Reita

Nem tudom, mi ütött belém. Olyan automatikus volt az, hogy a vállára hajtom a fejem. És… szarul esett, hogy megszólta, hogy a seggére pályázok. Kivételesen nem volt vele semmilyen szándékom. Semmi… ami tőlem nagy szó. Csak olvastam a cikkeket rólunk. Azt sem tudom, hogy miért nem hagytam ott a földön, a megcsinált helyén, mikor simán aludhatott volna ott. Szépen kicsöveltem a kanapéra. Nem olyan kényelmes, mint az ágyam, de megteszi…

A reggelem nem mondhatnám, hogy jól indult, mert szépen betaláltam az ajtót. Ami nem kicsit fájt az orromnak. A puszika meg jól esett rá. Ami megint meglepő, főleg, hogy adtam neki én is.

Fogalmam sincsen, hogy mi van velem… mert… felhozni azt, hogy menjünk vásárolni? Én meg a vásárlás? Komolyan! De basszus kicsúszott! Szopatni nem akarom, hogy mondom, és nem megyünk el. Viszont a kibebaszott szombati „programunkat” elfelejtettem…

- Franc… minek terveznek ezek be szombatra interjút, meg fotózást?! – fejelem meg a kormányt az egyik pirosnál.
- Szegény kocsiii – mondja Keru, mire felé fordítom a fejem, és látom, ahogy a műszerfalat simogatja. – Nem akart ő bántani – motyogja a kocsinak, mintha csak egy gyerekhez beszélne. – Nem fájt, ugye? – kérdezi, és simogatja tovább, én meg felvonom a szemöldökömet.
- Köszi, köszi, nagyon köszi – húzom fel az orrom, de sebességbe kapcsolok, és megyünk tovább. – Még, hogy neki fáj… és mi van velem?
- Há’ minek fejelgeted szerencsétlen kocsit? Ha nem fejelted volna le, nem fájna neked sem, észlény. Meg különben is, első nap rögtön bejelentetted, hogy vigyáznom kell rá. Én csak azt csinálom, amit mondtál. Te bántod, én simogatom – mosolyodik el bájosan, mire csúnyán nézek rá, és nem mondok semmit.
- Olyan vagy – szállok ki a kocsiból, mikor beérünk. – Mikor végzel Piroska?
- Na, milyen? – száll ki ő is, és óvatosan csukja be az ajtót, majd meg is simogatja a Mustangom. – Fogalmam sincs, a tegnapi után tényleg nem tudom.
- Oké, gyere le, ha végzel, én szerintem ugyan úgy ó, négykor – engedem előre a liftbe. Ő megy a maga termébe, én az enyémbe. De mivel nem szoktam túlontúl sokat írni, így nekem tengés-lengés a napom.
- Unatkozooom~ - dalolom, és lejjebb csúszok a kanapén, mire gyilkos szemeket kapok. – Oké, tudjátok mit, hozok nektek kávét.
- Na, így már jobban hangzik – válaszolja csípősen Ruki, majd kelek is fel, és magamhoz veszem a tárcámat, és irány le, de meglátom Takerut az udvaron, és kimegyek hozzá.
- Na, mi a helyzet? Nem fogsz megfázni itt? – lépek mellé, de szemmel láthatóan megijed tőlem, és felpillant rám.
- Jah, hát… nem tudom, majd kiderül. De tetszik most ez az idő. Elszöktél a meló alól? – vonja fel a szemöldökét. – Lusta disznó.
- Elszöktem, na és? Nem szoktam dalokat írni, csak, ha nagyon jön az ihlet. Szarrá untam odafent magam – vonok vállat. – De… nekem van egy sokkal jobb ötletem, mint, hogy itt fagyoskodj – vigyorodom el.
- Igen? És mi lenne az? – pislog rám felvont szemöldökkel, még mindig. De erre csak még jobban elvigyorodok, és magamhoz húzom. A füléhez hajolok, és belesuttogok.
- Elrabollak vásárolni – puszilok nyakába, de ennyi, és el is hajolok tőle. – Na? Milyen ötlet? Te se fagysz meg, én sem unom magam szarrá.
- Neem húzod ki magad a meló alól, még a végén rám fogják, hogy én rángattalak el.
- Meg sem tudják – húzom magamhoz a derekánál fogva finoman. – Naaa, Keru-chan… - piszkálom a nyakát orrommal. Nem akarok vissza menni! Mindent be kell vetnem! Úgyhogy elő a boci szemekkel. – Ne legyél ilyen… fizetek én, bármit megkaphatsz… naaa~
- Mióta tudsz te így nézni? – pislog rám. – És nem, menj csak vissza unatkozni – bújik ki a karjaim közül, ami nem nyeri el a tetszésemet. – A holnap lett megbeszélve, és én tartom is ahhoz magam – vigyorodik el, mire elhúzom a számat.
- Akkor ebéd? Valami jó kis helyen. Nem a múltkorin, hanem ott, ahol te akarsz enni? – húzom vissza. – Keruu~ kérlek – hajtom oda a homlokomat övének, és nézek szemébe. Látom rajta, hogy meglepődik, de szerencsére rábólint, amin elvigyorodom.
- Legyen, az ebéd még belefér. Kétsaroknyira van egy sushi bár, finoman csinálják ott a kaját, menjünk oda.
- Rendben – fogom meg a kezét, és húzom is le a kocsimhoz. Azért azzal megyünk, mert nincs rajtam csak egy pulcsi, és nem akarok szarrá fagyni, meg megfázni sem. Leparkolok, a helyen, mert Takeru mondta, hogy merre menjek, és iszkiri be. Jók kis hely, nem azt mondom, és remélem a kaja is finom lesz! – ülünk le az egyik hátsó asztalhoz. Kihúzom Piroska előtt a széket, majd én is leülök. A pincér jön is az étlappal, meg itallappal, majd egy pár percre magunkra hagy. Nem kérek csak egy ízesített ásványvizet, Takeru meg teát, de utána választjuk a sushit is. Amit én személy szerint elhúzok. Nem csak azért, mert nem akarok visszamenni, hanem azért is, mert rengeteg féle-fajta van itt, és képtelenség dönteni!
- Ez kicseszés! – nyüszögöm. – Ennyi finomság közül, hogy döntsek?! Mikor legszívesebben végigenném az egész étlapot! Utána meg olyan leszek, mint egy hő-légballon, és a lábamra köthetsz egy madzagot, és elszállunk… - csúszom lejjebb a széken. – Válassz nekem te! – nézek rá.
- Mmm, én ilyenkor azt szoktam mondani, hogy együnk mindenfélét. Chirashi, kettőnknek bőven elég, és van rajta többféle is – pillant rám.
- Én benne vagyok! – ülök fel egyenesen, és intek is a pincérnek. Hogy mi lett ilyen sürgős? Az, hogy komolyan korog már a hasam! Felveszi a tag a rendelést, és megy is, én meg addig iszogatok. - Nincs kedvem a holnaphoz. Hányra is megyünk? – pillantok Takerura. – Ugye nem kell korán kelni?
- Kinek mi a korán. Tízre kell menni az egyik kávézóban, itt lesz az inerjú, aztán menni velük a fotózásra, vagy fordítva…? – gondolkozik el. – Nem, ebben a sorrendben – kortyol bele a teájába.
- Az relatív elég jó időben van – gondolkozom hangosan. Majd beszélgetni kezdünk, és érzem, hogy csörgök, sőt, hallom is. Kikapcsolom, és kiteszem az asztalra, majd mikor jön a kaja, eszünk. Elég jól elvagyunk, majd fizetünk. De én viszek a srácoknak is. Azért nem akarom, hogy a Chibi átharapja a torkomat. Elmegyünk még kávét venni, és úgy megyünk vissza egy jó két óra múlva. – Bejössz, vagy inkább egyedül akarsz lenni? – nézek Takerura.
- Maradok egyedül, írogatok egy kicsit, Yuuto ne szóljon be, hogy nem vagyok aktív – húzza el a száját, mire bólintok.
- De ne kint tedd, mert még a végén tüdőgyulladás lesz a vége – adok egy puszit ajkaira, majd megyek a dolgomra. Persze ahogy belépek Chibi már itt is van.
- Teeeeee! Meddig tart neked lemászni az automatáig, ha?! – morogja.
- Nyugi van! Eltévedtem! – megyek be. – De hoztam kaját, meg kávét – pakolok le, és még az a szerencsém, hogy az éhségük nagyobb, mint a haragjuk. Elvagyunk még vagy három órát itt, de utána menekülök ki. Nem tudom, mi van velem. Sosem szoktam így unni a dolgokat. Mindig beleadok apait-anyait. Oké, ebbe a részbe annyira nem, de nem tűnök el. Na, mindegy…

- Kukk – dugom be a fejem Takeruhoz. – Mehetünk haza, vagy akarsz még valamit csinálni idebent? – megyek be.
- Egyedül vagyok, mint a pókocskám a sarokban – pakol össze. – És basztak visszahívni, hogy mi van velük. Forduljanak fel – húzza fel a cipzárt a pulcsiján.
- Na, majd holnap levered rajtuk. Ja, nem, mert hétfőn. Na, de gyere – húzom kifelé, majd megyünk haza. Mehetnékem van, na! – De, hogy ne legyél ilyen kis morci, csinálok neked valamit – vetkőzök le. Bár ez csak a kabátra, és a vastagabb rétegre vonatkozik. Utána bemegyek a fürdőbe, teleengedem a kádat meleg vízzel, teszek bele csokis illóolajat, meg kókuszos tusfürdőt, meggyújtom a gyertyákat odabent, majd lámpa lekapcs, és megyek ki. – Vetkőzz Piroska, megvan az esti program – vigyorodom el.
- Miben mesterkedsz? Nem nyitom szét a lábam – vonja fel a szemöldökét.
- Ha azt akarnám, akkor máshogy próbálkoznék – jegyzem meg, majd betolom a fürdőbe. – Vár a forró, finom illatú fürdő – paskolom meg a fenekét, majd leveszem a felsőmet. – Nyugi, nem fogok semmit csinálni. A tested meg már láttam – tolom le a gatyámat.
- Hát, mi van veled, hogy nem próbálsz meg megdugni a kádban? – pislog rám, de ennek ellenére szexin kezd el vetkőzni. Van benne minden, de a csípő risza mindent visz. Bár, ezt már tudom…
- Ha ennyire akarod, hogy megdugjalak a kádban, nem leszek semmi jó elrontója – fogom meg a derekát, és húzom magamhoz. – Hah…? Mit szeretnél Piroskám…? – simítok végig puha hasán.
- Na, el a kezekkel – tolja el a kezemet, és ahogy teljesen levetkőzik, be is mászik a kádba. Elfojtok egy sóhajt, mert azért nem lett volna ellenemre a dolog. Akármennyire is néha ribanc, jó teste van. A fogamra való… a vére is… - tolom le az alsómat, majd bemászom mellé. Persze vele szembe, nem „hatolok” az intim szférájába.
- Ahm… - sóhajtok fel, nyitok egy terpeszt, és lejjebb csúszok. Nyakig elmerülök, és csak a fejem látszik ki. Minden mást eltakar a hab. – Néha nagyon jó a kádazás.. – tolom fel magam, majd kinyúlok, és bekapcsolom a bubizást. Megugrik, mikor bekapcsolom a buborékozást, és csak pislog rám.
- Jaaa, hogy ez ilyen hiper-szuper bugyborékolós kád – mászik ide hozzám. Folyamatosan figyelem minden egyes mozdulatát, de sajnos csak azért jön ide, hogy megvizsgálja a gombokat – fürkészem tekintetét. Mikor ezt észreveszi, felém pillant, és menne is vissza a másik oldalra, de utána nyúlok, és finoman visszahúzom magamhoz. A kezem arcára simítom, és ajkaira hajolok. Hagyja magát, hagyja, hogy csókoljam, és viszonzásra is találok. Mélyítem egy kicsit a csókot, de nem annyira, mert tudom, hogy nem engedne nekem semmit. Amint vége a csóknak, szemébe mézek, majd engedem, hogy visszaüljön a helyére. Nem mondok semmit, csak lejjebb csúszok, és élvezem a bizsergést, lehunyt szemekkel. Amikor hűlni kezd, akkor leeresztek egy kis vizet, majd utána töltöm, és elvagyunk így vagy két órát. De egy órája hívtam a kínaist, és rendeletem finomat. Amikor csenget, kikelek a vízből, köntös fel, és megyek a kajáért. Fizetek, és vissza a vízbe. Takeru kajáját odaadom neki, és itt vacsorázunk. Tetszik, élvezem most, nincs semmi feszkó, semmi, és pihentető az egész.

Este én kimegyek a nappaliba, ott alszom, és reggel nem akaródzik felkelni megint. De kénytelen vagyok. Morgok egy kicsit, mert most nem csak az ajtó jön nekem, hanem az asztal is. Az ajtót megint lefejelem, az asztalnak úgy nekimentem, hogy a szemem majd kiesett a helyéről, mert úgy bebasztam a sarkába a tököm, hogy szerintem már csak keresztapa lehetek… ha ez még nem lenne elég, akkor mikor nekiálltam kávét főzni, akkor kiszórtam a zaccot… vakarhattam fel. Mikor felülre öntöttem a vizet, félrefolyt… utána meg, ahogy öntöttem magamnak a kávét, a kezemre öntöttem a forró kávét, mikor ásítottam. Úgyhogy ma minden összeesküdött ellenem.

De azért csak elindultunk a kávézóba, ahol már kattant a film, mikor beléptünk kézen fogva. Szerintem senkinek sem kell bemutatni egy interjút. Rengeteg olyan kérdést kaptunk, ami igazán a magánéletünkre vonatkozik. Volt, amire azért válaszoltunk, mert olyan, hogy mióta vagyunk együtt, mikor, hogyan kezdődött a kapcsolat, ilyenekre válaszoltunk. A megbeszéltek alapján, romantikus, titokzatos hódoló voltam, és már lassan egy éve vagyunk együtt. Persze a kiscsaj szeme folyamatosan csillogott, és csüngött a szavainkon. A végén még autogramot is kért tőlünk.

Ahogy itt mindennel elkészültünk, mentünk át a terembe, ahol már minden készen állt, arra, hogy minket fotózzanak. Kaptunk új ruhákat, a fotózás erejéig, és most… nem játszottam rá. Magamat is megleptem vele. Nem akartam, és nem tudtam volna rájátszani. Minden érintésem gyengéd, minden simításom puha. Tekintetét keresem, arcát simogatom. Karcsú testét húzom magamhoz, derekánál fogva, épp úgy, mint az interjú alatt. Ott is húztam magamhoz, átkaroltam, és fogtam kezét. Puha ajkainak nem tudok ellen állni, pedig nem akartam csókos képeket. Kínos helyzetbe hozni, ha nem akarná… de… nem bírom megállni – csókolom meg minden vágyammal, minden olyan furcsa dologgal, ami most kavarog bennem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.