Reita

Sosem voltam valami barátságos ember, de nem is nagyon hiányzott. Megvolt így is a magam baráti köre, akikkel tökéletesen kijöttem. A pénz mindent megold, és mindenre jó. Jól összekovácsolja a társaságot, és olyan dolgokat is megkaphat az ember, amiről más még álmodni sem mer. Ezért vagyunk mi különbek! Aoi, Ruki, Kai és én kiskorunk óta együtt vagyunk. A szüleink már régről ismerik egymást. És direkt úgy írattak be minket a suliba, a mi kérésünkre, hogy együtt tudjunk „tanulni”. Az már persze teljesen más kérdés, hogy ez volt az utolsó ók, amiért suliba járunk. Annak ellenére, hogy elég normális suliba járunk, sok idióta van. Sok a stréber, és sok a nyaligép is. Akiktől a hátamon is végigfut a hideg.

- Te, Reita? – ér be egyik nap Aoi, mikor már mennék ki a suliból.

- Mi van? – kérdezem unottan, miközben a cigimért nyúlok, hogy végre el tudjam szívni. Már erre vártam két órája. Az a szemét kémiatanár nem engedett ki minket az utolsó két óra között szünetre. Annyira rühellem azt az alakot… legszívesebben kirúgatnám a picsába. De ő sem szólal meg, csak kiveszi a kezemből a cigit, amit a számba akartam tenni.

- Nem szoknál le erről? – nézek rá kérdőn, felvont szemöldökkel, mire nemlegesen megingatja a fejét. – Márkát fogok váltani, csak is miattad! – morgom, és veszek még egyet a dobozból, és végre rágyújtok.

- Nem hiszem. Megtetted volna már, ha annyira zavarna!

- Kapd be – tüdőzőm le.

- Majd máskor, most nem vágyok rád! – incselkedik, mire felvont szemöldökkel ránézek.

- Látom elemedben vagy… van ennek valami különleges oka?

- Nincs… - von vállat, de nem hiszek neki. – Engem nem fogsz átbaszni, haver!

- Pörszö… csak nem valami új játékszer van a láthatáron?

- Mégis mire gondolsz? – terül szét a képén egy bazi nagy vigyor. Ezzel pedig az én érdeklődésemet is felkeltette. – Csak egy kis apróság… - tetteti az angyalt. – Te meg az angyal… meg amikor piros hó esik nyáron… - forgatom meg a szemem. Utálom, amikor játssza itt az álszerényt. Mindenki tudja róla, hogy kicsit sem az. Egy nagypofájú idióta. De azért elvagyunk. – Apám quadot vett. Holnap nem jönnél át? Lemennénk a pályára, nem messze van egy a külvárosi birtokunktól! – ahogy kimondta, majdnem kiesett a számból a cigim. Az ilyen infókkal tud mindig sokkolni, és izgalomba hozni egyszerre. Imádom azokat a dolgokat, amik gurulnak. Kocsi, motor, quad, bármi jöhet!

- Ez még kérdezed?! Mikor menjek át?!

- Felőlem jöhetsz nyolcra is… még ki kell érnünk Miebe.

- Igaz… - szívok egy mélyet cigimből, és mérlegelem, hogy melyik a fontosabb. Az, hogy későig aludjak, vagy az, hogy mihamarább leérjünk Miebe. - Megyek hatra, és akkor már nyolcra lent vagyunk!

- Magadnál vagy?! – tátja el a száját, és háborodik fel. – Én nem fogok korán kelni! Meg Rukiék sem!

- Majd meglátjuk – kacsintok rá, és hagyom ott, mert motoromhoz megyek, és hazamegyek.

Szerencsémre anyámék sosincsenek itthon. Csak olykor-olykor, ha valakinek van valami alkalma. Születésnap, névnap, vagy családi esemény, akkor jönnek haza. Na meg nagyritkán, ha itt van munka. De ez egyáltalán nincs ellenemre. Mert így teljes mértékben korlátok nélkül lehetek! Egyedül lakom, a pénzt ők adják, főzni tudok. De legtöbbször rendelek valamit. És akkor jönnek át a haverok, és addig maradnak, amíg csak akarom. Bár ez mondjuk Kainál elég döcögős néha, mert neki az anyja mindig mindent tudni akar… elég gázos… de ezért nem csóri gyereket kell szekálni. Majd lepattan róla az anyja… remélem, mert lassan az agyamra megy. Múltkor nagyban iszogattunk már, mikor beállított, nem kicsit vágtam rá az ajtót… utána hallgathattam is a fejmosást… csak az egyik fülemen be, a másikon meg ki ment. Végülis nem az én anyám.

Reggel persze, hogy ötkor kipattanok már az ágyból, és megyek öltözni, meg teszek be magamnak ruhákat. Mert a quadtól tutira csupa kosz leszek. Mikor ezzel megvagyok, leülök telefonálni. Sorra hívom a többieket. Mármint Rukit, meg Kait. Kai már fent van… de ezen nem csodálkozom. Mint valami óra… hajnalok hajnalán képes felkelni. Állítása szerint megszokta már, hogy hátköznap a suliba is korán kell kelnie és így nem tud hátvégén sem sokáig aludni. Tudom is érte sajnálni – ásítok egyet, és veszem az utam Aoihoz.

Ott persze, hogy besettenkedem a szobájába, és a frászt hozom rá.

- BASZD MEG! – üvölti a földről, mert akkorát ugrott, hogy leesett az ágyról. Az oldalamat fogva dőlök el az ágyán, és majdhogynem megfulladok, ábrázatát látva. A dologra még az is rátesz egy lapáttal, hogy a haja is össze-vissza áll, és úgy néz ki, mint akin átment egy ciklon. Miután némileg kapok levegőt, ő meg a seggét fogva feltápászkodott a földről, azért válaszolok a kedves felkiáltására.

- Most nincs kedvem… veled nemrég voltam, de most valami finomabb falatra vágyom.

- Finomabb falatra?! – guvadnak ki szemei. – Elmehetsz te a faszomba!

- Nem… köszi, nem vagyok uke, te is jól tudod! – mászom le az ágyról, ő meg morogni kezd. Na, igen… ő sem volt az. Csak egy kicsit többet itattam vele a kelleténél, és meghúztam. Aranyos volt… - gondolok vissza és egy sunyi vigyor terül el arcomon, a tudatra, hogy azt a fogadást is megnyertem.

- Ne vigyorogj! – fújtatja. – Azért még úgy is bosszút állok! – vonul ki a szobájából, mint valami úri dáma… rosszallóan megrázom a fejem, és utána megyek. Bár én csak a konyháig, mert ott betámadom a hűtőjét. Mindig van, valami fonom falat abban a hűtőben. Csak tudnám, hogy, mikor nem tud főzni…

Elég hamar elkészül, közben a srácok is befutnak. Mivel Aoinak jeepje van így az ő kocsijával megyünk. Bár van bennem némi kétely még mindig a vezetési stílusát illetően.

Az egész napot kint töltöttük, és már mondhatni, hogy majd lefagytam a quadról, mikor megálltunk egy kicsit Aoival, az egyik dombon.

- Jön egy új gyerek az osztályba – mondja.

- Juj de örülök neki – veszek le a sisakom, és halászom elő egy cigit a zsebemből, de előtte megkínálom Aoi. Inkább így, mintha kivenné a kezemből, vagy éppen a számból a cigit. – Biztos valami hülye, de ha elkezd az is nyalni, a falnak megyek.

- Állítólag valami okos gyerek.

- Szóval egy stréber – szívok mélyet a cigimből. – De, te honnan is tudod ezt? – vonom fel szemöldökömet.

- Isimi sensei mondta, még tegnap előtt.

- Nem úgy volt, hogy nem kezdesz ki tanárokkal?

- Nem is, csak vele… jó, jóban lenni az igazgató fiával! Legalább el lehet vele intéztetni dolgokat.

- Jogos… de én akkor sem húznám meg.

- Nem is neked kell – jelenik meg egy kaján vigyor ábrázatán. – Amúgy meg… egyáltalán nem látszik rajta, hogy tíz évvel idősebb nálam.

- A te dolgod! – vonok vállat, majd eldobom az elszívott csikket, és megyünk tovább.

Csak este megyünk vissza Aoiék házába, ahol azonnal betalálom a kandalót. Már lassan az ősz közepe felé járunk… azért, ha van felhő az égen, akkor hűvösebb van.

Az egész hétvégét itt töltöttük, de vasárnap csak délelőtt mentünk ki ökörködni.

- Sziasztok, a nevem Takashima Kouyou, 16 éves vagyok és örülök, hogy megismerhetlek titeket! Most költöztem fel Tokióba, eddig egy nagyon kis faluban éltem a nagyszüleimmel. Nagyon szeretek tanulni, szerintem érdekes új dolgokat megismerni, és még olvasni is imádok! – Te-atya-úr-isten! – kapok sokkot egyből, és nézek végig az osztályon, illetve Kaion, Rukin és végül Aoin. Mind a három tátott szájjal bámulja az új szörnyet, aki az osztályunkba fog járni. – Úgy érzem, hogy lesz kivel szórakozni idén. A tavalyi áldozatom úgy is elmenekült… - terül el egy sunyi vigyor arcomon.

- Ez a gyerek valami eszméletlen idiótán néz ki – mondja Ruki a kajaszünetben.

- Ne is mond, azt hittem, hogy kiesem a padból! – csomagolja ki Kai a kajáját. – Valami jobbra számítottam… valami olyanra, aki esetleg nem… - gondolkozik el. – Stréber…

- Azért te sem panaszkodhatsz, Mr. Ötös tanuló… - nézek rá, mire szúrós szemekkel bámul rám.

- Reita, inkább kussolj, és egyél. Addig sem hallani a hangodat!

- Miért? Talán nem szereted? Szerintem nagyon is férfias, és szép hangom van – kezdek el vele incselkedni.

- Meg jó nagy egód – fűzi hozzá Ruki.

- Nem érdekel a hangod – kezd neki enni Kai, majd megakad a szájában a pálcika. Felkeressük azt a pontot, ami miatt lesokkolt a gyerek, majd meglátjuk a kis Szörnyet. Mi? Kicsi? Inkább jó nagy! Mint valami felfújt gumijáték, százéves ruhákban! Épp a kajájáért megy, majd leskelődik, hogy hová tudna leülni… mivel csak felénk van hely, így erre jön. Ördögi vigyor jelenik meg arcomon, majd fogom magam, felállok, és ráöntöm a levesét. Sírva szalad el, én meg sajnálkozón nézek utána.

- Így legalább szebb volt… - ülök le a helyemre.

- Szebb? – guvad ki Aoi szeme.

- Igaz, ez durva kifejezés volt! – kezdek neki én is a kajának.

Túlzottan nem figyeltem arra, mikor jött vissza… de az osztályfőnöki órán, újra éreztem egy nagy késztetést arra, hogy szemétkedjek. Így odamentem a tanárhoz, és leadtam, hogy azon a kötelező osztálykiránduláson mi, hogy is szeretnénk házakba kerülni. A tanár furcsállta egy kicsit, hogy befogadtuk Szörnyet, de nem szólt semmit. Tudta, hogy jobb, ha nem szól semmit sem.

A kis stréber kezdte alkalmazni a „jobb, ha nem vagyok ott a közelben” menekülését. És ez sem nekem, sem pedig a srácoknak nem nyerte el a tetszését. Aoival már az első nap, az osztálykiránduláson összekapott. Még én is meglepődtem egy pillanatra, mert csak arra figyeltem fel, hogy ordít. Na, igen… a cuccaira mindig is allergiás volt… évek kellett neki, míg elfogadta, hogy Kai, Ruki meg én mindig mindent megfogdosunk a lakásában.

- Kis senkiházi… - morogja egész vacsora alatt, amiről, persze az említett hiányzik. Az ofő oda is jött, hogy megkérdezze, hogy merre van… de mikor Aoi elég csúnyán nézett rá, inkább Kai azt nyögte ki, hogy elaludt. Persze a tanár hitetlenkedett, hogy nem is Kaijal van egy szobába. Mire kivágta magát az említett azzal, hogy ők jöttek nekem szólni, hogy kaja van, és Kouyou már aludt.

Kaja után, még kint ökörködtünk a házak előtt, majd elmentünk zuhanyozni, és be a faházakba. Azért baszta már a csőrömet, hogy merre lehet ez a balfácán. De nem sokkal a takarodó előtt be is lépett a szobába.

Előttem kezdett el öltözködni… meglepődtem azon, hogy mennyire vékony. Egyáltalán nem hozzák ki a karcsúságát a ruhák. De amin megakadt a szemem, az egy baszott nagy lila folt volt a vállánál.

- Mit csináltál a válladdal? – állok fel és megyek oda hozzá, de nem felel semmit sem. - Kérdeztem valamit!

- Te voltál… - feleli halkan, és kapja magára a pólót. Felvonom egyik szemöldököm, és visszamegyek az ágyamra. – Ki hitte volna, hogy egy ilyen kis karkicsavarás ennyire meglátszik rajta… - morfondírozom el, ő meg eltűnik mosakodni, majd visszajön, és befekszik az ágyába. Magára húzza a takaróját, leveszi szemüvegét, és kiereszti feltűzött haját. – Így jobban néz ki… valamelyest… - nézek rá, ő meg a fal felé fordul, és alszik. Így én is ezt teszem.

Reggel az idióta tanár, idióta hangjára kelek. És az az idióta még meg is fújja azt az idióta sípját. Igen! Ma reggel minden idióta!

Morogva kelek ki az ágyból, és dobálom le magamról a ruháimat. Semmihez nincsen kedvem, legfőképp ahhoz az idiótához, meg a biológia-tanulmányi útjához. Mert megint valami nyamvadt bogaras helyre visz minket.

- F-fordítva vetted fel a pólód – hallom meg a hangját, és végignézek magamon. Anyázva kezdek el megint öltözködni, és azért se azt a felsőt veszem fel.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.05.30. 14:19 BouChanXD de jófeeeeeeej :O monnyuk amikor olvasom hogy mindent láwol aminek kereke van így magamba gondoltam hogy majd kitöröm a lűbad kapsz 1 kerekes széket azt gurulhacc kedvedre . . . xDDD de milyen kedves má :"D leitatja Aoi-t utána meg jól meghúzza xDDDD meg meg meg meg gyááá de ari hogy megszebbítu Ruru-t azzal a levessel*-* kicsit elvan szállva magától <_< ilyennek kell szeretni *-*<3 má most imádom XD hamar fojtit :D Válasz: Loool ez egy kicsit morbid volt azért :"D és hát.... jah  nagyon "kedves" XD