|
19. fejezet
Uruha
Miután Reita kicsúszott belőlem, percekig csak lihegtem, nem hittem el, hogy végre megtörtént köztünk… hogy volt annyi bátorságom, hogy tovább lépjek. Ami azt illeti hihetetlenül élveztem… azok az érzések, amik kavarogtak bennem… először nagyon féltem kimutatni, hogy mennyire élvezem, de mikor elkezdett bennem mozogni, minden megszűnt körülöttem, és a hangomat sem tudtam visszafogni, főleg a végére.
- Menjünk el fürdeni. Úgy jobb lesz elaludni – suttogja fülembe, én kinyögök egy okét, mert tényleg igénylem a tisztálkodást. Nagyon is ragadok, ott… Összefonjuk ujjainkat, és úgy indulunk kifelé, mikor hírtelen beleütközöm Reitába. Kérdőn tekintek rá, mikor megszólal:
- A-anyu! Apu! – dermedek le én is, és próbálok köddé válni, elég kevés sikerrel.
- Fiam! Kit rejtegetsz te ott a hátad mögött? Nyugodj meg, mindent hallottunk, szóval mutasd már meg jó apádnak is! – közeledik egy érces hang, én meg egyre jobban bújok mellkasába, mikor kirántanak mögüle… az egyetlen védőfal mögül.
- Naháát… választhattál volna kicsit teltebb kebleset is… Kicsit lapos, ami azt illeti – esnek ki a szemeim majdnem, Reita apja meg nézi a mellkasomat, gondolom, a melleimet keresi. De nekem? Én pasi vagyok! Nekem nem lehetnek nagy melleim. Mármint lehetnének… ha kövér disznó lennék, de.. de nem vagyok kövér!! Így mellem sincs! Komolyan nőnek néz?!- De arcra nem rossz darab, sőt.. – folytatja tovább igen értelmes gondolatmenetét. - Modell vagy? – mászik jobban a képembe, én meg teljesen kétségbeesem.
- Hagyjad már békén apaa… – húz vissza magához, én meg megint háta mögé bújok be.
- Így van Toto-chan – TOTO-CHAN?! MILYEN NÉV EZ?! – Hagyd a kis hölgyet, majd úgyis kibontakozik, ha akar.
- Igazad van malackám, de majd a vacsoránál úgy is kifaggatjuk, ja, igen, akartam mondani, hogy ma nagy családi vacsorára megyünk, szóval a kishölgyet is szívesen látnánk, akit úgy hívnak hoogy…
- Uruha – válaszol helyettem Reita. – És most el szeretnénk menni, zuhanyozni, ha nem haragszotok, és legközelebb KÉRLEK jelentsétek be, hogy jöttök! Vagy végső esetben használjátok a csengőt! – mondja mérgesen Reita, és húz befelé a fürdőszobába.
- MOSD KI JÓL MAGAD URUHA-CHAN, NEHOGY KISUNOKÁNK LEGYEN! – kiabál még a nő, én meg azonnal zárom be az ajtót magunk után.
- Ugye ide már nem tudnak bejönni?! – nézek körül kétségbeesetten, nehogy legyen egy titkos ajtó, vagy kinyílik a föld, és ott bejönnek, vagy a lefolyóból felmásznak. – Ugye nem fognak bemászni a szellőzőn??? – mutatok a kis négyzet formájú nyúlásra, és kérdezem kétségbeesetten.
- Ne haragudj, a szüleim egy kicsit zizik, de amúgy nagyon kedvesek… – vakarja meg Reita a fejét, és ölel át.
- De most komolyan lánynak néztek?!
- Minden bizonnyal… – sóhajt egy nagyot, majd veszi le rólam a köntöst.
- Istenem leég az arcomról a bőr, biztos végig hallottak minket… hogy lehetek ennyire szerencsétlen, hogy végre mikor sikerül továbblépnem akkor… akkor jön valami, hogy elrontsa… – bújok hozzá, persze ő meg csak felnevet.
- Na, annyira nem rossz a helyzet, de most már fürödjünk… – nevet még mindig, és húzza be a zuhanykabin ajtaját, és engedi meg a kellemes hőmérsékletű vizet. Kicsit lenyugodtam azért, hogy így fürödtünk, még talán egy pillanatra el is feledkeztem, hogy nem kicsit perverz, és vak Reita szülők telepedtek be a nappaliba, akik nem mellesleg végighallgatták életem első együttlétét, ahol nem fogtam vissza a hangomat… Ráadásul, este még a csodálatos családi vacsorára is köteles vagyok elmenni, hisz én vagyok Reita „barátnője”.
- Rei… ki fognak akadni, ha véletlen megtudják, hogy… nem lány vagyok? – kérdezem, miközben simogatja a hátamat, és közben ölel.
- Nem. Tudják, hogy nem túl egyenesek a hajlamaim – mosolyog, és kapok egy puszit is, majd elzárja a vizet, és lépünk ki a most már szaunához jobban hasonlító fürdőszobába. Nem engedi Reita, hogy én törölközzek meg, mindent ő akar csinálni, még a boxeremet is ő adja fel… ágyékomra puszilva, miközben felegyenesedett. Az eleve kipirult arcom ismét paradicsomhoz hasonlít. Főleg, mikor ő igazítja meg gatyában nemesebbik testrészemet, azért remélem, hogy ezen túl nem mindent csak ő akar csinálni helyettem… Kicsit kellemetlen lenne, azt hiszem. Kimegyünk a nappaliba, ahol Reita mama és Reita papa rögtön betámadnak engem…
- Hát tényleg nagyon lapos vagy édesem… nem gondoltál még push-up-os melltartóra? Mikor van a születésnapod, Aki-chan meglephetne egy mellplasztikával, úgy tudom, a nagy cicis lányokat szereti – ecseteli az anyja, én meg egyre csak fehéredem el… Komolyan két labdát akarnak odaoperáltatni?!
- ANYU! Kérlek… – masszírozza homlokát Reita, és húz magához közelebb.
- Na de indulni kéne, mondjuk most, mert lefoglaltam egy asztalt, kicsit későn szólunk, tudom, de csak nincs olyan, hű de fontos programotok, ami miatt le kéne mondani ezt a remek családi vacsorát! Meghívtam Shin-chant is, de ő csak később csatlakozik majd hozzánk, mert dolgozik. De most induljunk! – pattannak fel egyszerre és esnek egymás ajkainak… - Vajon hányszor fogok lesokkolni ez alatt az este alatt?
- Anya menjetek szobára, ne előttünk!
- Jól van kisfiam, merre találjuk azt a szobát, ahol szabad?
- BASZD MEG! Inkább induljunk! – áll fel Reita is és húz fel magával.
- Aki-chan, hogy beszélsz? Mondd azt, hogy a macska rúgja meg, vagy ha igazán káromkodni akarsz, akkor a francba! – rója le anyja, és már indulunk is kifelé… Fáradt vagyok… fáj ülni, miért ver engem is a sor?
Rei szülei egy kis két személyes mini kocsival jöttek, így mi külön megyünk. Lelkileg próbálok felkészülni az estére, de gondolataim eléggé elmásznak másfelé. Hogy lehetett Reita ennyire gonosz, és durva? A szülei stílusa egyáltalán nem ilyen jellemre utal… nem értem… bár, mintha azt mondta volna, hogy 14 éves kora óta egyedül él. Talán rossz társaságba keveredett. De megint csak itt van egy de. Rukiékkal már kisgyerekkoruk óta ismerik egymást, és ő csak velük volt… Nem értem én ezt az egészet.
Sajnos túlontúl gyorsan érkeztünk meg az étterembe. Bár addig nem rendeltünk vacsorát még nem érkezett meg Tora is… Tora, avagy Shin-chan. Teljesen aranyos név, mondjuk, nem tudnék rászokni, hogy így hívjam. Reitát meg végképp nem tudnám Aki-channak. Túl abszurd! Az Aki-chantól egy aranyos kis hörcsögre asszociálok, nem egy, olyan személyre, mint Reita.
- És mióta vagytok együtt drágáim? – ülünk le az asztalhoz, én majdnem csillagokat látok az extra puha székek ellenére. Azért rendesen fáj a fenekem. Reita keze azonnal combomon terem, és úgy ülünk velük szemben.
- Fél éve… – válaszol helyettem Reita, hál isten drága szüleinek még nem tűnt fel, hogy egy árva szót sem szóltam még.
- Az hosszú idő! És miért nem szóltál drágám? Rég óta éltek nemi életet?- kíváncsiskodik az anyja, én meg majdnem lefejelem az asztalt… - Komolyan, csak ilyen témáról tudnak beszélni?
- Most volt az első alkalom… – köszörüli meg a torkát, és néz rám. - Miért néz rám? Nem fogok beszélni…
- Óoh, akkor sokáig fűzhetted fiam – nevet fel az apja. – De ahogy hallottam élveztétek mind a ketten, arra mindig nagyon figyeljetek, hogy jó meleg legyen a punci, mert akkor igazán jó a szex! – néz a feleségére, és egyszerre valami rituáléhoz hasonlóan fel vigyorognak és morognak… - Hova kerültem...?
- Apa, állj le… kérlek… – sóhajt Reita, és simogatja meg a hátam, majd visszateszi kezét a combomra.
- Jól van fiam, én csak tanácsokat próbálok adni! – nevet fel harsányan, és rendel egy kör felest. Komolyan, tökéletesebb időpontban nem is jön… talán kiütöm magam, és elalszom, vagy hazamegyünk… csak legyen már vége ennek az estének! Pedig még alig kezdődött el. Amint megérkezik, azonnal lehajtom, és épp megérkezik Tora is…
- Könyörgöm… még van esély, hogy elszökjünk… – suttogom füledbe, mire felnevetsz.
- Nyugi, lesz ez még jobb is… – simogatod meg a karomat, és helyezkedem vissza a helyemre.
- Óó szerbusz Uruha, hogy vagy mostanában? Sikerült már Reitának megfektetni? – röhög, én meg egyre jobban süllyedek el… - Nem hiszem el… miért pont én?! - Hál isten, már inkább Torával foglalkoznak, mint, hogy velünk. Rendelünk vacsorát, ahol mindenféle gyerekkori történetről kapok információt…
- És mindig rózsaszín ruhába öltöztettem Aki-chant, mert olyan édesen festett benne, hogy az nem igaz! Bár, mindig összepiszkolta, elég későn szokott rá, hogy ne bugyiba kakiljon.
- Anya, hagyd már abba, 3 éves voltam! Így is gáz, hogy rózsaszín ruhákba öltöztettél!
- De olyan kislányos voltál! Mindentől féltél, kis cuki baba! – nevet az asszony, mire Tora közbevág.
- És? Most te jössz Uruha! Téged is lány ruhákba öltöztettek?
- Shin-chan ne viccelődj már, hisz Uruha-chan…
- Igen, fiú – mondja tök értetlen fejjel. Néma csend, csak a kézből kiesett pálcika csörömpölése hallatszik. Tora te hülye…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Basszus? Reita-anyuka és Reita-apuka egy CSÖPPET nem százasak >.<
Amúgy nagyon tetszik a fejezet, szétröhögtem a fejem! Szegény Ruru XD
Hát nem az biztos XD örülünk, hogy tetszett :D