Kai

A Rukival való beszélgetés elgondolkoztatott. Adhatnék Maonak végül is egy igazi esélyt. Igaz, már mostanában is találkozgatunk, de akkor is… talán ő is érzi rajtam, hogy én még elég bizonytalan vagyok, és nem engedem magamhoz olyan közel.

- Haló – szól bele fáradtan.

- Szia… - köszönök neki halkan, ugyanis elbizonytalanodtam, hogy valóban jókor hívom e. Nem akarom zavarni őt a munkájában.

- Kai! – kiállt fel örömmel, ami mosolyt csal arcomra, és egy kis határozottsággal tölt el. – Miben segíthetek?

- Én csak… szeretném megköszönni azokat a szép rózsákat – pirulok el, még jó, hogy nem látja.

- Nincs mit… nap közben pont egy árus előtt haladtam el, aztán arra gondoltam, lehet, hogy örülnél neki.

- Igen… örülök neki.

- Kai, minden rendben van? Olyan szűkszavú vagy.

- Igen… igen… megvagyok.

- Mi lenne, ha találkoznánk.

- Benne vagyok – mondom megkönnyebbülve, hogy felhozta a témát.

- Oké, akkor érted megyek a kórházhoz.

- Rendben – teszem le a telefont, amikor is eszembe jut, hogy megírom neki, hogy körülbelül mikor végzek, mert azt elfelejtettük megbeszélni.

Bevallom, hogy alig vártam a munka végét, úgyhogy hamar mentem is átöltözni. Rakoncátlan hajamat rendbe szedtem, és egy halvány sminket is raktam magamra. Galléromat rendezgettem, majd végignéztem magamon.

Tűrhető – állapítottam meg, majd sebes léptekkel kimentem az épületből.

Mao már várt rám a kocsijának támaszkodva, fekete, szűk nadrágjában, és bőrkabátjában. Haja csak úgy fénylett, ahogy közelebb lépett hozzám, mikor észrevett.

- Szia – köszöntött, majd megfogta kezemet, és a kocsihoz vezetett.

- Szia.

- Vacsizunk egyet közösen, vagy sétálni szeretnél?

- Éhes vagyok – kordul meg a gyomrom ennek hallatán, ő pedig elkezd nevetni. Mondanom sem kell, hogy lángokban áll az arcom.

- Rendben – hajol le hasamhoz. – Értettem a célzást. Auuu Kai-chan! Most miért vágtál fejbe? – néz rám morcosan.

- Mert… mert mindig szemtelenkedsz.

- Én csak a hasadat akartam megnyugtatni, hogy elviszlek vacsizni… majd utána sétálunk, ha gondolod – nyitja ki az ajtót, én pedig beszállok.

Míg odaérünk, nem túl sokat beszélünk, ami újfent nem tölt el jó érzésekkel. Érzem magamon, hogy ideges vagyok. Igaz, hogy azt hittem, ez el fog múlni a vacsora alatt, de nem. Nem igazán beszéltünk akkor sem.

- Sikerült lezárni Ruki ügyét? – kérdezem, hogy megszakítsam a némaságot.

- Igen. Egy jó ideig hűvösön lesznek, illetve emiatt most lehet, hogy hasonló eseteket kapunk… mivel ennyire jól belejöttünk.

- Értem – szontyolodom el egy kicsit. Akkor nem igazán lesz rám ideje.

- Mi a baj?

- Semmi – erőltetek magamra egy mosolyt.

- És neked milyen napod volt? Ruki hogy van? Ma volt nálad igaz? Reita nagyon szereti… mindig csak róla beszél, ha együtt vagyunk…

- Az nem baj, ha szereti.

- De néha már megfájdul tőle a fejem – neveti el magát, én pedig sóvárogva nézem önfeledt boldogságát. – Mi az Kai-chan? – jön hozzám közelebb. – Olyan hallgatag vagy… nem tetszik ez nekem – fogja meg a kezem. – Talán velem van a baj? Nem szeretnél velem lenni? – vált komoly hangnemre.

- De… mármint…

- Mármint? Ha nincs esélyem, akkor azt is megmondhatod, de… - hajtja le a fejét -, szeretném, tudni, hogy van e esélyem. Egyszerűen felőrlöm magam a kétségek közt. Ennél rosszabb érzés nincs is a világon. Sose gondoltam volna, hogy fogok ilyesmit érezni valaki iránt – sóhajt egy nagyot, most pedig én vagyok az, aki felkeresi kezeit.

- Szeretnék veled több időt eltölteni, csak nem akarom elsietni se a dolgokat – nézek szemébe, amik szinte csillognak a válaszomtól.

- Akkor nem sietünk. Feljössz hozzám?

- Mao! – fújtatok rá durcásan.

- Most mi az?! Nem tehetek róla, hogy rosszra gondolsz – nyújtja ki rám a nyelvét. – Egyszerűen fáradt vagyok… gondoltam megmasszírozhatnád a hátamat.

- A hátadat, mi?

- Kai-chan… neked olyan piszkos a fantáziád – búgja fülembe.

- Nem piszkosabb, mint a tiéd… rendben… menjünk – egyezek bele.

Azért nem akarom, hogy elbízza magát, de tény, hogy nem csinálhatjuk ezt a végtelenségig. Kiszállunk a kocsiból, majd maga előtt terelget, úgy lépünk be a lakásába. Meg kell, hogy mondjam, hogy nem ilyen belső szerkezetre gondoltam, mint ami szemem elé tárul. Még sosem voltam Maonál, és csak állok ott csodálkozva.

- Mi az? – karol át hátulról.

- Szép lakásod van. Azt hittem, hogy kimondottan legénylakásod van.

- Miért? Annak hogy kéne kinéznie?

- Minden csupa por, és piszok, és két heti ételmaradék van mindenütt…

- Azt hiszed, hogy ilyen rendetlen vagyok? – morran fel.

- Hát… Reitából kiindulva – kuncogok egyet.

- Én nem vagyok olyan, mint az öcsém – fújtat.

- Jól van na… csak ezt az oldaladat még nem ismerem – lépek be egy szobába, ami valószínűleg a dolgozó szobája lehet, mert tele van könyvekkel.

- Elkészítek egy teát, kérsz?

- Igen – csüccsenek le, majd csak akkor eszmélek fel, mikor lerakja elém.

- Elmegyek fürdeni, majd jövök – ásít egyet, én pedig nem tudom, hogy ezt vajon mire véljem.

Vajon tényleg ennyire fáradt, vagy szeretne valamit tőlem? – morfondírozok magamban, miközben a levett könyvet tanulmányozom, amit egyszerűen alig tudok letenni a kezemből. Izgalmas krimi, ami tele van romantikával.

- Mehetsz fürdeni – lép be yukatájában, és most először mérem végem szemeimmel érdeklődve.

- Masszírozzam meg a hátad? – állok fel, mert látom, hogy azt fogja.

- Az nagyon jó lenne – bólogat.

Leveszi yukatáját, és pizsamájának felsőjét is, úgy fekszik be az ágyába. Szobája harmonikus, nem túl giccses. Megnyugtató hatása van. Nincs tele felesleges holmikkal. A fal vajszínű, a bútorok pedig sötétbarnák. Az ágya jó nagy, puha takaróval borítva.

- Mindig ilyen volt a lakásod? – kérdezem tőle, miközben egy krémmel kenem be hátát.

- Nem, nem mindig, de felnőttem, és átrendeztem egy kicsit, hogy ne nézzen ki túlságosan közönségesen.

- Szóval akkor ez az igazi oldalad. Minden olyan letisztult.

- Igen… ez. Muszáj voltam megkomolyodni.

- Mi végett? – kíváncsiskodom.

- Hogy elnyerjem az egyik legszexibb doktor bácsi szívét, akit valaha is ismertem – fordul meg, én pedig elvörösödve nézek vele farkasszemet. – Megtetszik nézni a szívemet? Azt hiszem, hogy hevesen ver… mit ajánl a doktor úr? – húzza kezemet mellkasához.

- Hogy mit ajánlok? – suttogom, miközben közeledek hozzá, és megcsókolom. Nagyon érzékien csókol, és kedvesen. Nem nyomul, nem birtokló. Egyszerűen érzem rajta, hogy azért csinálja, mert így esik jól neki. – Nem tudok semmit se ajánlani, csak remélni merem, hogy továbbiakban is ugyanígy fog értem dobogni – felelem, és csókolom meg most én őt. – Elmegyek fürdeni én is – szakadok el csábos ajkaitól, mire bólint egyet.

Mire visszaérek, már-már alszik. Közel húz magához, és édesen bújik hozzám. Úgy látszik, hogy tényleg fáradt lehetett, és semmi hátsó szándéka nem volt azzal, hogy felhozott magához.

Reggel valami zörejre ébredek, így nagy nehezen kinyitom a szemem. Mao már nincs mellettem, így felkelek, hogy megkeressem, viszont telefonál.

- Oh Kami-sama! – csapok számra, majd inkább visszamegyek a szobájába. De mégis ki a fene gondolta volna, hogy a mosdóba is magával viszi? És ki lehetett az? Talán Reita? Most tuti azt hiszi, hogy lefeküdtünk… pedig nem is…

- Mi az? – ad egy puszit nyakam hajlatába, ami eléggé csikis számomra. – Miért futottál el?

- Csak nem akartalak megzavarni telefonálás közben.

- Biztos, hogy emiatt mentél el?

- Csak nem akartam, hogy rosszra gondoljon az, akivel beszéltél… ki volt az?

- Reita.

- Na, tessék – sóhajtok.

- Ennyire nem akarsz velem mutatkozni? – áll fel mellőlem. – Akkor jobb, ha elmész. Nem akarok olyan barátot, aki nem vállal fel a barátai előtt.

- Várj! – kapok keze után, mert már megfogta a kilincset. – Érts meg engem is! Ez nekem új. Idáig nagy szívtipró voltál, és egyik pasid után jött a másik. Nem akarom, hogy azt higgyék, hogy én is… szóval, hogy én is egyből az ágyadban kötöttem ki. Én komolyan gondolom ezt! Csak… szoknom kell még – fejezem be, mire nem mond semmit sem, így megfordítom magam felé, hogy legalább az arcát lássam. Kicsit szomorú, és gondterheltnek néz ki.

- Igaz… van benne valami, amit mondtál… mégis… mégis az ágyamban kötöttél ki – vigyorodik el.

- Mao! – vágom kupán.

- Most mi az? – csücsörít.

- Elviselhetetlen vagy!

- Ezt most bóknak veszem – karolja át derekam, és tol az ágy felé.

- Hé-hé! Mit csinálsz? – ráncolom össze szemöldököm, de nem ellenkezek, mert látom, hogy mosolyog.

- Nem tehetek róla Kai-chan, de egyszerűen kívánlak – pecsételi meg mondandóját egy csókkal. – Olyan régóta vágyom rád – suttogja nyakamnak, én pedig felnyögök munkája alatt. – Nálam ez már rekordnak számít, hogy ilyen sokáig nem voltam senkivel sem… pedig megtehettem volna, de egyszerűen nem ment… nem tudtam ránézni senkire sem, mert mindig te jártál a fejemben – kezd el határozottan vetkőztetni, amit én is megteszek.

- Mindig is csodáltam azt a gyönyörű hasadat – vallom meg neki, mikor ott járok, és azt puszilgatom.

- Szóval titkon belém voltál zúgva? – kérdezi bujkáló mosollyal.

- Dehogy voltam – folytatom combjainál a kényeztetését.

- Direkt hagyod ki a lényeget?

- Még szép… aki így szemtelenkedik velem – nézek rá egy kaján vigyorral.

- Nem mondom, hogy kikapsz, mert vigyázok arra a becses hátsódra… de tudod, mindennek van böjtje – kerekedik felülre, és kezd neki tágításomnak. Amint ezzel megvan, belém csúszik, és lassan elkezd ringani. Méghozzá nagyon lassan… azt hiszem, hogy értem, hogyan értette, hogy mindennek megvan a maga böjtje…

Mivel nem tetszik nekem ez az egész, ezért fordítok helyzetünkön, és meglovagolom, ezzel is kéjes hangokat csal ki belőlem. Nem tudom magam visszafogni, mert nagyon tetszik ez az egész. Hagyja, hogy kiteljesüljek, nem úgy, mint az előző barátaimnál. Bár egy idő után visszaköveteli pozícióját, amit meg is engedek neki, mert kíváncsi vagyok, hogy mit tud nekem még nyújtani…

- Ahh – sikítok fel egy nagyobbat, mert az egész szeretkezés alatt csak nyögök alatta. Azt hiszem, hogy valamit tud ez az ember. Még lök egy párat és ő is átéli azt a fantasztikus érzést, amit nekem biztosított.

- Mond csak Kai-chan – kezdi el mellkasomat puszilgatni, innen tudom, hogy valami huncutságra készül, és az ereje is visszatért.

- Hm?

- Nem lehetne minden reggelünket így kezdeni? – kérdezi csillogó szemekkel, amire nincs túl sok válaszom, csak megcsókolom jó hosszan, miközben magamban mérlegelem, hogy talán lehet erről szó.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.06.15. 00:31 BouChanXD de fura így hogy minden nyappy >< ( ezt a mondatot vagy 5x írtam félre olyan kóma vagyok xD de ezt nem hagyhattam ki alvás előtt><) nem számítottam rá hogy Kai szemszög lessz :O és Mao helyett mindíg Aoi-t képzelem oda mer nem tudom ki aza  Mao XD de mintha rémlene ... de az beztos nem mer olyan uke feje van xD *ásít* az elején nem jutott eszembe hogy ebben most mi is van? XD fejezet felén arra gondoltam hogy ebbe van ez az hogy Ruki apja Kyo de utána leesett h jah XD hírtelen nem jut más eszembe>< és a szeret nem szerettel se tudok példálózni XDDDDD nyah hamar fojtit:D Válasz: *mosolyog* akkor álmos lehetsz, miért nem aludtál inkább :D? a fic nem szalad el :)