|
30. fejezet
Reita
Hát az évek elég gyorsan teltek, de annyi biztos, hogy nagyon élveztem! Mert Ruru mellettem volt. Igaz… még az elején, mikor összevesztem Aoival, és a Sonos eset volt, akkor úgy éreztem, hogy ezt így nem bírom. Nagyon féltettem, és féltem most is. Nem akarom, hogy bármi baja legyen, és ő ezt a féltésemet mindig kihasználja. Olyankor mindig, mindent ki tud belőlem szedni. Amit csak akar…
Így vett rá arra is, hogy adjam be a továbbtanulásomat egy egyetemre. Nagyon nem volt hozzá kedvem, de ő addig, addig erősködött, és rágta a fülemet, amíg már nem bírtam, és beadtam. Persze nagyon is örült, mert felvettek… méghozzá elsőre. Azért húztam a számat, hogy tanulnom kell még, de azért… nem volt olyan rossz, vagy mi. Vagyis inkább az nem volt rossz, hogy amikor tanultam, vagy neki kellett, akkor rögtön az ölemben kötött ki, mint valami szót fogadó kiscica. Már amikor szót fogadott… mert erőszeretettel ellenkezik velem még a mai napig. Tudja, hogy csak édesen kell rám néznie, és akkor kész, végem van. Olyan bosszantó tud ez lenni! De komolyan!
Nos, Aoi… igen… bocsánatot kért. De nem voltam benne biztos, hogy komolyan gondolta. Nem tudom, hogy miért, de én még jó pár hátig bizonytalan voltam. Egyszer megtette, most akkor mi változott? Akkor is a barátja voltam, és most is az vagyok. Akkor nem hitte el, hogy komolyak az érzéseim Ruru iránt, vagy mi? Nem tudom… nem kérdeztem meg, és szerintem nem is fogom. Megelégszem annyival is, hogy nem nyúlt azóta sem hozzá, és fogjuk rá, hogy elég kulturáltan tud viselkedni. Megjavult valamelyest azóta. De ez lehet, hogy annak köszönhető, hogy Kai jól megnevelte. Sosem gondoltam, hogy ők ketten össze fognak jönni… de adta isten. Lehet, hogy ez így volt elrendelve. Hogy annak a nagy mamlasznak, egy olyan jó ember kell, aki kordában tudja tartani. Szerintem erre szokták azt mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Bár, ez rám, és Rurura is igaz.
Persze ma sokkal később jött haza, mint szokott, és megint halálra izgultam magam. Nem szeretem, ha egyedül kószál, még akkor sem, ha sejtettem, hogy a suli miatt maradt el. És igen, ez volt az oka. De akkor is… Tudom, hogy olyan vagyok, mint egy féltő anya, de na! Nekem csak ő kell, és senki más, nem akarom elveszíteni!
Ma nem erősködtem, hogy legyen szex. Bár nem is sokat kell erősködni, ha van. Mert minden nap van! Hála nekem… néha nem tudom magam türtőztetni, máskor meg, hisztis vagyok… na, az nem egy szép baleset. Annyira vonzó, és formás feneke van, hogy vétek egy napot is kihagyni! De most megengedtem neki, hihi, mert fáradt. Na, de azzal nem számoltam, hogy mit fog ellenem elkövetni.
Igaz, hogy álmomban is velem volt, de nem úgy, ahogy ébredtem! Egy kicsit, nagyon lesokkoltam, és megszólalni sem tudtam! Sőt, először fel sem fogtam azt, hogy mégis mi a jó kurva anyámat, csinál. Csak akkor, mikor épphogy hozzám sem ért elélveztem. Annyi minden kavargott hirtelen bennem, hogy azt elmondani sem lehet. Még hogy? Meg miért? Mikor? Talán nem elég neki, ha alattam van? Újat akar? De hát alig ért hozzám! Istenem, de ciki! – ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, ő meg csak óvatosan, és félve kihúzta fenekemből a kezét, és megszólalni nem mert. – Mégis, hogy jutott ilyen az eszébe? – próbáltam összeszedni magam, de inkább először kitámolyogtam a fürdőbe, mert az valahogy jobb megoldásnak látszott. Megmosakodtam, és próbáltam nem arra gondolni, hogy jól esett… - Basszus, én nem vagyok uke! Most miért akar más pozíciót? Anyám… - lógatom a kezem a vízcsapba, a könyökömön megtámaszkodva, és most ráhajtom fejemet. Sóhajtok egy jó nagyot, és újra beúszik az, amikor hihetetlen sok örömöt éreztem egyszerre… ettől pedig a hideg is kirázott… de nem tudtam eldönteni, hogy a jó, vagy a rossz érzéstől.
- Rei… - hallom meg halk hangját, és megérzem derekam körül a kezét, majd előre siklik, és szorosan magához ölel.
- M-mi volt ez az előbb? – emelem fel a fejem, és nézek rá a tükörből.
- É-én csak… - harapdálja alsóajkát. – volt egy óránk, és erről tanultunk… és… - néz el. – Gondoltam kipróbálom… reménykedtem benne, hogy nem kelsz fel rá.
- Nem? Erre? – kerekedik ki a szemem. – Ki lenne az a marha, aki erre nem kelne fel!
- Bocsánat… - fúrja bele a fejét a vállamba, mire elfojtok egy sóhajt, majd megfordulok.
- Szerep cserét akarsz? – kérdezem, mert ez a kérdés nagyon foglalkoztat.
- Szerep cserét? – emeli meg fejét, és néz rám ártatlanul, mintha nem tudná, hogy miről beszélek.
- Tudod te jól… - nézek el egy pillanatra. – Nem elég már, hogy az enyém vagy, és többet akarsz?
- Öhmm… - lepődik meg, majd elgondolkozik, én meg kerek szemekkel, sokkoltan várom a válaszát. – Hát… - pirul el, erre nyelek egyet. – Ha már így megkérdezted… szívesen kipróbálnám – mondja, mire eltátom a számat. – De… de… én… anyám! Nem így kérdeztem! Azt hittem, hogy… te atya úr isten! É-én nem!
- Értem – meredek egy pillanatra magam elé.
- De te nem, ugye? – kérdezi ártatlanul.
- Én? – kérdezek vissza időt nyerve, mert megint bevetette az édes boci szemeit, amit most kezdek gyűlölni. – Nem igazán voltam még alul… na… - nyögöm ki, azért van bennem némi szorongás… de mondjuk azok az érzések, amiket kiváltott belőlem a mielőbb, azok tetszett… azt be kell vallanom… de akkor is! Én seme vagyok, na! Megvan a büszkeségem!
- De nem rossz az! – mondja kutyus szemekkel, belelkesülve. – Hallod, hogy én is, hogy szoktam nyögni alattad – jelenik meg egy kis pír arcán, közben átkarolja nyakamat.
- Ez igaz… - motyogom.
- Akkor? – csillannak meg a szemei, én meg felsóhajtok.
- Nem is tudom…
- Na… légyszi, csak egyszer – kezd el csókolgatni, mire halántéka mögé nyúlok és hosszan megcsókolom. – Én, komolyan, mondom, hogy, nem, vagyok, normális! – karolom át derekát. Csillogó szemekkel válik el tőlem, majd fogja meg a kezem és visz vissza a hálóba. – Most mi van? Most? De… anyám! Én azt hittem máskor, ő meg most azonnal? Mi a francba mentem én bele! Faszom! Utálom ezt… nyáááh! – hisztizek magamban, mint egy szűz kislány… de végülis megemberelem magam, és nem hisztizek igazából. Milyen lenne már…
Nyakamat kezdi el harapdálni, mert tudja, hogy az a gyengém. Épphogy csak hozzám ér ott, és már feltüzel.
- Ruruh… - sóhajtok fel. – Hagyd a nyakam, mert megbánod… - sóhajtozom, mert ha tovább csinálja, akkor nem ő fog engem megrakni, hanem én őt! De úgy, hogy nem fog ma állni! Ő csak felkuncog, majd beleharap egy nagyobbat nyakamba, és elhajol tőlem. – Ezt még nagyon meg fogod bánni édesem! Arra számíthatsz! – könyvelem el magamban, majd próbálok lazítani, mert elkezdett tágítani. Persze rakott nem kevés síkosítót. Neki már nem szükséges, de nekem… annál inkább…
Miközben tágít, nem kis önuralom kell, hogy ne lökjem el az ujjait, és ne hagyjam ott… persze ez csak addig fordul meg a fejemben, meddig megint el nem kezdi azt csinálni, amit akkor, mikor felébredtem. Úgy nyögök, mint egy vásári kurva, és ez baszottul zavar… de nem tudok ellene mit tenni, mire a hangok akaratlanul hagyják el torkomat.
Miután kitágított, elkezdte bekenni magát. Valahogy nagyon cikinek éreztem a helyzetet. Nem tudom, hogy miért… láttam már mindenét, ő is látott már engem, mindenhogy… de… ez… azért más! Most ő fog megrakni engem, és nem fordítva… - fordítom el a fejem, és húzok közelebb egy párnát.
- Rei manó… - hallom meg fülemnél, nagyon közelről hangját. – Csak nem zavarban vagy – kérdezi kekeckedve, mire idegesen kihúzom a fejem a párnából.
- Baszd meg Ruru! Ez kurvára nem ééérahh – nyögök egy hatalmasat, mert belém csúszott. Sunyi képpel vigyorog le rám, amíg én próbálom szokni őt. Szaporán veszem a levegőt, és próbálom nem összeszorítani magam. Megint nyakamat veszi célba, azzal a szándékkal, hogy majd eltereli a figyelmem. Aha… meg mit nem… olyan kemény lettem tőle, hogy az eszméletlen.
- Ruruh… - nyögök egyet, mire megmozdítja csípőjét, erre pedig megint felnyögök. Lassabban kezd el mozogni, de nem sokáig. Hanem felvesz egy tempót. A szemem szinte jojózik a dologtól, mert folyton eltalálja leggyengébb pontomat, amitől csillagokat látok. Főleg, hogy iszonyat szűk vagyok, ő meg nagy, és… gyors… és… - markolászom a lepedőt. Ha eddig azt mondtam magamra, hogy olyan vagyok, mint egy vásári kurva, akkor most fogalmam sincsen, hogy milyen jelzővel kellene illetnem magam. Itt nyögök, és fetrengek alatta, és várom, hogy minél beljebb lökje magát testembe, hogy újra, meg újra átéljem a pillanatnyi gyönyört, hogy az egyre közelebb hozza, hogy végre elélvezzek.
- Uruh…ahhh… - nyögök egy hatalmasat, mire megáll, de úgy, hogy teljesen testembe furakszik, én meg ettől csillagokat látok. De sokkal többet, mint eddig.
- Teshék? – kérdez vissza, levegő után kapkodva. Azért meglátszik, hogy nem így szokott lenni a felállás. Én nekem szokatlan, hogy itt vergődök alatta, ő meg már kifáradt. Lehúzom egy csókra, és csak ez után engedem, hogy tovább folytassa. Amit nem kell neki nagyon sokáig, mert annyiszor találja el bennem gyönyöröm forrását, hogy alig kell rám segítenie, és már megint elélvezek. Amit pár mélyebb lökés után, ő is követ.
Kimerülve omlik rám, és jóval hosszabb idő kell neki, hogy újra normálisan vegyen levegőt. Mikor ezzel megvan, kicsúszik belőlem, majd mellém gurul. Azért zavarban vagyok… nem gondoltam, hogy így… megrak.
-Reih…? – mered maga elé.
- Tessék? – nézek felé, és látom, hogy ajkait harapdálja.
- Köszönöm –pirul el. – Még hogy ő pirul el? Na már… engem rakott meg!
- Ugyan – húzom közelebb, és próbálom leplezni zavaromat. – De többet nem engedek neked! Akármilyen ártatlan, cuki szemekkel nézel rám! – húzom ki magamat, mire felvont szemöldökkel rám néz.
- Nem ellenkeztél! És amúgy is! Élvezted – böki meg mellkasomat, összeszűkített szemekkel, mire eltátom számat.
- Ne szemtelenkedj, mert megbánod!
- Akarom én azt látni! – nyújtja ki a nyelvét.
- Pimasz vagy! – lököm hátára, de azért érzem, hogy ma már nem lesz több hancúr, mert nem vagyok hozzászokva, hogy megrakjanak, és feszül a fenekem.
- És? – vigyorogja, mire felmorranok, majd felsóhajtok.
- Utálom, hogy ennyire szeretlek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
tejóságos xDDDDDD kicsit röhögtem magam halálra csak!! imádom xDD megvan az egyik kedvenc ficem x33köszönöm nagyon tetszett ><
Szia.
Hehe, hát örülünk nagyon, hogy tetszett! :)