Reita

Na, igen… mindig is tisztában voltam vele, hogy a szüleim nem éppen mindennapi emberek… sőt! Ez enyhe kifejezés volt rá. Már akkor sejtettem, hogy nem lesz egy sétagalopp a vacsora, amikor bejelentették. Ezért is szeretem, ha előre szólnak. Hogy felkészüljek… Ha most, ezzel nem fogom elüldözni Uruhát magam mellől, akkor semmivel… azt hiszem.

Már kezdtem a vacsora elején süllyedni, de amikor Tora megjött… hát konkrétan el akartam kaparni… ŐT! Naná, hogy nem magamat! Én már menni akartam haza! Főleg, hogy nem így akartam anyámék tudtára adni, hogy Uruha nem nő, hanem pasi… Az oké, hogy tudják, hogy biszex vagyok… de azért nem egy étterem közepén kellett volna elmondani. Elég nekem az a „normál” jelenet, amit leművelnek…

- Köszi, Tora… - morranok fel, mire felvesz egy fél vigyort. Közben látom, hogy Uruha rám néz, majd inkább másfelé.

- Ez igaz? Tényleg fiú vagy? – kérdezi anyu, mert apám még nem tért éppen magához, és jelen pillanatban is Uruha nem létező mellét keresi… Ruru felém néz, hogy megszólaljon-e vagy sem, de én megelőzöm.

- Igen, az.

- De miért nem mondtátok? – háborodik fel apa… - Akkor nem erőltettük volna magunkat – mondja kicsit megsértetten, mintha, legalábbis ő lenne a megsértett bárány.

- Remélem drágáim, hogy védekeztek rendesen azért… nehogy nekem valami betegséget elkapjatok!

- Nyugi anyu, egyikőnk sem beteg! – forgatom meg a szemem, és próbálom meg beszélgetést olyan irányba terelni, hogy a maradék bőr rajta maradhasson az arcomon… de naná, hogy nem ment. Mert most meg azzal jöttek, hogy mire kell figyelni, mit kell tenni stb.… legalábbis mintha nálam jobban tudnák! Komolyan mondom. Én sem vagyok hülye, hogy tönkrebasszam az életemet, meg semmi…

- És? A szüleidet mikor ismerhetjük meg? – kérdezi anyu, mire érzem, hogy Ruru megrezzent.

- Uruhát a nagyszülei nevelték – mondom, és a kényes részeket inkább hagyom.

- Mi? A nagyszülei? Csak nem meghaltak a szüleid? – kérdez rá apa.

- Apa! – förmedek fel, mert így rákérdezni szerintem illetlenség. Mert, ha igaz is lenne, akkor fájdalmat okozna vele. És így is azt okoznak neki.

- Most mi az? Csak kíváncsi vagyok.

- Nem ismerem az apámat, anyámmal meg nem jó a kapcsolatom… - mondja halkabban, mire egy kisebb csend száll ránk. Simogatni kezdem a combját, mire felnéz rám, közelebb hajolok hozzá, és a fülébe súgok:

- Menjünk? – bólint egy aprót.

- Nem illik közösségbe sugdolózni – mondja Tora, mint valami kicsi, én meg megforgatom a szemem.

- Megyünk! – állok fel, és húzom fel Rurut is.

- De miért? Még alig ettetek?

- Nem vagyunk éhesek – adom fel Rurura a kabátját, én meg megyek. Tora kihívóan néz rám, én meg morcosan rá, majd inkább egy szó nélkül lelépünk.

- Bocsánat az étteremért…

- Ugyan… - motyogja.

- Nem így akartam bemutatni anyámékat… azt sem tudtam, hogy jönnek!

- Nem kell magyarázkodni, tényleg – néz felém, mire megállok az egyik pirosnál. Odanyúlok arcához és megsimogatom, és egy apró puszit adok ajkaira. De többet nem tudok, mert már zöld is van.

Hazáig nem nagyon szól hozzám, sőt, még otthon sem nagyon, mert már menne is be a fürdőbe, hogy még egyszer megmosakodjon. Ami nekem nem tetszik, hogy magára zárta az ajtót. Nagyot sóhajtva veszem tudomásul a dolgokat, és várom meg, hogy kijöjjön.

- Mehetsz… készen vagyok.

- Oké… - állok fel az ágyról, de nem engedem el magam mellől, hanem magamhoz húzom. – De előtte mond el, hogy mi a baj? – fogom kezembe arcát, és nézek a szemébe.

- Fáradt vagyok… - néz el a másik irányba. Hirtelen gondolattól vezérelve magamhoz húzom, és megcsókolom. Szenvedélyesen, de kedvesen. Kiejti ruháit a kezéből, és átkarolja nyakamat, én pedig derekát, és magamhoz szorítom, annyira amennyire csak tudom. Pihegve néz rám, mire megint megpuszilom. – Nem hiszek neked. Tudom, hogy anyámék viselkedése miatt lettél szomorú – erre lehunyja szemeit. Hirtelen gondolattól vezérelve felveszem ölembe, mire azonnal kinyitja a szemét. Befektetem az ágyba, és magamhoz húzom. Nem mond többet neki, de ő se nekem. Csak bújik hozzám, addig, míg el nem alszik.

Reggel még az óra csörgése előtt kelek. A nap még csak fel sem akaródzik kelni. Felkapcsolom a kisvillanyt, és az órára nézek, ami fél négyet mutat. Morranok egyet, mert egyáltalán nem nyerte el tetszésemet, hogy ilyen hamar, magamtól megébredtem… - fordulok Ruru felé, hogy megnézhessem nyugodt arcát. De amire nem számítok, az az, hogy háton fekszik, a takaróját félig-meddig lerugdosta magáról, és a pizsama felsője is felcsúszott, és így premier plánban láthatom puha hasfalát. Akaratlanul is megnyalom alsóajkam, és már ösztönösen hajolok oda hasához, és köldökéhez adok egy apró puszit. Azonnal megmoccan, és valamit nyüszög orra alatt, majd alszik tovább. Bennem pedig egy kisebb, gonosz tervecske kezd körvonalazódni. Lejjebb lököm a takaróját, amit meg sem érez, majd óvatosan kigombolom a pizsamáját, és arrébb lökdösöm. A látvány magáért beszél, én pedig egyre jobban kívánom őt. – Lehet, nem kellene… suli meg minden… - fut át agyamon, de egyből ki is verem onnan. – Csak egy menet… úgy is vigyázom rá! – mászok fölé, és kezdem el puszilgatni hasfalát. Az, amire nem számítok, hogy erre már felébred, és fel is húzza a lábát. Én pedig csillagokat látok. Nem mondom, azt akartam látni, de nem a fájdalomtól, hanem az élvezettől… - dőlök az oldalamra, miközben fogom legérzékenyebb pontomat, amit most nem is kicsit csinált ki.

- Jézusom! – ül fel azonnal, és próbál fölém tornyosulni, de még mindig nem barátkozott meg az ággyal, és nehézkes neki. – Minden rendben…? – kérdezi egy kicsit bátortalanul, látva eltorzult arcomat. Jelenleg nincs erőm megszólalni, mert a szemeim még mindig jojóznak… - Reita…? – simít végig arcomon. Mikor már jobban vagyok, és nem fáj, még akkor is játszom az áldozatot.

- Hogy lehetsz ilyen… én csak puszilgattalak… - mondom halkabban.

- Sajnálom! – mondja bűnbánóan, közben észreveszi, hogy elkezdtem vetkőztetni.

- Én tudom, hogy mivel engesztelhetnél ki – kezdek el vigyorogni, mire gyanakvón felém pillant. Gondolom sejti, hogy mire is megy ki a játék: egy kora reggeli tornára. Tetszett a tegnap délután szex. Még kezdő… de a hangok, meg az a remegés… áááh… már most kezdek keményedni, ha csak belegondolok.

- És… mi lenne az? – kérdezi ártatlanul, de tudom, hogy tudja, hogy mit akarok. Közelebb hajolok hozzá, és ajkaira suttogom:

- Te magad – csókolom meg, közben megtámasztom magam.

- Nem fáj most a…? – vonja fel egyik szemöldökét.

- Egy puszi meggyógyítaná… vagy akár több is… - veszek fel egy sunyi vigyort, mire teljesen zavarba hozom, és elvörösödik. Ekkor látom idejét annak, hogy letámadjam, így hevesen elkezdem csókolni. De, amire nem számítok – ma reggel már másodszor-, hogy én találom magam alul.

- Hellokám! – kerekedik ki a szemem, mikor kezemet fogja felem felett. – Te, meg mit akarsz? – kérdezem, mire alsóajkát kezdi harapdálni, majd elengedi kezem, és nadrágomat hámozza le rólam. – Hm… azt hiszem, nem lehet egy szavam sem… - emelem meg magam, és engedem neki, hogy lehúzza rólam. Egy kicsit hezitál a boxeremnél, majd azt is leveszi. – Miért van még mindig zavarban? Hiszem már többször is kielégítettük egymást, és tegnap lefeküdt velem… - morfondírozom, de nem sokáig, mert végignyal rajtam, majd óvatosan ajkai közé fogad, mintha legalábbis, most csinálna először ilyet…

De nem hagyom neki, hogy sokat játsszon velem, mert nem így akarom… Őt akarom! Forgatom meg magunkat, és csókolom meg, majd térek át nyakára. Már most kezd alattam remegni, pedig csak oldalát simogatom, és a pizsama alsójától akarom megszabadítani. Leállok egy kicsit mellbimbóival játszani, majd hasfalával… combjait sem hanyagolom el… jó múltkor már felfedeztem ezt a nekem nagyon is tetsző testrészt. Egy kicsit játszom vele is, majd ismét felhajolok hozzá.

- Akarlak – nézek a szemébe. Azért nem akarom, hogy csak én akarjam, ő meg ne… ha nincs kedve, akkor nem csinálom… most… de később akkor kettő kört fogok lelejmolni… Nem mond semmit, csak egy kicsit elpirul, és megcsókol. Ebből leszűröm, hogy mehetek tovább. Így felkelek, és előveszem a síkosítót. – Jobb lenne, ha közelebb költöztetném a kellékeket. Igen, ez jó megoldás lesz! – megyek vissza, és kezdem el tágítani. Próbálom mindezt úgy, hogy a lehető fájdalmat, meg kényelmetlenséget kerüljem. De, na… az azért ezzel jár…

Miután megvagyok vele, magamat is bekenem. Bevillan az agyamba egy kósza gondolat, és megforgatom. Felhúzom a derekát, és segítek megtámasztani a kezét. Egy kicsit félve pillant felém, mire adok neki egy kedveskedő csókot, majd óvatosan belécsúszom. Hangosan nyög fel erre, én meg, egy jólesőt sóhajtok. Azért sokat vártam arra, hogy ő az enyém legyen… ezen a téren. Még magam is meglepődtem rajta…

Lassan kezdek el benne mozogni, közben megtámasztom csípőjét. Még egy kicsi síkosítót folyatok a fenekéhez, és arrébb dobon a kis tubust. Egy idő után gyorsabb tempót veszek fel, és az ő hangja is egyre hangosabb lesz. A teste pedig az őrületbe kerget… nem volt még dolgom ennyire érzékeny testtel. És ez baszottul tetszik! – nyögök fel, és élvezek el, követve őt. Kicsúszom belőle, ő hasra csúszik, én pedig mellé huppanok, de figyelek arra, hogy a közelébe legyek.

- Nem fogsz tudni lerázni… - húzom magamhoz, pár perc szusszanásnyi idő után.

- Mire gondolsz? – néz felé, és ölel át egyik kezével.

- Szeretlek, és nem engedlek el magam mellől! – nézek a szemébe, mire teljesen elvörösödik.

- M-még akkor is, ha nekem nagyon fontos a tanulás? – kérdezi, mire megforgatom a szemem.

- Igyekszem kibírni… de nem ígérek semmit – adok egy puszit szájára, és felsegítem, hogy menjünk el fürdeni. Ott is annyi időt tökölünk el, hogy már öltözhetünk is a suliba…

- Annyira nincs kedvem menni – nyafogom.

- Na! – néz rám egy kicsit szúrósabban. – Nem lóghatsz – húz ki a lakásból, bezárok, és már megyünk is. Odafelé bemegyünk a boltba, és veszek kaját magunknak.

- Hogy van a formás segged? – suttogom a fülébe a buszon, ahol ül. Már ettől a kérdéstől teljesen elvörösödött, és egy aprót bökött rajtam, oldalamnál. – Most mi az? – kérdezem sunyin. – Csak féltem… - nyalom meg alsóajkam, mire még jobban zavarba hozom. Annyi a szerencséje, hogy le kell szállni.

A suliban nem húzom az agyát… nem akarom Rukiék előtt a dolgot firtatni, ez a mi, saját magánügyünk. A padnál ülünk, már a srácokkal, mikor egy olyan személy jön oda, akit már rég nem láttam, és még mindig haragszom rá.

- Csá… - mondja, mire Rukiék visszaköszönnek, de én nem. – Beszélhetnénk egy kicsit? – néz rám, mire elgondolkozom a kérdésén, és az emlékeimen.

- Ja – állok fel, és követem ki őt a folyosó olyan részére, ahol nincsenek annyian. – Mit akarsz? – teszem zsebre a kezem.

- Most komolyan mondanom kell?

- Ha nem mondod, akkor visszamegyek! – indulok meg, de megfogja karomat.

- Nekem kellene besértődve lennem! Nekem volt napokig monokli a szemem alatt! – mondja durcásan, mire felvonom szemöldököm.

- Szerintem érthetően fogalmaztam, amikor mondtam, hogy ne baszogasd! És ez a szó talán a legtalálóbb volt! – morgom rá.

- Jól van már! – fújtatja. – Nem gondoltam, hogy ennyire a szárnyaid alatt tartod – fonja össze maga előtt karját.

- Ha csak ezt akartad, akkor megyek – nézek a szemébe, mire nem mond semmit, én meg elindulok vissza, a terembe.

- Nem fogok bocsánatot kérni! – teszi be elém a kezét. Lassan felé nézek, és elég vegyes érzelmek kavarognak bennem.

- Kár – lököm arrébb a kezét, de visszaránt.

- Baszd már meg! – morran rám. – Kiskorod óta a legjobb haverom vagy, és egy kis senki végett vagyunk szarban! Mi a francokat csinált? Csak nem szétteszi neked a lábad? Vagy talán van valami, amit jobban tud? Rukiék fejét is elcsavarta!

- Egyéb óhaj-sóhaj, vagy gondolat? – kérdezem unottan, pedig legbelül nagyon is megütném, amiért így beszél Rururól.

- Baszd meg! – enged el.

- Meggondolandó – nézek rá. – Csak nekem nem kell megerőszakolnak, mert a párom – hagyom ott, és megyek vissza a terembe.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.08.06. 20:21 Sayuki007 Huhúúú, alakul a dolog, már kezdtem hiányolni Aoit! Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz!!! Válasz: Hát, Aoit nem lehet hiányolni^.^ mindig megjelenik, ha kell xD