Reita

Nem tetszik az, hogy ennyire ellenkezik, és kicsúsznak a kezem közül a dolgok… nagyon nem tetszik, és annak a köcsög Chiyunak a pofája sem! Most komolyan bele kell kontárkodnia a dolgokba? Mi a faszom köze van az egészhez? Mi a faszom köze van Takeruhoz?! Kis ribanc az is! Szétteszi az első jöttmentnek a lábát! De most kurvára rá fognak cseszni, mert olyasvalakibe kötöttek bele, akibe nem kellett volna! – vicsorgok folyamatosan, nem akarok emberi formára visszaváltani, most tökéletes ez, az, ami valóban vagyok!

Nem akartam megharapni Takerut, de annyira magától történt az egész, de így már tényleg nem fog előlem elbújni. A vére íze, az illata… mindig tudni fogom, hogy hol van. Össze vagyok vele kapcsolva. Ezért szoktam megölni azokat, akikből iszom, mert nem idegesít utána a szaguk, meg a gondolataik. Oké, azok csak akkor vannak, ha beengedem a tudatomba, de bassza meg! Köcsög Chiyu! Az ő hibája minden! – járkálok otthon. Takeru is baszd meg felébredt az álmából, kis ijedős kurva egét már… - morgom az orrom alatt, de gondolok egyet, és Chiyunál vagyok. Húzza a lóbőrt, de szépen odamegyek hozzá, és suttogni kezdek a fülébe. De nem ám szépeket, dehogy. Olyan dolgokat, amik miatt olyan rémálma lesz, hogy maga alá szar… és csak higgye, hogy az ébredés jó lesz – tűnök el, mert felriad. Zihál, kapkodja a levegőt, és a fejét is ide-oda. Kell egy pár perc, mire megnyugszik, és megy a konyhájába, de követem. Egy kis ajtócsukódás, konyhaszer kinyitás, suttogás. A nyakába lehelet, és már iszkol is ki a konyhából, és bezárja magára a hálója ajtaját. De én már ott vagyok. A fotelban ülök, de csak a fogam, meg a szemem látszik, ami most határozottan piros. Mint mikor vadászok, és a zsákmányom előttem van. Bár… őt nem akarom megölni, nem akarom, hogy véletlen is hozzám kösse valami, ismerem, kikérdeznének.

- Ááááá! – ordít fel, mikor meglát. – Chiyu ez csak az álmod miatt van, nincs ott semmi – dörzsöli meg a szemét, de én tényleg nem vagyok már ott. Mögötte vagyok.
- Búú – szólalok meg füle mellett, mire olyan istenesen felordít, és bebújik a takarója alá, mint valami ijedős kisgyerek. Figyelem őt egy darabig, de nem csinálok más semmit, csak hazamegyek. Feszültség-levezetőnek pont megtette. De, hogy Chiyuka nem fog a sötétben mászkálni egy darabig, és még a saját árnyékától is meg fog ijedni, az hót’ ziher.

Alszom egy kicsit este, de reggel épphogy beérek a terembe, már jön is a főnök, hogy toljam fel a seggem az irodájába. Sóhajtok egyet, majd ledobom a cuccomat, és megyek vele. De most Takeru az, aki fent vár. Rá sem nézek, úgy megyek be, majd ülünk le. Megint ott van a másik kettő is. Fasza, most nagyon nincs kedvem hozzájuk, de muszáj, úgy hiszem.

- Gondolkoztunk a dolgokon, hogy miként büntessük meg magukat – kezd bele. – Először valami jó kis büntetésen, szerződésváltoztatáson gondolkoztunk. De amióta megjelent az a lap, egyre többen hívnak minket, illetve a menedzsereiket azzal, hogy interjút akarnak magukkal. Fotózást. Sőt, még a lemezek eladási száma is megnőtt! Úgyhogy – úgy érzem, ez már rosszul kezdődik. – Nem érdekel bennünket, hogy szeretik-e egymást, vagy sem. Össze fognak költözni, megismerik úgy egymást, hogy ne bukjanak le az interjúk alatt, illetve, ha kell, csókolóznak, fogják egymás kezét nyilvánosan – néz hol Takerura, hol rám, Asuma-san. Kicsit leakadva nézek rá, bár ez nekem nem lenne gáz, mármint nem gáz, csak a tegnapi… faszomat…
- MI VAN?! – pattan fel mellőlem Takeru. – Neeeeem, Asuma-san, kizárt, hogy én ezzel a barommal enyelegjek! – mutat hevesen rám, de csak unottan figyelem őt. – Találjon ki valami mást, mert én ebbe nem megyek bele!
- Ebben az esetben, mind ketten, sőt a bandáik is felkészülhetnek arra, hogy soha, ismétlem, SOHA nem lépnek színpadra, sehol. Elintézem, hogy senki ne foglalkoztassa magukat. Úgyhogy, kezdjenek szépen búcsút mondani a karrierjüknek – mondja, mire kikerekedik a szemem.
- Nem! – vágom rá, majd Takerura nézek. – Leszarom, mit akarsz, de én fogom miattad elbaszni a karrierem!
- Maga is mestere a zsarolásnak, mit ne mondjak – morogja az orra alatt Takeru. – Te meg gondoltál volna erre azelőtt, hogy megdugsz, hülye gyerek – néz rám, mire felvonom a szemöldökömet.
- Csak ne pofázz nekem kis ribanc! Te dugtad a segged a faszomhoz, és táncoltál úgy, hogy azt még egy sztriptíz bárban is megirigyelték volna! Pasi vagyok, a kurva eget!
- Na, kapd be szépen, jó?! Türtőztethetted volna magad, te állat! – csattan fel idegesen, és már én sem vagyok nyugodt. – Mész a farkad után, mint valami idióta.
- Örültél annak, hogy a farkam a seggedben van, kisapám, úgyhogy szerintem szépen be is foghatod!
- Oké, most hagyják abba, a részletekre nem vagyunk kíváncsiak – csattan fel Asuma-san, így Takerunak is le kell ülnie. – Melyiknek van nagyobb lakása?
- Nekem – mondom, mire bólint.
- Akkor még ma odaköltözik! – néz Takerura. – És nem akarok ellenkezést!
- Álljunk csak meg! – pattan fel, már megint. Komolyan ennyit a farkamon nem mozgott, mint most. – Honnan az anyámból tudod, mekkora lakásom van? – néz rám.
- Tudom, hogy nem rémlik Piroska, de hazavittelek a Halloween parti után, hülye gyerek – morgom, és fonom keresztbe a karomat mellkasom előtt.
- Meddig kell játszanom a szerelmest ezzel a barommal? – ül vissza a helyére duzzogva. – Szakíthatok vele egy hét után, ugye? – néz Asuma-sanra reménykedve, mire az összevonja a szemöldökét, és szúrósan néz Takerura.
- Ameddig foglalkozik magukkal a média! Főleg ilyen téren! És nem azzal akarom, hogy tele legyen a sajtó, hogy maguk „szakítottak”. Világos voltam?
- De ha szakítunk, már nem lesz velünk tele a média, és probléma megoldva – húzza el a száját.
- Édes egyetlen Piroskám, nem vágod ugye, hogy miről van szó? – sóhajtok fel. – Pont az a lényeg, hogy a médiában legyünk, hülye gyerek! Hogy maradjon, vagy legyen nagyobb az eladásszám.
- Te ne beszélj így velem, mert egyedül alszol ma! Jól van már, mehetek? Amíg nem muszáj, nem szívok vele egy levegőt…
- Mehet, de figyeljen oda a megnyilvánulásaira, mert most magukra fognak szállni a paparazzik – mondja, mire bólintok én is, megyünk ki. Persze füstölög a feje Piroskának, és most azért annyira én sem örülök.
- Azt előre közlöm, hogy a hülye haverjaid a kecómba be nem teszik a lábukat – vágom zsebre a kezemet.
- Óó, sajnálom, szívem, de biztos, hogy lesz olyan, mikor szükségem lesz a társaságukra, ha ki akarom önteni nekik a lelkem – mondom szomorúan, majd unottan néz rám. – Nem is akarom odavinni őket hozzád, megmentem őket ettől a traumától.
- Helyes életem, mert még a végén mérget teszek az italukba – paskolom meg a seggét, és meg is markolom, majd kiszállok, és megyek a terembe. Ott persze faggatóznak, hogy mi volt, és Ruki rendesen megnyugszik, mikor mondom, hogy nem lesz semmi a bandával. De akkor meg kiröhög, mikor elmondom a mi kis történetünket. Hát, én most nem röhögök. Nincs kedvem most ehhez. A tegnapi után, faszt, kis ribanc! – szedem össze a cuccomat, és megyek haza. Most leszek egy jó darabig egyedül utoljára a saját lakásomban. Elteszem az olyan dolgokat, amik arra utalnának, hogy nem épp huszonnyolc vagyok, hanem közel a százötvenhez. Azokat az éjjeliszekrényembe teszem, a kulcsot a kislámpa alá dugom, és eldőlök az ágyamon. Nagyobb az én lakásom, és… olyan régies. Nem mondanám tradicionálisnak, mert nem az, csak épp vámpíros. Bár egy vámpírtól mit lehet várni? Csili-vili, csicsás, feltűnő dolgokat? Nem, nagyon nem! Az én lakásom fekete és ezüst, meg fehér. Ez a három szín van benne, és kész. A szobámban egy hatalmas, kb. négy személyes baldachinos ágy van, szeretek nyújtózkodni, na. Ahhoz passzoló bútorok, és tükör, szőrös szőnyeg, és a gitárjaim. Tele gyertyákkal. Oké, annyira nincs. Csak háromágú gyertyatartóm van vagy négy, és abban van gyertya. A hálón kívül van egy nagy fürdőszoba, amiben van egy zuhany, és egy nagy sarokkád. Mind a kettő pezsgőfürdős. Van még egy nappalim. Kör kanapésorral, plazma tv-vel, és házimozival. Ott vannak kint a képek a csapatról, azok, miket értünk el. A falon pedig festmények. Rólam, a családról. Másnak beöltözős dolog az, amit lát, de valójában abban a korban, amikor festették a képet, nem ilyen ruhák voltak. Úgyhogy csak hümmögök általában, ha megjegyzést fűznek a képekhez. Mert van egy anyámról, és a nagyimról is. Van itt még egy bárszekrény is, tele piával. Na, meg a konyha. Márvány az egész, és kovácsoltvas. Persze fekete itt is a legtöbb szín. Nem tudom, hogy fogja itt érezni magát a Piroska. Főleg úgy, hogy sajnálattal közlöm majd vele, hogy nincs vendégszobám.

Csinálok kaját, mert korog már a hasam. Ja, szoktam ilyet is enni, nem csak vért. Tisztavérű vagyok, de mivel nem edzek, nem erősödtem, gyenge vagyok. Mármint relatíve gyenge… és ezért kell ennem normál kaját is. Amint az megvan, be is tolok egy tányérra, majd elmosogatok, és irány zuhanyozni. Hajat is mosok, de félbeszakítanak a fürdésben, mert valaki – na, vajon, ki?-, ráfekszik a csengőre. Érzem a vérének illatát… - mászom ki a zuhany alól. Törülköző derékra, és megyek ki ajtót nyitni, mert már bassza a fülem a csengő.
- Itt vagyok már, a kurva eget! – tárom hatalmasra az ajtómat. – Leszállhatsz a csengőről, baszd meg.
- Eeejnye, szerelmem, hát szabad ilyen csúnyán beszélni velem? Na, engedj be, és öltözz fel – tol be, és be is engedi magát.
- Ha nem haragszol szerelmem, befejezem a fürdést, de nyugodtan csatlakozhatsz – csapok a seggére, majd becsukom az ajtót. – A konyha arra van, kaja van a hűtőben – mutatok jobbra. – A nappali. Itt van csak Tv, ha akarsz valamit – mutatok balra. – A háló ott van – mutatok az ajtóra. – A fürdőbe meg most fogok bemenni – megyek is be. Lerendezem magam, és alsógatyában megyek ki. Nem hoztam be ruhát – igazgatom a hajamat, meg teszem fel a kendőmet.

- Semmi ehető nincs nálad? – jön ki a konyhából.
- Már miért ne lenne? – pislogok rá nagyokat. – Tele a hűtő, baszod. Ne mond, hogy ennyire finnyás vagy!
- Én aztán nem, csak nem bízom a főztödben – mosolyodik el bájosan, mire felvonom a szemöldököm.
- Óóh, életem, akkor rendelj magadnak, több marad nekem – megyek be a hálóba. – Csináltam neked egy kis szabad részt a szekrényben. Ha kell – kiáltok ki. Nem vagyok én olyan köcsög. Együtt kell élnünk, vagy mi – bújok bele egy tréninggatyába, majd kimegyek, és nekitámaszkodok az ajtónak. – Már megint miért van kendő a nyakadon Piroska? Csak nem magadra haragítottad a Farkast?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.