Uruha

Hétfőn mikor már gyűlt az osztály, vártam, hogy mikor kapom az első beszólásokat, hogy… anyám egy kurva. Mert lehet szépíteni a dolgot, de ez a valóság. De nem, semmit nem kaptam az ég egy adta világon… Még a szokottnál sem néztek furcsábban, nem nevettek és sugdolóztak a hátam mögött. Mikor Reita megérkezett, és meglátta a zacskót elég dühösnek tűnt… Én tényleg nem akartam, hogy ez legyen… Bár még az is felmerült bennem hogy direkt csinálta, hogy engem még jobban bajba sodorjon. Mert én már mindent kinézek belőle.

A percek nagyon lassan telnek nekem, biológia órán a tanár lefeleltetett tekintve hogy nem tudom mozgatni a karomat. Végülis jelest kaptam, ennek valamelyest örültem, majd következett nemsokára az ebédszünet. Hihetetlen éhes vagyok, és már ebédem sincs, mert, ahogy ígérte anya, nem fizetett be engem a menzára. Egy csendes részén az iskolának ücsörögtem a lépcsőn, és eléggé elfeledkeztem a gondolataimban. Aoi hangja zökkentett ki, amelyek tele voltak fájdalmas szavakkal. Ő is bánt… Tokióban mindenki csak bántani képes.. Vissza akarok menni Shirakawába… Ott mindenki szeretett engem. Voltak barátaim, akik soha nem nevettek ki engem. Vissza akarok oda menni. Már várom, hogy a beígért verést meg is valósítsák, de Reita megvéd… ami, ami nagyon furcsa tőle.

A nap további részében elég kevés bántó szót kapok, de valahogy nem hiányolom őket. Én vagyok az utolsó, aki elhagyja a termet, botorkálok kifele az iskolából, már nagyon sokan vannak kint, és indulok hazafelé. Végig olyan érzésem van, hogy követnek… de ide mégis ki követne? Ép eszű ember be nem teszi ide a lábát, Tokió szegény negyedébe… Ami tele van kurvákkal. Az épületek, ahogy egyre haladunk beljebb a negyedbe, egyre több graffiti, omlott vakolat és mocsok tűnik fel. Mindennapos, hogy egy-egy sikátorban erőszak, vagy rablás folyik. Engem szerencsére kihagynak ebből az egészből, mert anya a legjobb kurva a negyedben... Mert elmondások szerint jól csinálja, jól szop, és hogy otthon fogadja a „vendégeket”. Ez rám nézve egyáltalán nem jó… gyűlölök emiatt otthon lenni, főleg hogy egy másfél szobás lakásban lakunk, ahol a konyhát átalakították a fürdőszoba részévé és ott is igen sok mocskos dolog történik. Megvan szabva nekem, hogy én mikor mehetek mosakodni, és általában szobámban kell maradnom, hogy ne zavarjam a vendégeket. Tudom, hogy nemsokára hazaérek, mert már a környék teljesen lepusztult, és elég unszimpatikus embereket látni mindenhol. Belépek egy omladozó ház korhadt faajtaján, ami igencsak nagy erőfeszítésembe kerül, mert tiszta rozsda az egész, emiatt igen hangos nyöszörgéssel nyílik csak ki, majd csukódik is be. Végigmegyek a sötét, nyirkos folyosón, ahol csak az én lépteim visszhangzása, és egy két patkány hangja hallatszódik a szemeteskukáktól. Elég gyorsan végig szoktam menni a folyosón, és a kicsit barátságosabb lakásunkba lépek, azonnal felszusszanok. - Anya dolgozik… - hallom elég tisztán. Gyorsan megyek be a szobámba, mikor beléptem a lakásba elmúlt az az érzés hogy követnek engem. Belépek a szobámba, ami igazából egy lyukhoz jobban hasonlít, de mégis szeretek itt lenni. Rozoga, fehérre festett fakeretes ablakom van, ami egyáltalán nem szigetel, így mindig jól fel kell öltözzek itthon. A falaim gyönyörű lilák… imádom a lila színt. Mindig elmerengek mennyire csodálatos is. Rengeteg könyvem van, de csak a földön sorakoznak, egymásra téve kis oszlopokban, hasonlóan a ruháim is. Egy matrac szolgál ágyként, ami a szélén igencsak foszlott, de amúgy nagyon kényelmes. Itt szoktam mindent csinálni, mivel asztalom nincsen. Neki is ültem a szokott tevékenységemnek, mikor kivágódott az ajtóm, és anya lökte oda, hogy menjek most fürdeni, mert később vendége lesz. Gyorsan el is mentem hajat mosni, szeretem nagyon a frissen mosott haj illatát. De ezt sem tudom, hogy élvezni, mert anya bekiabál, hogy keresnek engem. Engem? Engem soha, senki nem szokott keresni, főleg hogy nem tudják, hogy hol lakom. Kicsit sem esnek ki a szemeim, mikor meglátom Reitát, igaz hogy elég homályosan, ezért beszaladok a szemüvegemért, hogy megbizonyosodjam afelől, hogy tényleg ő az. Nem tudom, hogy került ide, de tényleg ő volt… Azzal a zacskóval állított be, amit reggel az asztalára tettem, azonnal elkezdtem magyarázkodni, hogy én nem akartam ellopni, meg sem fordult a fejemben, mire kezembe nyomta és kibökte, hogy nekem vette, majd ki is lépett a lakásból.

- TESSÉK?? – akadok ki, és teszem le a földre a zacskót, és rohanok egy szál köntösben utána. – Hogy értetted ezt, hogy nekem vetted?? Miért?? Hiszen gyűlölsz! – kezdem egyre jobban nem érteni ezt az egészet, és egyre több kérdés merül fel bennem, amit rögtön a fejéhez is vágok. – Miért vettél nekem ruhákat?? Én nem tudom kifizetni őket! Miért? Hallod? – fogom gyengén ép kezemmel nyakánál a pólót és nézek kétségbeesetten a szemébe, és érzem, hogy bármelyik pillanatban el tudnám magam bőgni.

- Az én dolgom miért vettem neked - tol neki a falnak. Így is nagyon hideg a csupasz talpamnak a nyirkos kő, még a hátamon is érzem annak ellenére, hogy egy köntös van a bőröm és a fal között. Félek tőle… hogy mit fog csinálni, de csak levette a szemüvegem. Én azonnal elkapom a fejem, hogy ne lásson így. Megérzem, hogy a zsebembe teszi a szemüvegem, és kezével visszafordítja fejemet. Sokáig csak néz rám, de nem tudom kivenni pontosan, mert elég összemosva látom az arcát. Kezével egy idő után végigsimít ajkaimon, mire teljesen megremegek, és nyakamon végigsimítva a kis V alakú nyílásba vezeti kezét egészen mellkasomhoz, én meg azonnal egy pofonnal jutalmazom. Még engem is meglepett, hogy pofon vágtam, de legalább kivette a kezét.

- Miért csináltad..? – kérdezem visszafojtott hangon. – Hiszen undorodsz tőlem.. egy szörny vagyok… egy undorító mocskos szörny… – remeg meg szám és próbálom visszatartani a sírást.

- Ajándékba vettem neked – suttogja.

- DE NEKEM MÉG SOHA SENKI NEM VETT AJÁNDÉKOT! HONNAN KÉNE TUDJAM HOGYAN KELL VISELKEDNI ILYENKOR? FŐLEG, HOGY GYŰLÖLSZ ENGEM! – ordítom felé a szavakat, és rohannék is be a lakásba, de megfogod a karomat és visszarántasz. – ENGEDJ EL – kezdek el kapálózni, de erősen lefogsz. – Engedj el, ez fáj… – mondom jóval halkabban. – Félek tőled… miért csinálod ezt velem? – tör fel belőlem a sírás. – Hiszen csak egy szörnyeteg vagyok… miért foglalkozol velem? Utálsz… – suttogom összeszorított szemekkel magam elé, és jó ideig síri csend áll be közénk. Hallom szuszogásán hogy többször akar valamit mondani, de mégsem teszi… majd végül is meghallom rekedt hangját.

- Holnap van az utolsó tanítási nap, és két hétig őszi szünet van. Feljövök hozzád tanítási nap után és megnézem rajtad a ruhákat – engedsz el, fordulsz sarkon én meg meredek utánad.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.06.17. 12:13 BouChanXD áááááááááááááá má azthittem lesmároljaaaa >< ahogy elképzelem hogy így szuszog ahw *q* olyan orgazmikus a nyakaa>< <3 itt kezd szerelmes lenni Rei? nyáháháh *-* nah jólva leakadok Rei-ről mer elvérzek xD Ruru de csicska 1 házban lakik o.o 1 matrac mint ágy? uhh... 1 jó neki hogy az annya a főkurva xD nyaaa szegény gyerek csak suliban szokott enni? o.o de szar lehet :S nah hamar fojtit :D Válasz: Jah, jó szar helyzete van Rurunak, és anyja meg leszarja mi van vele, a legkevesebbet akarja rá költeni. Rei meg igen, most kezd vonzódni :p