Reita

Azért kell egy kis pihenő, hogy rendbe jöjjek. Mert tényleg kell. Nem vagyok még a toppon, de már sokkal jobban érzem magam… viszont nem tudok a seggemen maradni, így felkelek. Azzal nem is lenne baj, hogy Piroska felesel, mert tényleg nem. A baj ott kezdődik, mikor anyám megjelenik.

- Anyu… - fejelem meg a szöszi fejét, persze finoman. – Minek köszönhetjük a látogatást?
- Jöttelek megnézni. Feküdnöd kellene még.
- Jól vagyok – nézek rá. – Nincs már bajom, és most sem rosszalkodok. Aki rosszalkodik az itt ül az ölemben. Úgyhogy anycikám, ha most nem akarod a kicsi egy szem fiad kellemetlen helyzetben látni, akkor megkérlek, hogy gyere vissza olyan másfél, két óra múlva, mert akkor már beszédesebb leszek, és nem fogok kő kemény lenni – pillegek rá, mire sóhajt egyet, és eltűnik. – Heh… nyertem – vigyorodom el. – Úgyhogy most kicsi Piroska, nem érdekel a mensid, felhúztad az ordas farkast – szívom meg nyakát, de rendesen. Amire aprót felnyög, de csak vigyorogva mozgatja tovább a csípőjét. Nem is vártam más, hehe.
- Piroska megkapja a lompost, ha? – néz rám hátra végül vigyorogva.
- Meg bizony, de nem is kicsit – marok ajkaira. Kissé talán akaratosan, mert már nagyon akarom őt. Forró kis testét – veszem el tőle a papírjait, a tollat a kezéből, és leteszem a kisasztalra, ami mellettünk van. Megfogom a csípőjét, és felemelem, majd felkelek. Ölbe veszem, és irány fel vele az emeletre, azért az ágyban kényelmesebb – dobom le rá őt, persze finomabban. Azonnal elkezdem leszedni róla a ruhákat, felhúzott na, meg amúgy is. Éhes is vagyok, úgyhogy vadászós kedvemben talált meg, és húzott fel, úgyhogy szerelmes menetre most ne számítson tőlem.

A ruháit a földre dobálom, és magamról is igen hamar leszedem. Útban van, és nem akarok már a ruhaneművel foglalkozni. Most csak az én Piroskámmal akarok foglalkozni. Visszamászom fölé, és nyakával kezdek. Nem érdekel engem a forgatás, sem egy fellépés, vagy, hogy sálat kell hordania, az ő dolga… engem most csak az érdekel, hogy garázdálkodjak testén… - harapdálom nyakát, szívogatom, és nyúlik a fogam, ami miatt itt-ott meg is karcolom nyakát.

Lentebb haladok nyakáról mellkasára, miközben lefogom karjait. Most valahogy ez a jó nekem… oké, vigyázok rá, mert nem fogom megverni, semmi ilyen, csak most… ő az én prédám… - játszom el mellbimbóival, közben pedig, karmolászom kicsit. Hallom szuszogását, és semmi ellenállást nem mutat, úgyhogy sima ügy, nyertem, hehehe – haladok tovább. Testét bejárom, karmolászom, harapdálom, nem egy helyen, de kezelésbe veszem combját is. Még szerencse, hogy hamar gyógyul, mert ha nem… hát akkor lenne ne mulass érte, hogy hogy fog kinézni… de most, hehe, nem lesz – kényeztetem kicsit, de utána hajolok fel hozzá, és kérek egy vad, akaratos és birtokló csókot. Mocorogni is kezd, és kiszabadítja a kezét enyémből, és átkarolja nyakamat, amin elvigyorodok. Tetszik neki, amit csinálok vele, hehe.

- Meghverhlekh, hah nem múlik el, ah nyakamhrólh a folth – néz rám ködös szemekkel, szuszogva, de csak elvigyorodom rajta sunyin. A füléhez hajolok, és oda súgok bele rekedt, mély, vágyakozó hangon:
- Verhetsz még majd…. csak előbb megduglak – harapdálom a fülét meg, majd kotrok elő síkosítót. Amint megvan, megforgatom magam alatt, és feltérdeltetem. Felpattintom a síkosítót, és folyatok az ujjaimra, meg egy kicsit rá is. Az első ujjam kapja meg, de azt egyelőre lassabban, mert azért nem vagyok állat, és óvatos vagyok egyelőre. A másodikat is megkapja, és utána játszadozom vele, hagy szokja a dolgot. Viszont gondolok egyet, és a szekrényemhez lépek, ahonnan előveszek egy rücsközött szélű vibrátort, és mögé térdelek, bekenem azt is jó alaposan, és szépen feltolom neki teljesen. De, hogy még jobban szeressen, be is kapcsolom, közben előre vezetem a kezem izgalmára, és húzogatni kezdem. Karjára hatja a fejét, és úgy sóhajtozik, nyögdécsel, mikor mi. De közben azért mozgatni is kezdi a csípőjét folyamatosan, hehe. Főleg, mikor maximumra veszem a kütyüt a seggében, és húzogatni kezdem. Na, a hangja is megjön. De a földbe lesz döngölve, azt az eget… - húzom ki a kütyüt, kenek magamra és meg is kap, de tövig. Édesen kikkant fel rá, és már mozogni is kezdek. De nem kis tempóval. Még jobban széttolom a lábát, hogy jobban pucsítson a szentem, és nincs megállás. De nem ám. Ez csak egy menet, de nekem még kell egy másik is. De akkor már a hátára döntöm, szép nagy terpesz, feltolva, megtámaszkodom körülötte, betérdelek, csípőjére fogok, és mehet a következő menet, hehe – borulok rá, de csak finoman, ahogy mind a ketten átlendültünk a határainkon – szívom meg a nyakát megint, csak, hogy örüljön nekem. A szentem pedig nagyon is zihál alattam, közben pedig cirógatja tincseimet. Viszont, mikor szívtam a nyakát újra, kaptam egy kedveskedő sallert. De pont nem tud érdekelni.

- Szerethlekh – motyogja, és folyamatosan öleli nyakamat, én pedig erre a szóra csak meredek magam elé, mert… na… nem minden nap hallani ilyet. Meg amúgy is… tűz és víz vagyunk, és ott szívom a vérét ahol lehet, de hát… nem lehet az érzéseknek hazudni – tolom fel magam, és megcsókolom. Bár röviden, mert még mindig pihegünk.
- Én is, Pirosszka – vigyorodom el, de mikor hajolna még egy csókra, lökök rajta egyet. Ami miatt csúnyán néz rám, és kapom is az oltást, hogy egy ilyen romantikus pillanatot, hogy el tudok bohóckodni. Hát, na… ilyen vagyok.
- Hihetetlen vagy – gyűri a feje alá a párnát. – Én itt cuki vagyok neked, meg szépet mondok, és te rossz vagy – mondja, de ennek ellenére a kis drága a derekamra kulcsolja a lábait. Amin persze muszáj vagyok vigyorogni. – Bunkó – néz szememibe, de tök szelíden, és el is mosolyodik.
- Bunkó vagyok… tudod jól… - hajolok közelebb hozzá, és megtámaszkodom feje mellett könyökeimen, és simogatom arcát. – Arrogáns, néha mogorva, és sunyi… de így szeretsz, nem? – mosolyodom el, és még mielőtt megszólal, megcsókolom. Tarkóm mögé csúsztatja kezét, és úgy viszonozza csókomat, de a végén már mosolyog.
- Így… és nem is akarom, hogy másmilyen legyél – piszkálja a nyakláncomat.
- Biztosíthatlak róla, hogy nem is nagyon fogok megváltozni… eddig sem ment, így vagyok Reita – csókolom meg megint, de utána megyünk fürdeni.

Délután anya tényleg átjön megint, szerencsére, most Piroska sem rosszalkodik, nem lenne jó, meg eleget kapott, hehe.

- Szépen kidekoráltad a nyakát – bök Takerura anyu. – Alkotói kedvedben voltál? – erre pedig elvigyorodom.
- Naná – nevetek fel, Keru meg füstöl. – De ne mondjátok, hogy nem sikerült jól.
- Persze, csúcs lett – kapok meg egy párnát, de nem kedvesen, sem pedig finoman. – Legközelebb leszállni a nyakamról, mert engem kergetnek meg bent miatta, nem téged! – vágódik le a kanapéra, de fel is nyög, és inkább elhasal. Az én képemről meg nem lehet levakarni a vigyort, ami a fülemig ér. Ha azok nem lennének ott, akkor körbeérné a búrámat.
- Nem ültem a nyakadon, akkor megfulladtál volna – megyek oda, és paskolom meg formás fenekét. – Amúgy meg, egy kis testmozgás nem árt, növeli az állóképességed – kuncogok rá.
- Nincs azzal semmi gond, végigrohangálok másfél-két órát – néz rám kissé fáradtan, de elmosolyodik. Lehajolok hozzá, és megcsókolom.
- Tudom, kis hiperaktív törpém – simogatom meg arcát.
- Szépek vagytok így együtt – mondja anya mosolyogva, én pedig betakarom Kerut, hagy aludjon. Amint megvan, megyek ki anyuval beszélgetni a konyhába. Apa a téma. Persze nekem ettől már most felment a talajvizem!

- Nem értem meg apádat… hogy miért akadékoskodik most ennyire. Jó, soha nem volt könnyű eset… - sóhajtja, és kavargatja a teáját.
- Tudod, én pont nem értem. Foglalkozott volna velem, akkor még megérteném, ha az örökösének akarna. De így?! Megvan a saját életem, fogadja el.
- Nem tudja elviselni, ha valami nem úgy van, ahogy ő elgondolta, vagy eltervezve.
- Pont leszarom, elhiszed?! – akadok ki. – Az ÉN életembe azért már csak beleszólhatok, nem?
- Ne velem vitázz, én melletted, mellettetek állok…
- Tudom, anyu… bocsánat… - sóhajtok fel, és próbálok lehiggadni. Ide látom Kerut, ahogy békésen alszik. – Nekem ő kell, őt választom – nézek anyára fel. – Tudod jól, hogy nem voltam soha az a férfi, aki megmarad valaki mellett, akit érdekel, hogy másnak jó-e… szívom még most is a vérét, ha kell… de… ha választanom kell, bármi és Takeru között… őt választom. Kell! Akarom, hogy az enyém legyen, az enyém maradjon. Tudom, ez úgy hangzik, mint egy kisgyerek, aki egy játékot akar magának, de nem… én csak… - sóhajtok fel. – Birtokolni akarom… őt akarom, a mosolyát, mindenét…
- Ez a szerelem kicsim – mosolyodik el anya. – Egy vámpírnál sokkal erősebb ez, mint egy embernél. Ő is szeret, és erősek vagytok együtt. Állj ki magatokért, én mellettetek vagyok, és segítek, amiben tudok. Beszélek apáddal is, hogy álljon le az ötletével. Vannak emberei, adja át valaki másnak a helyét.
- Azt megköszönném – bólintok, majd még beszélgetünk, és estefelé megy. Elpakolok a konyhában, majd felmegyek, ágyneműt húzok, és utána hozom fel Kerut s dugom az ágyba. De bújok is be, mellé. Magamhoz húzom, és a vállára hajtom a fejemet, nagyot sóhajtva. Fene az egészbe… megtaláltam magam mellé azt, aki elvisel, azt, aki szeret, és akit én is szeretek, és nesze nekem… mindig van valami, ami miatt törhetem a fejemet.

- De nem vagy egyedül… - motyogja Takeru, de álmában… és bújik is hozzám még jobban.
- Tudom… - hajtom a fejemet hozzá még jobban. Nem alszom, mármint nehezen alszom el, mert kattog az agyam, mindenen. De leginkább azon, hogy apám mivel fog előrukkolni. Tekintve, hogy nem fűzök ahhoz sok reményt, hogy anyám szavára odafigyelné, meghatná őt bármi is. Nem ismerem olyan jól, de nem várok tőle semmi jót.

… és tényleg. Anyának nem sikerült rá hatnia, úgyhogy… nem tudok mást csinálni, mint felkészülni arra, hogy újra meglátogat. De figyelek Takerura, mert nem akarom, hogy megint legyen valami. Fontos nekem, és nem akarom, hogy baja essék, vagy fájdalom érje, legyen az bármilyen.

A szünet után persze megint vissza kell rázódni a dolgokba. De arra megkértem a kis szöszike Piroskámat, hogy ha előbb végez, akkor jöjjön át hozzám. Jobb a biztonság. Főleg, hogy Ruki belejött a dolgokba nagyon, és feladat, feladat hátán, meg dalszövegek. Meg megbeszélések, hogy ki, mire gondolt, és a többi, mert most nem csak ő akar írni dalokat a lemezre, hanem mindenkitől akar ilyet… és ez a megbeszélés el is húzódott – megyek haza.

De…

- Keru? – megyek be a lakásba, de sehol senki. Ami már alapból nem tetszik, mert nem érzem őt. Úgyhogy fel is hívom telefonon, de a telefon is itthon csörög – megyek fel a hálóba, ahol a falra, vérrel van felírva, hogy: „Ha kell, minden akadályt elpusztítok, de akkor is átveszed a helyem!” – ejtem ki a telefont a kezemből, és mérhetetlen düh kezd úrrá lenni rajtam. Egy alkalom… ennyi kellett, hogy lecsapjon. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.