Reita

Csak állt előttem, és sírt. Le sem tudtam venni róla a szememet. A szívem csak úgy dobogott, és arra gondoltam, hogy mondok neki valamit. Valami olyat, amitől jobban lesz. De minduntalan elakadt a szavam, amikor meg akartam szólalni. Csak annyi jött ki a számon, hogy megmondtam neki, hogy holnap látni akarom rajta a ruhákat, amiket vettem neki.

Szinte menekültem kifelé az épületből. Nem is a környék miatt, vagy az miatt, mert féltem volna, vagy rossz érzésem lett volna miatta. Nem… sokkal inkább azoktól a gondolatoktól, és érzésektől ijedtem meg, amik jelenleg is kavarognak bennem, annak ellenére, hogy egyre távolabb haladok a háztól, és a környéktől.

Ahogy hazaértem, neki is dőltem az ajtónak…

Mi a fene folyik itt?! Mitől lettem ennyire kedves vele szemben?! Mivel vett engem erre rá?! – rázom meg fejemet, és megyek be. Megint a fürdőt találom be, és zuhanyozom egyet, hogy tudjak gondolkozni. – Istenem, olyan rossz környéken lakik. És az anyja… simán lefeküdt volna velem, és nem is érdekelte volna, hogy mennyi idős is vagyok pontosan. Ő meg… ő meg, kis ártatlan, és bele sem illik abba a környezetbe! – sóhajtok fel. – Tudtam én, hogy nem stimmel vele valami… egy ilyen gyerek… - rázom meg a fejem. – Vajon beljebb is olyan rossz az a ház, mint amilyennek látszik? – morfondírozom, miközben kikecmergek a zuhany alól, és megtörülközöm. – Áh! Mit érdekel ez engem! – rázom meg morcosan a fejem, és megyek el aludni. De az sem úgy ment, mint ahogyan én terveztem. Nem az, hogy lefekszem, és reggel felkelek, nem! Még álmomban is az a kis pápaszemes volt. Akkor is megpofozott… csak nem azért, mert végigsimítottam mellkasán, hanem azért, mert meg is csókoltam… - ülök fel az ágyban, és fogom meg a fejem. – Milyen abszurd álmaim vannak! – kelek ki a jó meleg takaróm alól, és keresem fel a konyhát, pár finom falatért. Mivel nincs semmi sem itthon, amit most megennék, felhívom az egyik éttermet, ahonnan rendelni szoktam, és kérek magamnak kaját. Amíg várok, beülök a nappaliba, és bekapcsolom a tv-t. Elnyomkodom egy darabig a készüléket, de megunom, mert semmi értelmes nincsen benne. Azt sem tudom, hogy miért fizetek kábeltévét… úgy sem nézem! – dobom le magam mellé a távirányítót, majd eldőlök a kanapén. Sóhajtok egyet, mert már megint Kouyou az, aki a gondolataimba férkőzött… - Ha nincs rajta az a szemüveg, akkor nem is nézne ki olyan rosszul… egy fazonigazítás, és egy kontaklencse, néhány új ruha, és máris nem úgy nézne ki, mint egy begubózott báb… - vakarom meg a fejem. – De, miért mondta azt, hogy ő szörny? Csak nem elhiszi magáról azt, amit mások mondanak neki? Nem… ennyire nem lehet hülye. Vagy talán igen? – kérdezem magamtól, mire a gondolataimból a csengő zavar meg. Bemegyek a tárcámért, majd kifizetem a kaját, és hajnali négykor nekiesem enni. Mire végzek már lassan amúgy is kelnem kellene, így elmegyek megcsinálni a reggeli dolgaimat, és é hatra készen is vagyok. Még egy órát járkálok a házban, majd elindulok inkább előbb a suliba. De megint bemegyek a boltba. Nem vagyok most éhes… de mégis veszek enni. De most két csomagba tetetem el a kaját. Magamnak veszek még pluszba egy doboz cigit, és fizetek. De még előtte veszem egy nyalókát is, és bedugom az ő szatyrába.

Nem vagyok normális! – csak ez jár a fejemben, amikor a még üres folyosókon sétálok, és bemegyek a terembe, majd teszem le az asztalára a kis „meglepetésem”. Majd inkább kimegyek, és megvárom a suli másik felében, hogy annyi legyen az idő, hogy feltűnés nélkül be tudjak menni a terembe, ahol kezdünk. – Tényleg nem vagyok normális… miért ragadt meg bennem ennyire, hogy az anyja azt mondta neki, hogy nem érdekli, hogy hol kajál, de nem fog… és végül is, ez csak az én hibám. Mert én léptem bele abba a gödörbe, és rántottam magammal…

Ahogy bemegyek látom, hogy a srácok még mindig furán méregetnek, amiben van valami. Mert én is úgy tennék, ha kívülről látnám magamat. Egy olyan emberért próbálok tenni valamit, akinek a fajtáját világéletemben lenéztem…

Elnézek felé, és látom, hogy csodálkozva ül a helyén, és mered maga elé. Gondolom nem tudja, hogy az övé e az étel vagy sem. Gondolom, hogy úgy van a dologgal, mint a ruhákkal. Bár megértem. Ki tudja, hogy akar valami rosszat tőle. Hisz olyan kis naiv, és szende… bárki ki tudná használni… - merengek el, miközben már régen becsengettek, és a tanár már javában magyaráz. Csak arra eszmélek fel, hogy rácsap az asztalomra.

- Vajon mi ilyen fontos, hogy nem figyel az órámra, Akira?! – mondja, mire felé nézem. Látom a dühöt a szemében, de azt nem tudom, hogy mit feleljek.

- Semmi, tanár úr – dőlök hátrébb, mire ő is meglepődik, hogy nem egy csípős, flegma válasszal találta magát szemben.

- Akkor még egyszer ne kalandozzon el! – mondja, majd megy vissza a táblához, én meg megrázom a fejem, és megforgatom a szemem. A tekintetem véletlenül a srácok felé siklik, akik szinte tátott szájjal néznek felém. És az óra után el is kapnak, és berángatnak a mosdóba.

- Anyátokat rángassátok! – morgom, és igazgatom meg magamon a ruháimat. – Mit akartok?

- Szerintünk az te is jól tudod! Mi ez az egész?!

- Nem tudom, hogy miről beszéltek – nézek bele Aoi szemébe. Mivel valami eszméletlenül jól tudok hazudni, nem kell sokat erőltetni a dolgot, hogy úgy is látsszon rajtam, mint akit nem érdekel.

- Ne szórakozz! – szól közbe Ruki. – Eszméletlenül más vagy mostanában! Mi történt veled? Talán anyádékkal van valami? Vagy otthon?

- Miről beszélsz? Én ugyanaz vagyok, mint aki voltam. És anyámékkal nincsen semmi.

- Akkor meg? A tanér is látja, hogy változol. Neki sem feleseltél vissza, mint általában. Ilyen még az ő óráján nem is fordult elő!

- Reita – szólal meg már Kai is, így felé fordítom fejem. – Min gondolkodtál annyira, hogy azt sem tudtad, hogy hol vagy?

- Minek érdek?

- Mert van egy olyan érzésem, hogy az a dolog az, ami annyira leköt, hogy észre sem veszed, hogy változol…

- Nem változom! – horkanok fel. – És ezt jegyezzétek meg! – hagyom ott őket, és viharzom végig a folyosókon, valami csendes helyet keresve. De az egyetlen csendes helyen, ő van ott.

- Bocs… - mondom, és mennék el, mikor meglátom, hogy észrevette, hogy ott vagyok. De láttam, hogy megzavartam a gondolatiban, így inkább jobbnak láttam, hogyha elmegyek.

- Ne – hallom megy gyenge hangját, így megállok, és visszanézek felé. – Mi volt az a reggeli dolog az asztalomon? – kérdezi, miközben nagy nehezen feláll.

- Miért érdekel? – keresem fel szemét, ami valami eszmélet kicsi, abban az erős szemüvegben.

- Azért mert nem értelek! Nem tudom, hogy miért adsz nekem ilyeneket! – fakad ki, de próbál csendes lenni, mivel mégiscsak a suliban vagyunk. – Miért adtál nekem olyan dolgokat?! Mit vársz el cserébe?! – kérdezi, szinte sírva.

- Mert… - nyelem el a mondat végét, közben pedig meghallom a csengőt.

- Mert? – kérdezi reménytelenül, mire elfojtok egy nagyobb sóhajt.

- Majd délután elmondom! – hagyom ott, és megyek be a termünkbe. Valahogy nem tudok odafigyelni egyik órán sem. Még a bioszon szó-szó, mert a tanár meg van hökkenve, hogy így is négyest produkáltam a dolgozatomra… és eddig a hármasnál nem volt jobb jegyem nála. Ha tudná, hogy sokszor csak tetetem a hülyét, hogy meglegyen a körém felállított image…

Szinte alig várom, hogy végre vége legyen a napnak. Még a nap folyamán mondtam Kouyounak, hogy ne siessen… de szerintem nem is lett volna képes, mivel a lába gipszben van. Már mindenki lelécelt, amikor mi kiléptünk a suliból.

- Akkor sem érdem, hogy mit akarsz tőlem – mondja halkan, mire nem mondok semmit, csak ránézek, majd előveszem a cigimet, és rágyújtok. Azért megkínálom, de tudom, hogy nem fog venni. És így is lett.

- Ha ez megnyugtat… - szívok egy jó nagyot, és tüdőzöm le. – Én sem – fújom ki a füstöt. Látom, hogy meglepődik azon, amit mondtam neki, de ennek ellenére nem szól semmit, csak baktatunk egymás mellett, mint két kuka. Amint a háthoz erünk, előrébb lépek, és kinyitom előtte az ajtót. Láttam tegnap is, hogy nehézkesen jutott be a lakásba.

- Köszönöm – mondja halkan, mire bólintok egyet. Felmegyünk az emeletükre, és megáll az ajtó előtt.

- É-én… nem tudom, hogy mi… - kezdene bele a magyarázkodásba, de meggátolom benne.

- Engem nem az anyád érdekel – nyomom le helyette a kilincset. – Nem érdekel, mit csinál – lököm beljebb az ajtót. Megszeppenve, de bemegy, én meg követem. Elég romos, és lepukkant hely. Józan ember nem menne be ide… - Tuti, hogy az én eszem is kezd elmenni… - járatom végig a szemem a helyen. Nem nagy, sőt nagyon is kicsi a lakás. Tele olyan holmikkal, amik tükrözik, hogy az anyja milyen hivatást is űzhet… Egy kisebb szoba felé vezet. Amit inkább valami lyuknak mondhatnék, nem, hogy szobának! Csomó könyv van ott, egy ütött-kopott matrac, meg régi ruhák egy kupacban.

- Te itt élsz? – kérdezem, és mutatok a matracra, mire látom rajta, hogy elszégyelli magát, és aprót bólint. Nem mondok rá semmit, csak leteszem a cuccomat. A szomszédos szobából szex hangja hallatszik át, ami nem éppen ideális a mi számunkra. Én még belegondolni sem merek, hogy mit tennék, ha a szüleimet meghallanám csinálni… szerintem azonnal kirohannék a lakásból. Vagy legalább a lakás azon részéről, ahol hallanám őket…

- Mutasd a ruhákat magadon – nézek felé, mire ajakait kezdi el harapdálni. – Elfordulok – fordulok meg, hogy ezzel is megnyugtassam valamelyest. Elég lassan megy számára az, hogy átvegye a ruhákat… Én, pedig ez idő alatt, azon gondolkozom, hogy ez a hely nem is megfelelő arra, hogy bárki is élhessen itt. Az ablakok nem szigetelnek, a falak omladoznak… higiénia mondhatni, hogy nincs a lakásban… csak ezen a kis helyen, ahol ő van.

- Készen vagyok… - mondja, mire megfordulok. A fekete gatyát vette magára, és egy kivágottabb szintén fekete pólót, egy pulcsival. Közelebb megyek hozzá, és jó alaposan szemügyre veszem.

- Bocsi – nyúlok oda, és veszem le a szemüvegét, majd kibontom a haját, és a vállaira eresztem. – Így már sokkal jobb! – mondom, de mivel látom, hogy így alig lát, visszarakom a szemüveget az arcára. – Mutasd meg a másikat is! – mondom, és elfordulok, ő pedig átveszi a másikat. Az pedig sokkal inkább elnyeri a tetszésemet. Egy fehér nadrág, egy kivágottabb V nyakú sötét felső, és egy kisebb mellény.

- M-miért kell ezeket felpróbálnom? – kérdezi, miközben körbejárom.

- Mert… - állok meg előtte, és kezdek el gondolkozni. – Komolyan ezt akarom csinálni? Komolyan? Mert, innen már lassan nincs vissza út! – döntöm meg egy kicsit a fejemet. – Igen… ezt akarom.

- Mert? – kérdez vissza, halkan.

- Segíteni akarok – nézek a szemébe. – Félsz tőlem, tudom jól, és nem is csodálom. De segíteni fogok. Nem akarom, hogy egy ilyen hely legyen a veszted. Tudsz te, ha akarsz… - lépek egyet hátra, mert látom, hogy feszéjezi, hogy közel vagyok hozzá.

- De… de… de miért? Én ezt nem kértem. Nem tudok mit adni cserébe! – mondja, és megint megfogja a pólómat, és szinte könyörgő szemekkel néz rám. – Nem tudok érte mit adni. Én csak egy ronda szörny vagyok. Te, a nagy Reita, miért foglalkozol velem? – kérdezi, mire megfogom derekát. Rémülten kapja felém a szemét.

- Majd meglátod! – nézek szemébe. – Holnaptól, minden nap eljövök érted, és velem leszel. Megértetted? – kérdezem, mire félve elkezd bólogatni. Hirtelen meghallom, hogy bejön valaki, és az a valaki nem más, mint az anyja.

- Kouy… - hallgat el, én meg nem eresztem el. – Na, végre! Van belőled valami hasznom! Ajánlom, hogy ne add olcsón magad! – mondja.

- D… de… - kezd el dadogni, én meg nem akarom, és nem tudom magam visszafogni.

- Nem kurva! – nézek rá. – Ne kezelje annak! És, ha van egy csöppnyi kis esze, akkor amint tud, elszabadul innen! – látom, hogy a nő majdhogynem robbanni készül.

- Ki a fene vagy te, hogy megmond nekem a dolgaimat!? – kezd el kiabálni. Elengedem Kouyout, majd a nő felé megyek. Előveszem a tárcámat, majd előveszem belőle a nálam lévő összes készpénzt majd felé nyújtom.

- Ennyi elég lesz, hogy magunkra hagyjon? – kérdezem, mire először kikerekedik a szeme, majd elveszi és számolni kezdi a rengeteg pénzt.

- Ennyi pénzért, meg is erőszakolhatod! – mondja, majd kimegy. Megrázom a fejem, majd visszanézek felé, ő pedig összerezzen.

- Nem fogok semmi olyat tenni. De nem akarom hagyni, hogy ez a nő tönkretegyen. Ennyire még én sem vagyok kegyetlen.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.06.20. 13:35 BouChanXD o_____________________o Rukiék dobnak 1 hátast ha úgy lessz ahogy Reita gondolja ezt a mindíg vele lessz dolgot XDD úgy kell nekik XD de kedves az annya múgy.... ennyi pénzé meg is erőszakolhaja ... mintha érdekelné amúgy xD hamar fojtit :D Válasz: XD na igen, pénzért sztem vele is azt csinálhatnak, amit akarnak x"""D és igen, Rei komolyan Ruruval fogja tölteni az időt :p