Takeru

Valahol bíztam abban, hogy a fotózás könnyedén le fog menni, azon kívül, hogy Yuuto direkt húzta az időt, de nem így lett. Reita jött, látott, alkotott. Nem tudom, mi van velem, vagyis… nap végére azért kiderül, mert… Szeret, és ezt basszus, úgy mondta, hogy nem piás! Így pedig bennem is új értelmet nyer minden érzés, mert így azért már világosan látom a dolgokat.

Nekünk a kislemez hamarabb meglett, mint nekik a nagy, és forgatunk is hozzá klipet. Az elveszi az egész napomat, aztán fotózás, meg Asuma-san egy párszor magához hív, és mutogatja az újságokat. Mi is látjuk minden nap, mert még mindig mi vagyunk a fő téma, így egy hónap elteltével is. Na, jó, másfél. Veszítettünk rajongókat ezzel, ez tény, de nyertünk is vele, ez az eladások számából látszik, és Asuma-san kikötötte, hogy eszünkbe ne jusson szakítani. Bah, most már nem is akarok! Jó, Reita néha egy bunkó, de azért szeretem, na.

- Na, de Buru! – esik nekem Chiyu egyik nap. – Ez kell a fotózáshoz, tudod nagyon jól! És amúgy is, nem sokára buli!
- De ez nem jelent semmit! Yuuto találjon ki mást, én nem fogom hagyni, hogy rózsaszín legyen a hajam, elment az eszetek!? – csattanok fel, de csak vigyorognak. – Felejtsétek el, nem festetem be az egészet rózsaszínre, PSC-s buli ide, vagy oda! – kezdek el pakolászni, de Yuji lefogja a karjaimat, Chiyu pedig felemeli, vagyis emelné a lábaimat, de rugdosok folyamatosan. – NEEEM AKAROOOM! – mocorgok, és ahogy kiszabadulok, futok is át Reitáékhoz, de követnek.
- Buru, gyere ide! – hallom Yujiék vigyorgó hangját, de Reitát magam elé húzom, aki csak pislog.
- Védj meg… - motyogom, Yuji pedig full komoly tekintettel megáll előttünk, és felénk mutat.
- Add át az énekest, és nem esik senkinek bántódása – mondja halál komolyan, mire elnevetem magam.
- Mert? – vonja fel a szemöldökét Reita. – Én jobban tartok attól, hogy nektek esik bántódásotok, ha nem koptok le, és nem hagyjátok békén.
- Ajj, hogy veled nem lehet viccelni – sóhajt Yuji, én pedig pislogok. – Yuuto akarja Takerut, nem mi, mi csak megszerezzük neki.
- De mondtam, hogy nem fogtok! Találjon ki mást, az a hülye, nem lesz rózsaszín a hajam, felejtsétek el!
- Rózsaszín? – kerekedik ki Reita szeme. – Nem, nincs azaz isten. Előbb gyantáztatom le a menedzseretek fejét, mintsem Takeru feje rózsaszín legyen!
- Nem a feje, csak a haja –vigyorog Yuji, de hol van Chiyu…? Pislogok körbe, és be is fogja a számat, majd szabályosan kirabolnak a teremből, és haraphatok, rúghatok, csinálhatok bármit, ketten vannak.

A vége a dolognak, hogy a székhez is kikötöznek, ami már Yuutotól durva, és befestik a hajam, akármennyire is mocorgok.

- Forduljatok fel! – csattanok fel, de csak vigyorognak.
- De rég hallottuk – csillan fel Yuji szeme, mire csak bemutatok, sapka a fejbe, és ott sem vagyok, megyek haza. Reita már otthon van, de minden mást leveszek, kivéve a sapkámat. Gyors puszi, és iszkiri a fürdőbe, de amilyen gyorsan csak tudok. Nem kell sokat várnom, hogy Reita is bejöjjön.

- Mutasd… - sóhajt, majd leveszi fejemről a sapkát. – Nem vészes, de azért megkapják a magukét – megy ki, én pedig visszanézek a tükörre. Vak, vagy mi az élet? Mi az, hogy nem vészes? Borzalmas…

Letusolok, eszem pár falatot, és egy kis tévézés után le is fekszem, de megébredek, mikor Reita bebújok mellém. Húz magához, aztán vissza is alszom, noha másnap könnyesre röhögöm magam. Yuji feje citromsárga, mármint a haja, Chiyué szivárvány, Yuuto pedig… kopasz. Nem is tudunk próbálni, folyamatosan nevetnem kell, de Masatoék sincsenek máshogy. Megkapták rendesen, hehe.

Asuma-san viszont egyik nap összehív mindenkit, hogy beszéljen erről a PSC-s buliról, aztán elsorolja, közvetlen utána való napon, kiknek kezdődnek turnék.
- Valaki ezt elfelejtette említeni – szólalok meg hangosabban, keresztbe font karokkal, mire Reita hátranéz. Elhúzza a száját, de aztán előre fordul, mi pedig figyelünk tovább. Nekünk nem lesz turné, pihi lesz, hehe.

- Mondani akartam, csak… jött a hajfestés, utána meg kiment a fejemből – húz magához, mikor vége a megbeszélésnek. – Bocsánat – bújik, és szerintem dorombolna is, ha macska lenne, de nem az.
- Szitaagyú – borzolom össze a haját, de csak mert tudom, hogy utálja. – Ne nézz így, megérdemelted – vigyorodom el.
- ’Te pedig este egy jó alapos eldádálást’ – néz rám, de nem mozog a szája, viszont nem tudok ezen agyalni, mert csókolni kezd, noha utána kissé bambán nézek.
- Én aztán nem. Ha már képzelgek, akkor aludnom kell – rázom meg a fejem, majd megyünk a saját termünkbe. Cukkolom Chiyuékat, hogy kopik a hajszínük, de csak morognak. Az enyém is, de engem nem érdekel.

Otthon tényleg kapok dádát, de élvezem az ilyet, na. Fürdésnél viszont húzom az agyát, azért is kapok, noha utána a fejem teljesen vörös lesz, mert megjelenik Reiko, az anyja. Csak sejtelmesen mosolyog, és inkább beiszkolok a szobába, hogy felöltözzek.

- Ugyanolyan halkan közlekedik, mint te – bújok bele a pólómba, és ledobom magam az ágyra, ami kicsit fájdalmasan sikerült, mert egyrészt, ráültem a távirányítóra, másrészt pedig rendesen megkaptam a magamét, és ha ez még nem lenne elég, a tévé be is kapcsolt, de… - Pornót nézel? – pislogok Reitára.
- Van csatornám, cica, de nem néztem. Elég veled játszani, nem kell pornó – vigyorodik el. – De ha neked nem volt elég, akkor folytathatjuk. Nem kell a távkapcsolót feldugnod magadnak – vesz fel még szélesebb vigyort, de közben Reiko is bejön.
- Ne legyél bunkó! –jár el Reiko keze, és Reita kap egy aranyos tockost, amin jót vidulok.
- Anya! – néz rá duzzogva, majd inkább kikapcsolom a nyögdécselő párost, mármint a tévét, na. Reikoval utána jót beszélgetünk, de nem egyszer zavarba hoz, főleg, mikor megnézi azokat a képeket, amin magas sarkúban vagyok. Na, én ott inkább elpárolgok a nappaliból, de még így is hallom, miket beszélnek, noha nem akarok hallgatózni.

A PSC-s buli a jövő héten lesz, a jegyek már most elfogytak, és mindenki gőzerővel próbál minden nap, ahogy mi is. Jó, egy számot adunk csak elő, de ez nekünk akkor is számít, na. Én aznap teljesen felpörgök, de Yuji is, mert baromkodik végig. Látom, mikor Reiék kimennek cigizni, Aoival van, és az a kimonó. Olyan jól áll rajtuk, de tényleg.

- Büdös bagósoook – állok melléjük. – Lesz megint parti a fellépések után, maradunk, ugye?
- Nem tudok maradni cica, nekünk holnap reggel indulni kell, valamennyit aludni is akarok – húz magához derekamnál fogva, és lop egy csókot. – De te maradj, csak ne igyál sokat.
- A francba, kivel fogok akkor táncolni? – nézek rá nyüszögve. – Hülye turné, hülye minden – mászom be elé, és a mellkasának dőlök. Aoi csak vigyorog, amit nem tudok hova tenni. – Mikor is jöttök?
- Jó egy hónap – gondolkozik el.
- Másfél még mindig – szól közbe Aoi.
- Akkor annyi… De ha lesz egy nap pihi, jövök hozzád – emeli fel a fejem, és csen még egy csókot.
- Rendben – vigyorgok, de aztán bemegyek, mert megfagytam már. Járkálok össze-vissza, ideges vagyok, de szerencsére a fellépés jól sikerül. Reitáékat is figyelem, és ilyenkor elgondolkozom, hogy mennyire jók abban, amit csinálnak, még ha nem is egy műfajt képviselünk. Rukinak az a lencse, a haja… Mindegyik jól néz ki, és tényleg szeretik, amit csinálnak. Mi is, nem az. A bulin én sem maradok sokáig, három órát csak, mert így nem jó, hogy nem tudom kinek az agyát húzni, pedig akartam, félrelépni pedig nem fogok. Neeem, szeretem azt a bunkót, nem fogom megcsalni. Otthon letusolok, és bújok is be mellé az ágyba, majd lassacskán elalszom, noha reggel felkelek, mikor pakolászik. Segítek neki, amíg tudok, az ölében ülök, de totál kába vagyok.

- Egy kalappal – rántom magamhoz, ahogy felvette a csizmáját.
- Köszi, cica – húz magához, és csattan egy újabb csók, majd a fülembe suttog. – Legyél jó… Majd rosszalkodsz akkor, mikor itthon vagyok – markol a fenekembe. – És… cuccolj át hozzám teljesen – néz a szemembe, én pedig elmosolyodom.
- Rendben, még ma – húzom magamhoz megint, de a csók után elengedem, és megy is. Kicsit még visszadőlök, de délután tényleg minden cuccomat áthozom, ami kell nekem. Elrendezgetek mindent, aztán pihi van. Nem csinálok semmit egész nap, csak kapcsolgatom a tévét, Reitávalchatelek telefonon, és folyamatosan löki a perverz beszólásait, meg a hülyeségeit, de hogy örüljön, fürdés után kap rólam három szexi képet, amihez azt írtam, hogy remélem, így már szépeket fog álmodni. Kíváncsi vagyok, mit reagál rá, hehe. Nos, választ nem kapok, úgyhogy nem is érdekel. Lenémítom a telefonomat, kapcsolgatom még egy kis ideig a tévét, de mikor már teljesen kába vagyok, elalszom, és rendesen el is terülök a hatalmas ágyon. Köcsög vagyok, de kiélvezem, hogy most csak az enyém, na.

[…]

Álmomban ugyanitt vagyok a szobában, de mikor felébredek, Reita mellettem van.
- Máris vége a turnénak? – ülök fel szem dörzsölve, és ásítok egy szép nagyot.
- Dehogy van vége! De szabad ilyet csinálnod? – dönt a hátamra, és fölém is mászik. – Hát szabad ilyen képekkel felizgatni engem a koncert előtt? – néz rám csúnyán, én pedig csak pislogok. – Tudod ugye, hogy ezért naaaagybünti jár – tépi le rólam szó szerint a ruhákat. – A fél koncertet álló farokkal csináltam végig! Úgyhogy… életem… kérem a jussomat – markol a fenekembe, mire felnyögök, de a síkosító már nála van. Időm sincs reagálni, már tágítani kezd, aztán nem kell sok, hogy meg is érezzem magamban. Nem vár, rögtön mozogni kezd, de még hogy, és közben harapdál, szívja a bőröm, csinál mindent. Vagy négy menetig nem áll meg, és rendesen nyögök alatta, ha nem sikoltok, mikor mi, de amint végez, ahogy jött, úgy el is megy…

[…]

Másnap reggel persze kicsit furán ébredek, mert mintha az álmom megint valóságos lett volna… A pizsamám nincs rajtam, a nyakam tele van foltokkal, és hát… valami szépen végigfolyik a combjaimon, de ami fura, hogy az idő alatt, amíg Reita nincs itthon, ez nem egyszer van így. Akárhányszor azt álmodom, hogy Reita bizony jól megrak, az tényleg úgy is van, és ez a dolog megijeszt. De persze, ezt nem mondom senkinek, mert hülyének néznének, de basszus, nekem ez így nem tetszik, mert így én érzem magam hülyének! Rendesem, tiszta folt a nyakam… - nézegetem magam egyik reggel a tükörben, de hirtelen megszédülök. Mintha valami hullám ment volna végig rajtam, a mosdókagylóba kell kapaszkodnom, hogy ne essek össze. Minden összefolyik, homályosan látok, szédülök folyton, és le kell ülnöm, ami jelen esetben a kád előtti részt jelenti. Nem tudom, mi ez, de olyan önutálat lesz rajtam úrrá, hogy az hihetetlen. Sírógörcsöt kapok a semmitől, idegesen markolom a hajam, majd felpillantok a kisszekrényre, és automatikusan nyúlok is bele. Amint megtalálom a borotvapengéket, visszaülök a helyemre. A könnyeim folyamatosan folynak, zakatol, görcsöl a fejem, mintha valami bele akarna mászni. Kezdek megőrülni, komolyan… Nyitok egy terpeszt, kiborítom a pengéket, és mivel csak boxer van rajtam, nincs nehéz dolgom…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.