volt. Bementem még venni valamit, mert még nagyon is magamnál voltam… és most csak arra vágytam, hogy ne legyenek gondolataim.
Nem tudom, hogy hogyan jutottam haza… főleg azt nem, hogy az ágyamba, hogyan jutottam be sérülések nélkül. Akkor ébredtem meg, amikor valaki bejött, így jobban magamra húztam a takarót.
- Rei… minden rendben? – hallom meg Kai hangját. – Már ennyi lenne az idő? – morfondírozom, közben hallom kintről a többiek hangját. – Fasza… ezeknek is ilyenkor kell átjönniük…? – fordulok hasamra, jelezve, hogy nem érdekel. – Rei? – mászik fel az ágyra, és lejjebb húzza a takarót a fejemről. – Minden oké? – kérdezi, mire elkezdek morogni. – Jézusom… te bűzlesz… - mondja halkan, mire a fejemre húzom a takarót. Érzem, hogy leszáll az ágyamról, majd az ajtó lecsukódását is.
Fasza… most még ők is látnak így… marha jó… Remélem Rukival nem találkoztam… - forgolódok. A fejem az nagyon fáj… - ülök fel. A tárcámban mindig van fejfájás csillapító. Beveszek egyet, és ledőlök az ágyba. Mivel nem tudok visszaaludni, kikecmergek az ágyból. Le kellene mosakodnom… tényleg bűzlöm.
Mikor kimegyek, mindenki itt van… Mao is…
- Jól vagy? – kérdezi Kai.
- Jól. Reitával kéne beszélnem egy fontos dologról… de akkor várhatok, mire magához tér. Mégis mi történt? – kérdezi, mire belépek.
- Semmi nem történt – lépek be, és próbálom figyelmemen kívül hagyni Rukit. – Mit akarsz?
- Beszélni – fordul felém Mao. – De csak akkor, ha már józan vagy. Fontos dologról van szó – marhára jókor jön ez is…
- Akkor várj egy kicsit, míg lefürdök – mondom, és már bent sem vagyok. Mert elmegyek fürdeni. Nem mondom, hogy gyorsan, mert arra most képtelen lennék… megtörülközöm, és felveszek egy bent lévő pólót. Majd kimegyek a szobámba, és veszek fel egy boxert is. Épp megyek ki a konyhába, de megtorpanok, mert hallom, amit beszélgetnek…
- Így lesz a legjobb. Én úgyis csak egy senki vagyok. Nemsokára elmegyek, ha felépültem. Nem akarom őt kihasználni. Így is rosszul érzem magam, hogy ennyit költ rám. Sokat eszek, miattam cserléte ki az ágyat, és még ruhákat is vesz. Ahonnan én jövök… mindig kellett fizetnem valamit az emberek jóságáért. Nekem még furcsa az, hogy nem várnak el cserébe semmit sem. Mindig bennem motoszkál, hogy mi van, ha mégis. Ha csak… megkapja, amit akar, és eldob. Nem szeretném.
- Reita nem ilyen – véd meg Mao.
- Tudom. Pontosan emiatt utasítottam el. Nem akarom bajba keverni – mondja, én pedig be akarok menni. Hogy én is beszálljak a beszélgetésbe. Pont belépek, amikor nekem jön. Szemei könnyesek… így is látom, hogy nem néz fel rám. Ellép mellőlem, és a szobájába fut. Fájó szívvel nézek utána…
Mégis mitől akar megvédeni? Mitől tart?! Komolyan azt gondolja rólam, hogy a testét akarom kárpótlás gyanánt? Hát ilyen vagyok? Ilyennek nézek ki? Sosem bántottam senkit! Őt meg végképp nem tudnám bántani! – meredek utána, de Mao hangja visszahoz a jelenbe.
- Ha már jobban vagy, akkor beszélhetnénk…
- Rendben… - sóhajtok fel, és behívom a szobámba. Nagyot sóhajtok, és próbálok ráfigyelni. – Miről van szó? – fonom össze magam előtt karjaimat.
- Kaptunk egy ügyet.
- Most? – kérdezem unottan.
- Igen most – dobja le magát az ágyamra. – Tudom, hogy nincs kedved semmihez… ismerős az érzés, de próbálj meg koncentrálni másra is.
- Másra is koncentrálok… mondjuk, hogy ne fájjon a fejem… - duzzogom, és ülök le mellé.
- Nem tudom, hogy Rukinak mi van a múltjában, de abban biztos vagyok, hogy nem miattad nem engedett neked – néz rám. – Ezért ittad le magad?
-…
- Értem… - sóhajt fel. – De amondó vagyok, hogy ne add fel. Látni rajta, hogy tetszik neki, ahogy vele viselkedsz…
- De én, nem azt akarom, hogy tetsszen neki! Hanem azt, hogy szeressen!
- Tudom – fogja át vállamat, és szorítja meg egy kicsit bíztatásképpen. – Figyelj, ne add fel. Mutasd meg neki, hogy komolyan gondolod… ha érez valamit, akkor úgy sem fogja sokáig bírni, és az öledben landol… - vigyorog, mire fejbe vágom.
- MAO! – fújtatok rá.
- Most mi van?
- Az, hogy én nem vagyok olyan szex mániás, perverz, mint te!
- Jól van már… de most mond meg nekem, őszintén… - néz a szemembe. – Te még nem fantáziáltál arról, hogy vele szeretkezel?
- Nem… - fordítom el a fejemet. – Arról nem… de arról, hogy a karjaimban tartsam… - sóhajtok fel.
- Te, tényleg szerelmes vagy… - mondja elámulva, mire hanyatt dőlök az ágyon. – Csak azt nem tudom, hogy, hogy lehetsz ennyire érzelgős…
- Mao! Attól, hogy engem nem a farkam vezérel, még ember vagyok!
- Igen, ember… de egy hülye!
- Kösz, szépen… - morgom orrom alatt.
- Na! – emeli meg hangját. – Ne legyél búval baszott! – húz fel az ágyról. – Próbálkozz, és akkor az lesz, amit te akarsz!
- De attól tartok, hogy kötelességének veszi, vagy nem tudom…
- Dehogy veszi! Észreveszed úgy is, ha annak látná, nem?
- Mondjuk ez igaz… - sóhajtok fel.
- Na, látod! – vereget hátba. – De, most beszéljünk a munkáról! Elvégre azért jöttem!
- Mi lenne a feladatunk?
- Egy emberrablás!
- De, mi nem is szoktunk ilyenekkel foglalkozni…
- De most fogunk. A pasas rengeteg pénzt ajánlott fel… bár van egy kis bibi.
- Valahogy éreztem – sóhajtok fel.
- A pasas fia, már hat éve tűnt el.
- Mi van? – kérdezek vissza egy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Jól hallottad… - áll fel. – Állítólag akkor is volt egy nyomozás… csak nem volt a pasasnak akkor pénze. És nem foglalkoztak vele sokat.
- De hát, hat év… Miért minket keresett meg?
- Mert mi vagyunk a legjobbak! – mondja Mao büszkén. Igaz, ami igaz, tényleg nagyon jók vagyunk… de ilyen régi ügyeket nem szokásunk vállalni… meg nem is a mi részlegünknek a feladata.
- És a pasi mivel vett rá, hogy igent mondj neki? – húzom fel szemöldökömet. – Csak nem az eseted volt?
- Maradj már! Nem mondanám, hogy öreg… de benne van már a korban…
- Nem ezt kérdeztem…
- Igazából… elég pénzes, és befolyásos… úgyhogy nem is rajtam múlt volna… Kötelességünk elfogadni, és kinyomozni. Emellett… megsajnáltam a pasit.
- Kijéről van szó?
- A fiáról…
- Oké… holnap kezdünk?
- Igen. Elmegyünk hozzá, és ő mindent elmond nekünk.
- Rendben – egyezünk meg, és mennénk ki, de még Mao megkérdezi, hogy maradhatna e… amin meglepődöm. Nem is kicsit… mert sosem kérdezte eddig meg, hogy maradhat e. Így igent mondtam neki, legalább többen vagyunk, és egyelőre nem kell Rukival együtt maradnom kettesben.
Bár, erre nincs is nagyon sok esélyem… mert ő a szobájából nem jön ki… De Kait sem látjuk, mert bent van nála… Ami Maot nagyon is bántja. – Lehet, hogy tényleg tetszik neki Kai? Meglehet… bár nem lepődnék meg rajta, ha nem venném észre… a mostani lelkivilágom elég instabil… a magam dolgával vagyok leginkább elfoglalva… fogalmam sincs, hogy most mennyire leszek használható a nyomozás során… ami szép mutatvány lesz. Nem hiszem, hogy nagyon jó eredményei lennének. Hat év... az nagyon sok. Annyi idő alatt rengeteg minden történik. És nagy rá az esély, hogy már meghalt… meg, ha nem, akkor arra kicsi az esély, hogy megtaláljuk… bárhol lehet, és nem is ugyanúgy nézhet ki… - kalandozom el. A srácok ezt észre is veszik, és inkább lelépnek. Aminek örülök is, meg nem is… Még bocsánatot kérek, hogy nem tudtak velem mit kezdeni, és feleslegesen hívtam ide őket segíteni. Mao még maradt egy kicsit, de amikor már nagyon megunta, hogy Kaira vár. Berontott Ruki szobájába, és magával rángatta megszeppent barátomat.
- Mao… - sóhajtok fel. – Csak finoman… - sóhajtom el ezt is, de ezt, már nem hallja, mert nem voltak már a lakásban. Csak ácsorogtam a folyosón, Ruki ajtaja előtt, és néztem rá, ahogy az ágyán ül. – Be kellene mennem hozzá? Vagy ez tényleg korai lenne? Nem hiszem… bizonytalan vagyok! Mao olyan könnyen beszél! Ő ilyen téren profi! Főleg, hogy ő azt is tudja, hogy mi kell egy pasinak! De én? Semmit! – nyelek egyet, és megyek a szobámba. A kajaszagtól még mindig émelyeg a gyomrom. És fáradt is vagyok, így nem esik nehezemre azonnal elaludni, ahogy beesek az ágyba.
Reggel Mao hív, hogy hol a fenében vagyok…
Úgyhogy kaphattam össze magam… aminek az lett a vége, hogy a fegyveremet majdnem otthon hagytam. Még kávét sem ittam, hogy hamarabb odaérjek. Kiírtam Rukinak, hogy dolgom van, majd jövök… Annyi kaja meg van itthon, amennyivel jól lakik. Tegnap a srácok, még jó, hogy főztek.
Mivel Mao megadta a címet, így egyből tudok oda menni, és nem kell előbb hozzá is átmennem. Egy nagy villa előtt meg, majd megyek be. Egy komornyik vezet egy nagyobb szobába, ahol meglátom Maot, meg azt a férfit, akinek dolgoznunk kell. Meghajolok, és elnézést kérek a késésért. Elég furcsa kinézete van a pasasnak… tele van tetkókkal, és elég töpszli… Erről pedig Ruki jut az eszembe… - Ő milyen kis aranyos… ölelgetni, dédelgetni, védeni való… - sóhajtok fel, és inkább a pasasra figyelek. Aki arra kér, szólítsuk Kyonak.
Elmond mindent a rablás körülményéről, meg, hogy a fia milyen volt. Hogy nézett ki, meg ilyenek… Látni rajta, hogy nagyon reménykedik, még most is… bár ki ne tenné meg. Elmondta, hogy balesetük volt, és utána tűnt el a fia. Ő pedig abban reménykedik, hogy sikerült megúsznia a balesetet, és valaki rátalált. Agyrázkódása lett, és azért nem ment haza. A felesége pedig, akkor halt meg. Azóta pedig, azért dolgozik, hogy legyen annyi pénze, és hatalma, hogy végre foglalkozzanak az esetével, és újra a fiával lehessen.
Igazi küzdő a férfi… de tényleg… nem hiszem, hogy én, ennyi év után, így reménykedtem volna… én nem vagyok olyan küzdő… ha azt látom, hogy nincs rá esélyem, akkor fel szoktam adni… a lehetetlent nem lehet megcsinálni…
Megkapunk minden engedélyt tőle. Az összes iratot, és még annak a nyomozónak a nevét is, aki az akkori nyomozást vezette. De azzal nem most foglalkozunk.
Miután kijövünk a pasitól, Mao felajánlja ötletnek, hogy nála nézzük az ügy részleteit. Amibe egyből belemegyek. Miközben hozzá megyünk, én megállok az egyik gyorsbüfénél, és veszek valami kaját, majd megyek hozzá. Az ő lakása merőben más, mint az enyém… de már megszoktam… igazi macsó… nem úgy, mint én…
Annyira belemerülünk az ügybe, hogy észre sem vesszük, hogy mennyire telnek az órák… amikor ránézek a faliórájára, hajnali fél hármat mutat. Még átrágjuk magunkat pár elméleten, aminek az a vége, hogy fél ötkor, végre hazaindulok. Legalább lezuhanyozni, és valami kaját venni Rukinak. Mert ma még el kell mennünk délelőtt a nyomozóhoz is.
Hazafelé, mivel jó korán nyitnak a boltok, beugrok a pékségbe, és az egyik közeli boltba. Veszek magamnak cigit, meg Rukinak alapanyagokat. Tojást, meg sonkát, meg kenyeret… meg rizst, meg valami kisüthető húst, és hazamegyek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Na csak nem Ruki az elveszett fiú? :D Várom a folytatást, nagyon szeretem ezt a történetet!!
nem mondom meeeg :p