|
28. fejezet
Reita
Egy kicsit egyedül akartam lenni, gondolkozni meg hasonlók… és ezt észre is vette. Így átment Kaihoz. Már nekem is sok időnek tűnt, míg ott van, és egy kicsit ideges is voltam ez miatt. De csak arra tudtam gondolni, hogy belefeledkeztek a főzésbe, vagy a beszélgetésbe.
Mikor a mobilom elkezdett csörögni, és az ő neve villogott rajta megnyugodtam, hogy hív, hogy mehetek érte.
De nem így volt. Nem szólt bele, és nem is az ő hangját hallottam, hanem annak a hülye Sonnak az idegesítő hangját. Nem kellett csak pár másodperc, míg felfogtam a dolgokat, és mint valami hülye spuriztam ki a lakásból. Egyedül a lift miatt értem le később… de még így is időben.
Ahogy meglátott Sono azonnal elspurizott, és ez most kevésbé érdekelt. Majd… majd fog… ne aggódjon nagyon is fog engem érdekelni. Csak nem úgy, ahogy akarta… - sietek oda Ruruhoz, közben azonnal hívom is mentőket.
- Kicsim… - kezdem el egy kicsit pofozgatni, hogy némileg térjen észhez, de felesleges. Annyi anyagot kapott, hogy simán, pár másodperc után kiütötte, az amúgy is gyenge szervezetét. Nem kellett sok idő, hogy a mentősök kiérjenek, és betegyék. Engem itt akartak hagyni, de kibuliztam, hogy vele mehessek. Azt mondták, hogy csak családtagok mehetnek így vele, én pedig erre azt mondtam, ami legelőször az eszembe jutott. Hogy a vőlegénye vagyok. Elég furán méregetett, de azonnal felengedett. Nem is tehetett volna mást, hiszen, szegénykém az életéért küzd.
Gyorsan elhadartam, hogy megtámadták, és, hogy azért lőtték be, meg ilyenek. Megint furán nézett rám, de nem mondott semmit…
Azonnal bevitték őt egy külön szobába, és vérmosást kellett nála csinálni. Még az volt a szerencse, hogy amúgy sem volt magánál… bár… ki nevezné ezt szerencsének… ha nem kellett volna nekem szabad tér… ha nem akartam volna gondolkozni, akkor ott lett volna velem, nem ment volna át Kaihoz, és nem indul el egyedül otthonról – ostoroztam magam, miközben a váróban, ácsorogtam. Még leülni sem volt türelmem, csak arra tudtam gondolni, hogy minél hamarabb bemehessek hozzá, ő meg felébredjen, és ne legyen semmi baja.
Senki mást nem hívtam fel. Nem akartam, hogy Kaiék iderohanjanak, és kérdezősködjenek, hogy mi van vele, mit történt és a többi… Majd csak akkor hívom fel őket, amikor már felébredt, és nincs életveszélyben – sóhajtok fel, és dőlök neki a falnak.
- Elnézést… - szólít meg egy komor, mély hang, mire felé nézek. – Maga jött azzal a fiúval – köszörüli meg a torkát –, akit túllőttek… - erre felvonom a szemöldökömet, mert érzem a zsernyák hangjából, hogy nem hisz abban, amit elmondtam a mentőkocsiban.
- Igen, én vagyok az – mérem végig. A szokásos rendőr cucc, egy sapka, és a kezében a kis noteszkája, amire írni fogja, amit mondok. Elég kistermetű, és már így is kisebb nálam, pedig jóval fiatalabb vagyok nála.
- A nevem Kyo őrmester, és azért hívtak, hogy kivizsgáljam ezt az esetet – néz a szemembe. Majdnem megszólaltam, hogy ezen nincs mit vizsgálni, mert tudom, hogy ki volt a tettes, és, hogy miért, de mégsem szólaltam meg.
- Gondoltam, hogy fog valaki jönni.
- Akkor mondja el, kérem, hogy hogyan is történt a dolog – mutat a kezével, hogy kezdjek már bele, mert nem ér rá egész nap.
- Nem tudom, hogy hogyan történt – hazudom. – Véletlenül benyomódott a párom telefonja és meghallottam, hogy valaki zaklatja. Mivel tudtam, hogy eredetileg hol volt, és, hogy onnan, hogyan lehet hazajutni, nem volt nehéz megtalálnom.
- Értem – hümmögi, és ír valamit a papírra.
- Vannak ellenségei a barátjának? – kérdezi, mire próbálkozom a normálisan nézni rá, és nem engedni utat a gyűlöletemnek, ami egyre hatalmasabb kezd lenni egy bizonyos személy felé.
- Nem igazán… nem tudok róla – válaszolom.
- Pedig úgy tudom, hogy egyáltalán nem a veszélyes környékre hívta a mentőket… - mondja gyanakodva. – Akkor sem fogom elmondani, apám, hogy ki és miért tette… előtte magam akarom kezelésbe venni a srácot! – morgok magamban.
- Tudom – sóhajtok egyet. – Ezért sem értem, hogy hogyan történhetett! – teszem fel a kezem, közben az ajtóra nézek, mintha azt várnám, hogy csak attól, hogy én ránéztem, az kinyílik, és a doki jön, és azt mondja, hogy bemehetek hozzá. A zsaru csak hümmög, majd megint jegyzetel valamit.
- És a barátja, hogyan viszonyul a drogokhoz? – kérdezi, én meg villámokat szóró tekintettel kapom a fejemet felé.
- Hogy érti ezt? – kérdezem mérgesen. – Inkább arra figyeljen, hogy megtalálja azt, aki ezt tette vele! Ne pedig gyanúsítgasson! – vagyok egyre dühösebb. – El sem hiszem, hogy ez a tag, őt gyanúsítgatja, hogy ő drogozik… és nem hisz nekem! A jó anyját!
- Ne vegye zokon, de a körülmények arra engednek következtetni, hogy nem támadás történt…
- Milyen körülmények? – akadok ki teljesen.
- Az a mennyiség, amennyit beadtak, sok, és drága. Miért adták volna be a barátjának? Gondoljon csak bele… - mondja a teóriáját, én meg eltátom a számat.
- Maga normális? – kérdezem sokkoltan. – Maga szerint a párom egy drogos kurva, aki csak túl akarta lőni magát, mert megint szállni akart? – kérdezem, mire nem mond semmit, de a tekintetéből kiolvasom, hogy igen. – Na, takarodjon innen! – üvöltök rá, mire kikerekednek a szemei.
- Ne beszéljen így velem, fiacskám!
- Még, hogy ne? A rendes polgárokat gyanúsítgatják, a bűnözők meg szabadlábon rohangálnak az országban! Nekem egy ilyen rosszmájú zsaru ne mondja meg, hogy mit tegyek, és mit ne! Küldjön egy másik zsarut, neki elmondom ugyanezt, mert ez történt! Remélem az nem lesz ekkora ökör, mint maga – fújtatom, és nézek megint az ajtóra, ami még mindig nem nyílik.
- Nem beszélhet így! Nem vagyok ökör – kezd ő is ideges lenni, de ha tovább folytatja, nem érdekel kicsoda, és, hogy idősebb, úgy megütöm, hogy kiviszi a szomszéd falat!
- Ne idegesítsen fel! Így is az egekben van a vérnyomásom, maga meg még itt pattog nekem! Pontosan elég lenne az is, hogy a párom bent van, és az életéért harcolnak. Nem kell, hogy maga is adja az íveket, mert a végén olyat teszek, amit megbán! –nézek villogó szemekkel az övébe, de mire válaszolna, kinyílik az ajtó, én meg otthagyom.
- Doki, mi van vele?! – kérdezem azonnal, mire felsóhajt.
- Még kap vért, de túl van a nehezén – mondja, én meg megnyugszom. Mintha ezernyi kő hullott volna le a szívemről, ettől az egy mondattól.
- Bemehetek hozzá? – nézek rá kérlelőn, mire bólint egyet.
- De még nincs fent, és egy ideig nem is lesz.
- Értem – megyek el mellette és megyek be hozzá. Az ágya mellé húzom a széket, ami a falnál van, és leülök rá. Megfogom gyenge és puha kezét, és ránézek. Egy apró puszit adok a kézfejére és felsóhajtok.
Hidd el kicsim… meg fogja kapni a magáét, amiért ezt tette veled. Nem fogja megúszni… és nem fogja szeretni, amit ezért kapni fog – adok még egy puszit kézfejére, majd a telefonomért nyúlok. De mivel látom, hogy már későre jár, meggondolom magam, és nem hívom fel a többieket. Nem akarok nekik nyugtalan éjszakát. Elég, ha nekem lesz az…
És nem is tévedtem… egy szemhunyást sem aludtam, és a gondolataim kavarogtak a fejemben. „Szebbnél szebb” gondolok jutottak eszembe, hogy mit is kellene azzal a szeméttel csinálni.
Még, hogy engem akar… nem így kellett volna! Ha valaki valakit meg akar szerezni, azért teszi, mert érez valamit érte… és akit szeretünk nem bántjuk. Nem vesszük el tőle azt, amit szeret! Milyen egy szemét húzás volt tőled ez Sono. Azt hitted ez után a tiéd leszek? Ha Uruhát eltávolítod az útból? Szerinted nem jöttem volna rá? – nyalom meg kicserepesedett ajkaimat, majd felvillannak szemeim. – Megkapod amit akarsz… ajándékot… Tőlem – nézek az órára, ami hatot mutat. Telefonomért nyúlok, és felhívom Kait, majd Rukit és Aoit. Megkértem Kait, hogy szóljon a tanárnak, hogy Uruha kórházba került, és egy darabig nem fog iskolába menni, és én sem. Mert valakinek ápolnia kell. Kai azonnal be akart jönni, bár a többiek is… de mondtam nekik, hogy ne tegyék, mert nincs magánál, és ők ne hiányozzanak. Majd bejönnek suli után.
És így is lett.
- Az egész napot végig aggódtam – mondja Kai. – Mi történt? – kérdezi, és a többiek is elkezdek engem figyelni, hogy meséljek. Nem mondtam el nekik mindent… csak azt, amit kell… azt, amit annak az idegesítő rendőrnek, és a mentősnek. Mivel nagyon is úgy éreztem, hogy már nem tudnék tétlenül ülni, megkértem a srácokat, hogy maradjanak itt vele. Amíg én „hazamegyek, és rendbe szedem magam”. Azonnal benne voltak a dologban. Aoi még azt is felajánlotta, hogy velem jön, hogy ne legyek egyedül, mert féltettek… de lebeszéltem róla őket. Nem akartam, hogy jöjjenek, vagy tudjanak arról, amire készülök.
Otthon gyorsan megmosakodtam, átöltöztem, és vettem egy rakat pénzt a kártyámról. Mivel tudtam, hogy merre keressek olyan embereket, akik készségesen segítenek az embereknek, más emberben kárt tenni, így arra a hely felé vettem az irányt. Ott, pedig elég készségesek voltak velem, mikor meglátták a rengeteg pénzt.
Három tagot béreltem fel, és mondtam el nekik, hogy mit akarok. De még mielőtt elmentünk volna a drága, Sonohoz, elintéztem pár telefont, hogy megtudjam, hogy hol is lakik pontosan.
Megvártam, amíg sötétebb lesz, és csak az után mentünk be a házba. De csak a hátsó bejáraton, nem akartam, hogy a portásnak szemet szúrjon a három, eléggé kidolgozott és nagydarab állat, na meg persze én…
A kicsi Sono nyitott ajtót. De azonnal látszott rajta, hogy bár csak ne tette volna… és milyen jó érzése volt. A srácok, akiket felbéreltem, segítettek abban, hogy az ajtót ne tudja csukva tartani, csak miután már mi is bent voltunk.
- Úgy hallottam engem akarsz… - nézek rá, mikor az egyik hátra tartja a kezét. De ő erre nem mond semmit. Erre felveszek egy mosolyt, de nem a jó értelemben… nem… nem úgy. Undorodom a látványtól, és gusztustalannak tartom, mint embert… én sem vagyok egy tökéletes ember, nekem is nagyon sok hülyeségem van, sokszor csesztettem másokat… de az, hozzá képest semmi, csak gyerekes csíntevés. Én, sosem akartam senkit sem megölni.
- Most beteljesülhet a vágyad… kapsz tőlem valamit… valami nagyot – húzom be a függönyt, ő meg engem figyel.
- Most azt hiszed, hogy félek tőled? – kérdezi, mire felé nézek.
- Ha még nem, nem baj… majd fogsz!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
valószínűleg gaaragirl11 ezét meg fog ölni, vagy legalábbis a pokol mélyére kíván - BOCSI - De ki kell mondanom: KINYÚVASZTANI AZT A KIS %*/@-t!!!!!!!!
>.< Szegény Ruru! Remélem Rei-chan "emberei" JÓL megdolgozzák azt a kis piszkot!!!
*különben semmi bajom vele, de itt Sono egy szemét rohadék...*
xD úgy látom bepöccentél Sonora :D és igen, megdolgozzák, épp ahogy mondod xD