Uruha

Halk vízfolyás, és az én szipogásom visszhangzik az iskolai mosdó hideg falairól, ha épp nem lennék lelkileg tragikus állapotban, akkor még el is ámulnék, hogy milyen szép és elegáns a hely. Szép vörös-fekete csempékkel van díszítve, vakítóan fehér mosdókagylók, tükrök, melyeken egy vízcseppet sem látni, olyan tiszta. Az iskola mosdójában törölgetem le magamról a paradicsomleves maradványait, amit Reita borított rám…

- Olyan undorítóan ronda vagy, hogy ez csak segítene rajtad! - Ismétlődnek fájdalmas szavai fejemben, amitől ismét könnyek szöknek a szemembe, nem tudom mit követhettem el, hogy ilyen durván bánnak velem, én mindig kedves voltam mindenkivel. Mikor nagyjából letörölgettem a régi pulóverről a levest, már amennyit le lehetett, bementem egy wc fülkébe és átvettem a testneveléscuccomat. Mégsem fogok koszosan végig ülni még 2 órát.

Akármennyire hihetetlen még csak egy hete vagyok itt, de már utálom a nagyvárost. Túl zajos, és gyors nekem, én egyáltalán nem ehhez vagyok szokva… Egy 100 fős faluban laktam világéletemben, de anyu miatt fel kellett költöznöm Tokióba, mert, hogy nem tudta volna eltartani magát, és utánam még kap némi pénzt. Még élesen él bennem az emlék mikor pár hete eljött hozzánk, Shirakawaba, és közölte, hogy ezentúl vele fogok lakni. Először boldog voltam, mert évenként jó, ha kétszer meglátogatott minket a nagyszüleimmel, mert náluk laktam. Aput sosem ismertem, és 16 év után akkor láttam először a féltestvéremet is, mikor már Tokióban voltam.

- Sziasztok, a nevem Takashima Kouyou, 16 éves vagyok és örülök, hogy megismerhetlek titeket! Most költöztem fel Tokióba, eddig egy nagyon kis faluban éltem a nagyszüleimmel. Nagyon szeretek tanulni, szerintem érdekes új dolgokat megismerni, és még olvasni is imádok! - Emlékszem vissza a bemutatkozómra, és még nagyobb fájdalommal tölt el, hogy én mégis mennyire készültem erre a napra, de rögtön ellenszenvvel fogadtak, mert, ahogy leültem harsányan felnevetett mindenki.

Abbahagyom lassan a sírdogálást, megtörlöm szemeimet, arcomat is megmosom és felveszem a szemüvegemet, ami egy nagyon erős szódásszemüveg, és borsószem méretűre húzza össze a szemeimet, de igazából én már így szoktam meg az arcomat. Megfésülöm fekete hajamat, és felfogom szoros copfba, majd így lépek ki a mosdóból, ügyelve hogy rendesen becsukjam magam után az ajtót. Hatalmas ez az iskola, szintenként 3 wc van, és 4 szintes az épület. Én természetesen a termünktől a legmesszebbi mosdóba szaladtam. Csak csengetéskor lépek be lehajtott fejjel, de máris meghallottam a nevetéseket, és gonoszabbnál gonoszabb beszólásokat, de még így sem úszom meg, mert a tanár késik. Leülök a helyemre, és szépen kipakolok a táskámból az órára.

- Nocsak, nem fogadtad meg a tanácsomat? Mondtam, hogy a leves jól állna – ránt fel Reita a székről, és tartja a karomat nagyon erősen, úgy hogy már fáj…

- Engedj el, kérlek… – kérlelem, de nem teszi, hanem kicsavarja a kezemet, úgy hogy egy hatalmasat roppan a vállam. Fájdalmasan felkiabálok, egy mozdulatával szemeim elé varázsolta a tejutat.

- Ha én mondok valamit, akkor te ahhoz tartod magad, megértetted? – sziszegi a fülembe, én meg bólintok egyet, mert már tényleg nagyon fájt. – Helyes – hallom a hangján hogy elvigyorodik, majd nekilök a falnak, én meg a vállamhoz kapom a kezem, mert nagyon fáj még mindig.

A tanár ebben a pillanatban be is jön a terembe, csendre inti az osztályt, és leül mindenki a helyére. Próbálok odafigyelni a tanárra, érdekes dolgokat mond, de a lejegyzeteléshez már nem tudok eljutni, mert rögtön megfájdul a karom, így nem írok leginkább semmit, csak figyelek. Ez a tanárnak fel is tűnik, hogy még mindig hófehér a füzetem, és óra vége előtt 5 perccel fújtatva be is ír nekem egy órai munka egyest. Próbálnék ellenkezni, hogy ez nem az én hibám, és csak fáj a karom, de a hátulsó beszólások teljesen megfélemlítenek, így inkább egy elnézést elrebegve elpakolok én is, és követem a többieket a saját osztálytermünk felé, hála isten osztályfőnöki óra van, így nem kell írni. Elég sokat beszél az osztályfőnök, de egyáltalán nem tudok odafigyelni, erősen kívángatom magamban, hogy váljak láthatatlanná és akkor senkinek nem szúrnék szemet…

- Jövő hét hétvégén elmegyünk egy nagyobb osztálykirándulásra, péntek reggel indulunk, és vasárnap délután jövünk – áll fel az osztályfőnök, és oszt körbe mindenkinek egy tájékoztató lapot. – Hármas és kettes szobákba lesztek beosztva, mindenki döntse el, kivel szeretne lenni, óra végén meg összeírom a csoportokat! – hallgatom az információkat, és egyre nagyobb szorongás kap el… nem akarok két napig összezárva lenni az egész osztállyal. Nagyon félek tőlük, főleg Reitáéktól, így is sokat bántanak. – És mindenkinek kötelező a részvétel, mert következő biológia órán a kiránduláson vizsgált élőlények életstílusából írunk dolgozatot – rákapom a tanárra a tekintetem. - Ezt nem hiszem el, ennyire minden ellenem lenne?

- Tanár úr! Megvan a mi csapatunk! – megy előre a tanári asztalhoz Reita, és támaszkodik meg rajta.

- Hallgatom, Suzuki.

- Yutaka, Takanori és Shiroyama lesz egy szobában, én meg Takashimával szeretnék lenni, mert őt naaaagyon megszerettem! – kísérőként hiénanevetést hallok hátulról..

- Tényleg? Nem is tudtam, hogy ennyire jóban vagy Takashimával.

- Én? Én az egyik legjobb barátja vagyok, nem igaz, drága barátom? – jön mellém és vigyorog szüntelenül. – Nem? – rántja meg a vállam, én pedig kinyögök egy de~-t.

- Ennek nagyon örülök, hogy befogadtátok. Na, de akkor a többiek, hogy döntöttek? – kérdezősködik tovább a tanár, Reita a helyére ment, én meg egyre kétségbeesettebben néztem körbe. - Valahogy csak ki tudom húzni magam ebből a kirándulásból. Talán, ha beteg lennék…?

A csengő éles hangja zökkentett ki a gondolataimból, azonnal összepakoltam a dolgaimat, és siettek haza. Utáltam bent lenni az iskolában, akármennyire elegáns belülről. Otthon anyát hallottam csak dolgozni, én bezárkóztam a szobámba, és próbáltam egy tervet felállítani, hogy ne kelljen elmennem. Péntek délután volt, így egy egész hétvégém volt ezen gondolkozzak, de egyre jobban kezdtem feladni a reményt is, hogy valaha ki tudok bújni ez alól a kötelesség alól. Sosem futamodtam meg, de most hihetetlen késztetést érzek, hogy ezt megússzam.

Az újabb hét elkezdődött, és nem hozott nekem semmi jó dolgot. Sorra kaptam a kis cetliket, ahogyan Reitáék elképzelik ezt az általuk nevezett csodálatos 3 napot. Én meg csak egy szóra tudtam gondolni, arra, hogy: Meghalok. Betegnek nem sikerült lennem, pedig nagyon azon voltam, folyton lenge ruhákban jártam, de semmi… még egy náthát sem tudtam összeszedni. A péntek reggel egyre kétségbe ejtőbben közeledett, csütörtök este szorongva pakoltam össze a kicsit nagyobb táskámba a ruháimat, és a fontosabb dolgokat. A kisebb táskámba meg két könyvet tettem, hátha egy csoda folytán lesz egy kis szabadidőm olvasni. Pénteken még párszor megfordult a fejemben, hogy mégis bejelentem, hogy beteg vagyok, de anya nem írna igazolást, így kényszeredetten elindultam az iskola elé, ahol pontban nyolckor találkozunk, és felszállunk a buszra, amit nekünk béreltek ki. Én elsők között vagyok, aki felszáll rá, és úgy várom a többieket. Magam mellé teszem a táskám, jelezve hogy senkivel nem osztanám meg szívesen a helyemet, főleg hogy több mint két órát utazunk odafelé, és így talán kiküszöbölöm a kellemetlen társaságot.

Szerencsémre tényleg egyedül utaztam, elmerültem a nemrég kikölcsönzött könyvemben, és egész út alatt csendesen olvastam. Féltizenegy környékén már pakoltuk ki a táskáinkat a buszból, és itt elkezdtem átkozni magamat, hogy miért nem hazudtam inkább, hogy beteg vagyok.

- Gyere már, te nyomorék – szólal meg Reita, én meg némán követtem őt, hiszen nála volt a szobakulcsunk. Öt perces séta után, mikor már a másik vállam leszakadt a nehéz táskáktól, megállt egy kis faház előtt, benyitott, majd ledobta az egyik ágyra a táskáját.

Megkönnyebbülten sóhajtottam mikor én is le tudtam rakni a nehéz csomagjaimat. Végig egy vállon cipeltem, mert ami kiroppant a múlthéten, még mindig nagyon fáj, és lilás színben pompázik. Az osztályfőnök utasítására, lepakolás után egyből gyülekeztünk a busznál, egy kis füzettel, amibe majd fogunk jegyzetelni, és egy tópart felé vettük az irányt, hogy az ottani élőlények életterét vizsgáljuk. Kicsit féltem ide menni, de abban reménykedtem, hogy még távol vagyok Reita bandájától addig nagyobb bántódásom nem eshet. Csak állandóan mégsem tudok figyelni, kicsit messzebb álldogáltam a többiektől, mikor hátulról meglökött, én hírtelen ijedségemben belekapaszkodtam Aoi pólójába, így nem estem el, de ő hihetetlen mérges szemekkel nézett rám.

- Még egyszer hozzányúlsz a pólómhoz, kibelezlek. Többet ér, mint a te szánalmas életed – sziszegi, én pedig megkövülten álltam, és néztem ki a fejemből. – És most innen nagyon gyorsan eltűnsz, amíg kedvesen mondom – lök meg, én meg lehajtott fejjel mentem egy másik „biztonságos” helyet keresni a számomra.

Egész napunkat így töltjük, csak vacsorát kapunk, én azzal elvonulok egy csendes sarokba, hogy ne legyen rám borítva… Csodák csodájára megússza a vacsorám, és én is. De nem megyek vissza egyből a szobába. Tízre lett kitolva a takarodó, és én csak akkorra szándékozom visszamenni a kisházba. Kimentem a kis patakhoz ahol vizsgáltunk mindenféle életkörülményt, és tíz előtt negyedórával indultam is vissza. Megnyugodtam mikor csak egyedül láttam Reitát a szobában. Odaléptem a táskámhoz, és egy hosszabb fehér pólót vettem belőle elő, valamint egy középhosszú fekete nadrágot. Elkezdtem átöltözni, levettem az öreg, kinyúlt pulóvert és a bő pólót, ami nem adja ki vékony testalkatom, de szeretem elrejteni magamat, viszont úgy érzetem magam mintha néznének… de inkább nem fordultam meg. 

- Mit csináltál a válladdal? – nyöszörög egyet az ágy, gondolom felállt róla, én meg már tudom miért volt olyan érzésem.. nem akarom elmondani az igazat, mert félek, hogy megint bántani fog. – Kérdeztem valamit! – emeli fel a hangját, én meg teljesen összerezzenek.

- Te voltál… – felelem reszkető hangon, majd veszem fel a pólóm, hogy inkább ne is lássa.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.05.28. 13:51 BouChanXD újfic újfic újfic yeee :DDDDD és yeee Ruru x Reitaaa :DD Uru amúgy mekkora 1 stréber xDD demég szeret tanulni :"DD pfffxDDD de Reita ő az yeah*-* jófej jófej jófej*-*<3 kivi vok hogy jönnek majd össze o_o mer a mostani kapcsolatuk ááá XDD szódásszemcsi xDDD egészet végig röhögtem xD am ha vkinek kiroppantják a vállát attól még írni tud... mer ahoz csak a csuklója kell xD de ari amúgy hogy nem tudott lebetegedni akárhogy is próbálta xDD én nem tudom elképzelni csunyán ._. nah jó de mer láttam olyan képet hogy fúúúj te ááh kivagyte... xD hamar fojtit :D Válasz: Hát xD Rei lehet jófej, csak egy kicsit neveletlen XD hát, majd csak sikerül így is elképzelned Rurut. És, ha nagyon fáj neki, hogy mozgassa, akkor lehet, hogy nem tud írni.